Budapesti Szemle. 1908. 136. kötet, 382-384. szám

382. szám - PETŐFI SÁNDOR. – Hartmann Jánostól

PETŐFI SÁNDOR. I. Petőfi minden izében bohémé, királya a nyugtalan vándor-bohémeknek, kiben a Tinódiak, Balassik kósza ösz­töne újra éledt.­­­Költeményeinek keretéből meg lehetne tanulni Magyarország­­földrajzát!» Innen van, hogy szereti mindazt, a miben bármely elemét találja fel e kóbor kedv­nek, irányt­ vetett szabad életnek. Barabás czigányait vonzón rajzolja s szeretettel hevül a betyárromantikáért. Gyakran megüdvözli a vándorfelhőket, «lelki rokonait», melyek min­dig új s új alakot váltanak. Részvéttel nézi a fázó, éhező farkasokat, de megnyugtatja, hogy szabadok. Szinte harag­szik a Tisza-szabályozásért, mely szárnyát szegte a folyó regényes kalandozásainak. Még az Erdei lak népének éle­tében is megérzi a szabadság tiszta levegőjét. Ezzel szem­ben a nyárspolgári erényeket természetesen nem tartja nagy tiszteletben. A takarékosságot csak «pénz fogyatán» fogadja meg, mikor pénze jön: «hegyen-völgyön lakodalom». A türelem a «szamarak s birkák dicső erénye» ; a rendes élet megölné: költő, tehát «költőileg kell végig rohannia az életúton». Aztán az az ostoba falusi nép! A búzáról, gyapjúról krumpli-árakról fecsegő táti­s (még az irodalom­ról is beszélő mámi, kinek könyvtára dísze Szigvárt, Kár­tiyám!)) A józanságot annyira prózainak tartja, hogy ha már az életben nem lehetett, költeményeiben kellett kor­helylyé válnia. Ha nem csalódunk, Tompával történt meg­hasonlásának egyebeken kívül lélektani oka is éppen az, hogy több nyárspolgári vonásra bukkant a nyugodt életű költőben. «A ki Gömörben jár, el ne mulaszsza Murány omladékait megnézni, de magával ne vigye Tompa Mihályt, Budapesti Szemle, CXXXVI. kötet, 1908. 1

Next