Budapesti Szemle. 1927. 205. kötet, 593-595. szám

594. szám - IRODALOM - 3. Képzőművészeti irodalom. — (Kállai Ernő: Új magyar piktúra, 1900—1925. — Rabinovszky Marius: Az új festészet története 1770—1925. — Ybl Ervin: Az utolsó félszázad művészete.) Farkas Zoltántól

ben. De nevető tarkaságában csak az érzékek naiv frissesége magyar. Nem­ magyar azonban a célzat, mely az egésznek bizonyos stilizált hangulatjelleget nyújt. De míg Szinnyei derűs mértékletess­gében -Kállai szerint — az élmény szemrevaló tarkasággá válik, a jellegzetes magyar pleinair féktelen tobzódásában és elborult, fojtott nyugalmá­ban szuggesztív eleven erők lappanganak. Nyugalmuk lom­posabb, mozgalmas lendületeik brutálisabbak, érzékiségük vaskosabb, animáli­sabb. Ez a művészet lehet fegyelmezetlen, sőt kultiválatlan, de mindenesetre tősgyökeres, így a magyar piktúra egész fejlődése lényegében mindvégig az érzéki temperamentum korlátlan uralmát mutatja. Kállai elmefuttatásának lényege az erőszakos általánosítás. Ami nem illik bele elvonásaiba, az kivétel, sőt bizonyíték erőltetett állí­tásaira. Szinnyei magyar nagyúrisága nem vág össze a duhaj paraszt­ról rajzolt jellemképével, tehát Szinnyei nem magyar neki. Munkácsy esetében nem akarja meglátni, hogy van jó tíz-húsz olyan képe, amellyel a múlt század egész festői termésében az elsők közül való. Kállai végzetesen ragaszkodik a magyarról alkotott kicsinylő rajzához és eszébe sem jut, hogy a művészi sikerülés szempontjából csupán a kifejező erő fontos, amelyet mindegy, hogy miféle temperamentum vagy világnézet mozgat. Ami Kállai könyvében ez után következik, az eddigieknél is különösebb. A legtúlzóbb és a festészet határain gyakran kívül eső törek­véseket legyezgető pártember legszélsőbb meggyőződéseit adja elő, aki jóval több elfogultsággal, mint ízléssel szemléli a legextravagán­sabb kísérleteket. Közöttük érték szempontjából egyáltalában nem tud válogatni. Együgy­ű próbálkozásokat egy szinten tárgyal komoly és tehetséges alkotásokkal. Mindent feláldoz elméletének. Nem említünk neveket arra nézve, kit mindenkit tart Kállai a külföldre emigráltak közül nagy művészeknek. Kállainak ez a könyve első bemutatkozása a képzőművészeti irodalomban. Belőle olvasott, lelkesedni tudó embert ismerünk meg, de sajnálatosan érezzük azt, hogy az első és elegengedhetetlen feltétel, amely nélkül bajos a képzőművészettel való irodalmi foglalkozás, az ösztönös ízlés, hiány­zik nála. Babinovszky Márius könyve az újabbkori festészet történetét a XVIII. század utolsó évtizedétől kezdve tárgyalja, de nem öleli fel a magyar festőművészetet, mert nem volt indító szerepe az európai festészet kialakulásában. Í1a következetesen megvalósította volna azonban ezt a szempontot, kihagyhatta volna könyvének mindazon.

Next