Budapesti Szemle. 1906. 126. kötet, 352-354. szám
354. szám - MANILA. – Gróf Vay Pétertől
MANILA: Kelet-ázsiai naplótöredékek. Tavasz, 1903. Hajnalodik. A tropikus tájú égbolt lángra lobban. Pár percz alatt kivilágosodik. St.Domingo nehéz kapui nyikorogva nyilnak fel. Majd a Santa Teresa kulcsait zörgeti a sekrestyés. A hosszú Calle-mayor egyházai, kolostoraipedig csaknem minden második épület valamelyik rend tulajdona volt) ajtait egymásután tárják fel. Egyszerű, fehérre meszelt épületek. Az ablakokat sűrű farácsozat fedi. A földszint mentén az udvarokat ambitus veszi körül; középen medencze, szökőkút, pár virág. Patrok, mint Andalúziában. Mintha nem is választana el bennünket ezer és ezer mérföld és a két óceán végtelen tükre, — minden olyan ismerős. Minden részlet olyan jellemzetesen spanyol. A szűk callok és tágas largok, a tarkára festett házak világos kék, sárga, zöld és gyöngyszín homlokzatok, mintha csak Sevilla külvárosaiban, a Quadalquivir mentén néznék magukat a lusta folyó hullámaiban. A miradorok is épen olyan árnyasak, virágosak. És a szekfű és tubarózsa gazdag fürtökben függ a párkányról alá. A nap első sugarai sáfránysárga fénynyel törnek át a városfalak lőréses koronája fölött. A Piazza della Cosquista pálmáinak leveleiről a harmatcseppek illatos záporban hullanak a páfrányos pázsitra. Szebb reggeleket, mint Manilában, nem tudnék elképzelni. Értem, hogy népe korán kel. Alig jön fel a nap, az utczák máris megélénkülnek. Asszony és férfi siet a legközelebbi templomba. A nagy egyházak hajói körös-körül már mind tömve vannak. A kép megható. Őszintébb áhi-