Budapesti Szemle. 1908. 133. kötet, 373-375. szám

375. szám - AUSZTRÁLÁZSIAI NAPLÓTÖREDÉKEK. (II.) – Gróf Vay Pétertől

ausztrálázsiai naplótöredékek. Második közlemény.*) VII. A munka. Munka a nép ereje és munka az élete is. Nézzük a munka terén, a munka idejében, sokat tanul­hatunk, kivétel nélkül. Szünóráik iránt pedig viseltessünk elnézéssel. Ha ebben az irányban fogta volna fel a hely­zetet a nemes lady, kevésbbé hosszúnak, kevésbbé elveszett­nek találta volna a két év lefolyását és tanulhatott volna sok hasznosat. Az anyagi lét túlhajtott tevékenysége, a szellemi élet rovására természetesen kihatással van a nép vallásos éle­tére. A panasz a gyarmatok vallásos életét illetőleg általános. Legalább is a többség részéről. Az anglikán, presbiterián, methodista és egyéb protestáns hitközségek elöljáróságai szakadatlan sorozatban ismertetik az állapotot újságaik hasáb­ain. A gyűlések egymást váltják fel, melyekben a nép hite­­­fejlesztésére indítványoznak új intézményeket. Az eredmény gyenge lehet, tekintve, hogy templomaik évről-évre üre­sebbek. A kereskedelmi tevékenység túlhajtása, az ipari élet kizárólagos uralma, a pénz mint legmagasabb eszmény, alig szolgálhatnak a szellem fejlesztésére. A szellemi élet az anyaginak árnyékába szorul teljesen. A gyarmatosnak nincs érzéke elvont fogalmak iránt. Közönyös minden lélektani és bölcsészeti törekvéseket ille­tőleg. Eszményei nem terjednek túl a testi és vagyoni jólét határain. A­mi pedig az átlag vallását illeti, arról csak azt *) Az előbbi közleményt lásd a Budapesti Szemle 1908. évi 374. számában.

Next