Budapesti Szemle. 1911. 147. kötet, 415-417. szám

415. szám - ÉRTESÍTŐ - 2. Petőfi Zoltán. (Déri Gyula: Petőfi Zoltán). – Szűcsi Józseftől

Petőfi Zoltán. Déri Gyula : Petőfi Zoltán. (Petőfi könyvtár XV. k. 159­1.) Nagy emberek fiainak sorsa mindig bizonyos érdeklődésre tarthat számot. Az ismerősök és kortársak érdeklődése atyjok szel­lemi vonásait keresi bennök, örökölt hajlam és kegyelet sokszor atyjok útjára hajtja őket. A tehetség azonban vajmi ritkán örök­lődik át, és oly ritkán mutatnak elegendő lelkierőt és józan ítéletet, hogy a maguk szerényebb útjára térjenek. Petőfi Zoltán előtt is akarva-akaratlan mindig apja példája lebegett s szinte utánozni törekedett, a miben tudta, külsőségek­ben a tulságig. Élete szerencsétlen élet, melynek megrontásához önhibáin felül külső körülmények is hozzájárultak. A Petőfi cultus épen akkoriban érte el tetőpontját, az egész ország visszhangzott apja nevétől. Látnia kellett, hogy közéletünk és irodalmunk legkivá­lóbbjai bizonyos kegyelettel tekintenek rá, vonásaiban apja vonásait keresik, gyermeki élénkségében apja lángszellemét s ezzel ellen­tétben épen nem felhőtlen családi élet vette körül s épen nem nyugodt viszonyok. Ezt a szomorú életpályát rajzolja Déri Gyula új könyve részletesen, szeretettel és megértéssel. A lélek rejtelmeibe ugyan nem igen világít be, de a­mit eddig Petőfi Zoltánról írtak, azt könyve messze felülmúlja. Igazán hasznos munkát végzett , sok új adatot kutatott fel. Van azonban művének egy nagy hibája : a kellő pontosság hiánya. Pedig annyit dolgozott a könyvön, hogy ehhez képest kevés áldozattal járt volna ez a pontosság. A tíz fejezetre osztott életrajz két első fejezete, mely a munkának jó negyed részét (37­­.) teszi, ilyen terjedelemben fölösleges. Ezekben Petőfi és Júlia 1848-iki életét s az öreg Szendrey debreczeni ház- és birtok­vásárlását tárgyalja. Az előbbi érdekesen van összeállítva, az utóbbi is több figyelmet érdemel, mint a­mennyit a Petőfi-monographusok eddig rá fordítottak, de ez életrajzban kevés a keresni valójuk. Az előbbi pontot szerző azzal próbálja indokolni: «A tapasztalat ember-emlékezet óta hirdeti, hogy a magzatélet korabeli viszontagságok, melyeket az anya átélt, eltörülhetetlen nyomokat hagynak a gyermek lel­kében.» (26. 1.) Másutt kiszámítja, hogy Zoltán születése napja (decz. 15) épen kilencz hónapra esik márczius idusa után. (14. 1.) E megállapításokat érték és ízlés nélkül valónak tartjuk.

Next