Budapesti Szemle. 1920. 183. kötet, 523-525. szám
523–524–525. szám - A MAGYAR ÉJSZAKA. – Hegedüs Loránttól
A MAGYAR ÉJSZAKA. — Politikai essay.* A magyarság ezredéves történeti útja nagy, világtalan éjszakába tévedett. Semmi fény. Mint erdőben riasztott gyerek, úgy halljuk távolból ellenséges falkák üvöltését; azt mondják-súgják nekünk, hogy a Történelem megy el mellettünk, a magyarság mellett. Orbán-palást takarja az eget. A szélvihar időnként felhőfoszlányokat kerget felénk — nem tudjuk merről jönnek, merre szállnak — ám végigpaskolnak bennünket, hogy a csontunkig didergünk. Itt ülünk összetört, meggyalázott romok között annyi fényesség s biztató bizakodás után. Minden rosszra csuszamlik, a mibe kezdünk. A romok körül kisértetek járnak. Mint Shakespeare dermesztő tragédiáiban, test nélküli lelkek jelennek meg s «név nélküli mívet mívelnek». E kísértetek jönnek velünk, ha mozdulni merünk, mert csak mi nem vesszük észre, hogy e hazajáró lelkek min magunk vagyunk, saját vetített gondolataink, ezért nem tudunk tőlük szabadulni. Detektív regények ijesztik olvasóikat avval a hátborzongató jelenettel, mikor a pinczében levágott emberfejet találnak meg, mi a saját fejünkre bukkanunk. A tétova sötétben meggyötrött ember lelkek hangja száll. Oly különös , jajgató sírás és nevetés. Mintha a magyarság éjszakájában láthatlan madarak húznának fejünk felett seb-zett szárnyakon , még azt sem ismerjük meg, imbolygó sirágok vagy a halált sejtő kuvik hangja-e? Világosság nem gyullad sem égen, sem földön. A feltörő hang mindegyre smétli: Hová, hová jutottunk, hová? Hogy megtaláljuk mind magunkat, megleljük a magyarság * Székfoglaló a Kisfaludy-Társaságban. Budapesti Szemle, CLXXXIII. kötet, 1920.