Budapesti Szemle. 1921. 185. kötet, 529-531. szám

529–530. szám - GYULAI PÁL ÉS JÓKAI MÓR. – Papp Ferencztől

GYULAI PÁL ÉS JÓKAI MÓR. Az a tüneményes fejlődés, mely költői irodalmunkban a múlt század közepe táján a lángelméknek és kiváló egyéni­ségeknek hosszú sorát hívta elő, valójában két irodalmi áram­latnak : a romantikának és realismusnak diadalát jelenti. Az egyik széttörte a classikus formákat, az ész uralmával szem­ben az­­ érzelem és képzelet jogait követelte, merész sejtel­mekhez jutott el s forradalmi reformokat hirdetve, a nép nyelvén szólt a milliókhoz. A másik nem annyira a régi for­mák hiányait kereste, inkább a valóság mélységeibe merült el, ott kutatta a költészet lényegét, s forradalmi szelleme a valószerű ábrázolás tanulmányozásában higgadt meg. Ez iro­dalmi törekvések, melyek egymást néha segítették, néha tá­madták, élő tényezőkké alakultak át Jókai Mór és Gyulai Pál egyéniségében, hogy az ellentét fényénél az irodalmi küz­delemnek minden elemét megvillantsák a XIX. század máso­dik felében. Mindketten ugyanannak a kornak gyermekei, sőt ugyan­annak az évnek, 1825-nek szülöttei, de lelkük alkotására és szellemük irányára nézve teljesen különböznek egymástól. Jókai egyéniségét az alkotórészeknek szokatlan kapcso­latai teszik felötlővé. Kedélye változékony, mint a felhőgomoly, de vannak állandó és nagy érzelmei. Gondolatvilága mintha szabad tér volna, melyet a külföldi, főkép a franczia szel­lemi hatások akadálytalanul szelhetnek át, valójában azonban a régi magyar műveltség elemeit foglalja össze. Nőies félénk­ségét gyakran férfias merészség váltja föl. A forradalmi esz­mékért s a népszabadságért alig lelkesült valaki szelídebb és hívőbb lélekkel, mint Jókai. Ismerősei, mint 1848 márczius 15-ikén, gyakran látták a népszerűség fényében tündökölni.

Next