Budapesti Szemle. 1908. 133. kötet, 373-375. szám
373. szám - ADALAIDE. – Gróf Vay Pétertől
Megismertem a várost és népét — különböző körülmények között. Megszoktam hamar. Talán leghamarább épen Adelaidban otthonosodtam meg. Az ellentét a régi világgal a legelenyészőbb itten. Ausztráliában azt mondják Adelaid ósdi. Népe lusta. Élete álmos. Kétségkívül csendesebb — nyugodtabb Melbournnál — épen azért szeretem. A város leírása helyett pár pillanatnyi felvételt adok. Néhány vázlatot igyekszem körvonalazni. A székesegyház tornyán. Alattam a város. Város ismétlem. A sok fától alig láttam a házakat. Csupa sétány, kert, erdő. — Közben pár torony. Kevés kürtőt látok. Szeretem mindig, ha egy városban a gyárkémények helyett a templomtornyok vannak többségben. Adelaide innét a magasból nézve alá kies ligethez hasonlít. Mindössze pár nagyobb épületcsoport válik ki a lombok közül, mint az egyetem könyvtár, főposta, és parlament. A külvárosok közül North Adelaide a legkiterjedtebb, Szt Péter dupla tornyaival messze kiválik. A dominikánus kolostor nem kevésbé szembetűnő épületcsoport. Aztán cserjék, fák, sétányok nyúlanak el a határ széléig. Pár tábla vetés. Rétek. A hegység lábáig megannyi zöld kocka. Ez Adelaide madártávlata. A város képe, belsőleg — nem kevésbé előnyös. Egyenes utczák. Szabályos terek. A fő közlekedési útra sok nagyobb szabású épület homlokzata néz. Városház, főposta, több bank, megannyi jelentékeny szép épület. A kereszt utczákban kereskedések sorakoznak egymás mellé. Csinos kirakatok. Széles járdák. A boltokat vasoszlopokon nyugvó ernyő védi esőtől és naptól. Ambitusok húzódnak az utcza egész hosszán. A forgalom élénk — habár nem is lázas. Legalább a fő közlekedési ereken. A nép lassabban, jár mint Melbourneban — sőt reá ér szóba is állani, ha ismerős akad útjába. Kocsit nem sokat látok, de villamos vasút halad minden irányban. A város közepén szabályos Square terül. Négy kis sétatérre oszlik. Ez a góczpont.