Budapesti Szemle. 1926. 203. kötet, 587-589. szám
589. szám - BELGRÁDI DIPLOMÁCIA ÉS MAGYAR EMIGRÁNSOK A SZABADSÁGHARC UTÁN. — Hajnal Istvántól
Ausztria mellett küzdött félhivatalosan a szabadságharc alatt Szerbia, bízva, hogy egy autonóm szerb tartomány felállítását kiérdemli ezzel a segítséggel. Csalódás következett és egy éve már hogy Bécsbe más jelentés sem érkezett Belgrádból, mint a nép dühéről és elkeseredéséről a «sváb» szomszéd ellen s ezért is szeretett volna ügyelni a bécsi miniszterek jó része a szerbek érzékenységére. Schwarzenberg végül mégis beleegyezett Radosavljevics belgrádi alkalmazásába és az alezredes, nem is sejtve a veszélyt, mely feje fölött lebegett, ezután még fokozottabb buzgalommal teljesítette kötelességét magas kormánya iránt. Sőt, meg volt győződve arról, hogy szándékosan küldték őt, a szerb embert, a szerbek közé és hogy messzi hivatás betöltését várják tőle, egy nép megtérítését és nem csupán diplomáciai képviselők szokványos tevékenykedését. Ő úgy találja, de legalább is úgy jelentget Bécsbe, hogy a szerb fejedelem és a szerb kormány őszintén együtt akar működni a császári birodalommal, mely most már ismét hatalmas szomszéddá vált. De a fiatal szerb nemzet egy kevéssé tényleg el van bizakodva. Talán nem is csoda ez, hiszen ez a szerb nemzedék az, amely felszabadította magát a török uralom alól. És pedig nem is idegen segítséggel, mint például a görögök, akiket az európai államok támogattak, hanem csakis saját véres elszántságával. Most már úgyszólán csak névleg tiszteli urának a szultánt Szerbia, formális évi adóval, főtekintélyének némi elismerésével, amelynek jeléül néhány szerbiai erősségben, mint Belgrádban is, török őrség tartózkodik. Kicsiny még az ország, alig egy millió a lakossága. Földét óriási területeken őserdők fedik. Messze puszta vidékeken lovagol át az utas, míg egy-egy faluhoz ér ; sár- és nádházakhoz a módosabb vidékeken, földbeásott gunyhókhoz a szegényebbeken. A lovak lábát veszélyeztetik a földalatti lakhelyek kéménylyukai; alig lehet észrevenni a föld színén, hogy falu fölött járunk. De a verem-otthonokból gazdagdíszű ruhában, mindig állig fölfegyverkezve és mindig büszkén lép elénk a független szerb paraszt. A többi szláv népnek még parancsol, hajtja, üti-veri