Budapesti Szemle. 1915. 161. kötet, 457-459. szám
457. szám - A HÁBORÚ HATÁSA A NEMZETRE. – Gróf Tisza Istvántól
A HABORU HATASA A NEMZETBE. Az emberi elet legborzasztobb zivatara, az ember sorsat rombolo hatasoknak kitevo csapasok legborzasztobbika a haboru. Talan zsenge gyermekkoromtol eltekintve, soha nem tudott a haboru vonzast gyakorolni kepzelotehetsegemre. Az en kepzeletemben a haboru fogalma elvalhatatlanul egybe volt forrva mindig nemcsak katonak kiontott verevel, hanem gyermekeknek es aggastyanoknak, ozvegyeknek es arvaknak irtozatos szenvedeseivel. A haboru szo kiejtesenel langba borult falvak, ehezo, didergo, nyomorgo asszonyok es gyermekek sokasaga jelent meg szemeim elott, es nagyon fiatal korom ota mindig azt vallottam, hogy a legnagyobb gonosztevo az, a ki a haboru atkai- es csapasainak szikseg nelkul teszi ki az emberiseget. Masreszrol azonban nemzetnek, a melyik erdemes akar lenni a nemzet nevre, allamnak, amelyik egy nemzet egyeniseget független, eros szervezetben kifejezesre akarja juttatni, a haboru lehetosegetol nem szabad elzarkoznia, a szükseges haborura keszen kell állnia. Olyan szempont ez, a melyet különösen nekünk, magyaroknak, egy pillanatig sem szabad szem elől tévesztenünk. Hiszen én nem tudom, szerencsenk-e vagy szerencsetlensegünk, de mindenesetre dicsosegünk az, hogy minket, maroknyi magyar nemzetet, a foldtekenek olyan pontjára rendelt az isteni gondviseles, ahol vedelmére szolgalunk az egesz emberiseg nagy kincseinek, a hol utjában állunk rombolo hatalmak nagyravagyo törekveseinek, a hol tehat fokozott szenvedelyekkel kell szembetekintenünk, fokozott harczi keszseggel kell keszen állnunk, ha meg akarjuk vedeni nemzeti egyenisegünket, ha biztositani akarjuk nemzeti függetlensegünket. A Hadsegito-bizottsagban tartott eloadas, 1914 decz. 22-én. budapesti Szemle, CLXI. kötet. 1914. 1