Budapesti Szemle. 1922. 192. kötet, 551-553. szám

552. szám - IRODALOM - 1. Csokonai. (Harsányi István és Gulyás József: Csokonai Vitéz Mihály összes művei.) – Kéky Lajostól

IRODALOM. Csokonai. Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Három kötetben. Bevezetéssel ellátva kiadták Ilarsányi István és dr. Gulyás József sárospataki tanárok. Genius-kiadás. Nagy írók, nagy írások. 2. sorozat I. 8-r. XXIV + 2023 1. Aligha sóvárgott mélységesebb vágyódással s több megalázkodás árán költő az után, hogy kéziratos versgyűjteményekből kötetekbe mentse át lelkének kincseit, mint szegény Csokonai. Huszonhat éves korára ő is elkészült minden jelentékenyebb munkájával s mintha megpillantotta volna a ráleselkedő halált, lázas buzgósággal kapkod szanaszét hagyogatott munkái után, betegen küzködik «typus alá való készítésükkel­­, a cenzúra kijátszásával, délibábos ígéretek és bizta­tások árán előfizetők gyűjtésével s minden erőfeszítése mellett is alig pár művét láthatja nyomtatásban. Ha már a saját gazdagságától tévelygő tehetsége» irányítására nélkülöznie kellett a kritikát, mely nyomon követte volna kiadott műveit, legalább gazdag terméséből szeretett volna betakarítani mennél többet, mert érezte, hogy nem­sokára ráesteledik. Lázban égő tekintete előtt a jövendő magyar nemzedékek koszorúja lebegett. «írok a boldogabb maradéknak, írok a XX. vagy XX. századnak, írok annak a kornak, amelyben a magyar vagy igazán magyar lesz, vagy igazán semmi sem» — írja 1801-ben, s tehetetlenül kellett várnia közeledő halálát, éreznie, hogy hiábavaló minden kétségbeesett kísérlete a jövendő számára meg­menteni élete munkáját, azét az életét, melyet joggal nevezett Toldy a legmostohább csillag alatt lefolyt és önerején túl a körülmények által vajmi kevéssé kegyelt életnek­). A XX. század, melyre bizakodva gondolt a költő, csakugyan meghozta műveinek az eddigieknél teljesebb kiadását öt vaskos, ízléses kiállítású kötetben. E kötetekkel a kiadótársulat komolyabb irodalmi feladatok iránt való érzékének és áldozatkészségének elisme­résre méltó bizonyságát adta s a művelődési életünk nagy lehanyat­lásában egyre ritkuló biztató jelenségeknek egyikét nyújtotta. Elisme­rés illeti a két derék pataki tanárt is, kik tizenhat hónapi lankadatlan

Next