Budapesti Szemle. 1917. 170. kötet, 484-486. szám
486. szám - PETŐFI ÉS ARANY BARÁTSÁGA. — Ferenczi Zoltántól
petőfi és arany barátsága. Már vagy huszonöt év óta az ú. n. nagy százéves jubileumok korát éljük. Ez így lesz még néhány évig, mondjuk 1923-ig. Nemzetünk az első nagy jubileumot Széchenyi emlékére ülte, ki 1791-ben s az utolsót Petőfi emlékére fogja ülni, ki 1823-ban született. E születési korszak idejét tehát a két legnagyobb lángész határolja. E két határkő közé számos nagyunk születésének ideje esik, számosabbé, mint 1000 éves történetünkben bármely időkorra. Azt kell hinnünk, hogy amint a természet életében vannak időszakok, midőn szebb a gabona, ízletesebb a gyümölcs, zamatosabb a bor, szebben nőnek a virágok, akképen a nemzetek életében is vannak korok, midőn nagyobb elmék jönnek világra, mint más korokban s talán ilyeneknek mondhatjuk nem a boldog, hanem a nagy szenvedések, de egyszersmind nagy vágyakozások idejét. Ilyenkor talán minden anya azt érzi: az én gyermekem lesz az, aki a hazát megmenti, fölemeli s e vagy a hazafiak légióját jegyzi el és teszi megáldottá a nagy pályára s a nagy sikerre. Íme Széchenyi, Kölcsey, Katona József, Wesselényi Miklós, Jósika Miklós, Vörösmarty, Kossuth, Deák, Bajza, Toldy, Horváth Mihály, Erkel Ferencz, Eötvös, Pulszky, Szalay, Kemény Zsigmond, Arany, Tompa, Görgei, Andrássy Gyula, a tizenhárom aradi vértanú, Petőfi, hogy csak a legnevezetesebbeket említsem, mind e korszak szülöttei, mely pedig oly szomorú volt, hogy egy írónk szerint csoda, hogy nem akadt Tacitusa. A kisebbek, de azért sokban kiválók közül még számos nevet hozhatnék fel. Mindezek a férfiak nagy elméjük és nagy akaraterejük által megalkották a mai politikai Elnöki megnyitó beszéd a Petőfi Társaságnak Arany János születése 100-dik évfordulója emlékére tartott ünnepi ülésén, 1917. márcz. 18-án.