Budapesti Szemle. 1927. 206. kötet, 596-598. szám
597. szám - EGY MAGYAR HERCEG IFJÚKORA NAPOLEON IDEJÉN. (I.) — Hajnal Istvántól
szempontjaihoz kössük ítéletünket. Messze már ahhoz is, hogy csupán az egyes történeti eseményekben való szerepük érdekeljen bennünket. Örök emberi távlatra vetíthetjük már belső egyéniségüket. A típus kész fogalma alatt az emberit kereshetjük bennük, a közösét mindnyájunkkal. A korszak különleges történeti erőinek hatását az örökérvényű talajon, így kaphatjuk csak belső szerkezeti képét az emberek egy osztályának, melynek kétségtelenül nagy szerepe volt egy történelmi korszak kialakításában. Az ifjú Esterházy herceg szereplése talán nem volt még elhatározó nagyobb történeti eseményekben. De azért már fiatal éveiben is közeli szemlélője volt azoknak, hogy aztán gyorsan emelkedő fokozatokban az előkelő szereplők közé jusson. Óriási események központján mozgott hamarosan, csodálatos történelmi fordulatokat látott a napóleoni időkben. Hőskort látott közelről, s közelről az indulatokat is, nagyokat és kicsinyeket, amelyek az embereket akkor mozgatták. Ebből a szempontból is érdekes tehát a herceg ifjúkorának története. De éppen a nagyszerűnek és a kicsinynek ez a közeli szemlélete nevelte fel őt és társait későbbi szerepükre. Ennek soha el nem felejtett emléke uralkodott később rajtuk és hatott általuk az emberiség közös életére is. I. Az 1805. évi osztrák-francia háború idején tizenkilenc éves volt Esterházy Pál herceg és mindenáron katonának akart jelentkezni. Az ő életkorában, háború idején, természetes dolog. A fiatal herceg húga, majd anyja is élénken foglalkoznak e tervvel. Leveleikből, amelyekben Pál hercegnek válaszoltak, kitűnik, hogy a fiatalembert szándékában egyaránt vezette a becsvágy és a kötelességérzet. «Elhatározásod szép, méltó a te szívedhez» — írja Leopoldina, a herceg húga. — «Igazad van abban, hogy szégyellnie kell magát most minden férfiúnak, aki e pillanatban tétlen marad. És hogy a katonapálya valamennyi között a legragyogóbb. De könyörgöm, ne siesd el a lépést, mely egész életedre döntő lenne. Nem szolgálhatja mindenki fegyverben a hazát. Vannak a dicsőségnek más útjai is. A katonapálya kívánja minden pálya között a legtöbb áldozatot. Ez a háború, az eddigi jelek szerint, nem lesz hosszú és a békekatonáskodás szomorú és unalmas szerep. Apád is ellenszegülne a tervnek. Hallgass szavamra, Pál, a szív szól belőle.» Pál anyja, Mária hercegnő, nem ír oly esdeklően, mint leánya. Anyai aggodalmain keresztültör a büszkeség. Pál leveleit minden