Budapesti Szemle. 1928. 209. kötet, 605-607. szám
607. szám - IRODALOM - 2. A horvát kérdésről. – (Miskolczy Gyula: A horvát kérdés története és irományai a rendi állam korában.) – Hajnal Istvántól
ellentétek minden erősebb színezete nélkül és még távolabb bármi délszláv vagy pánszláv irányzattól. Később, a korszak második felében, ugyancsak a közjogi kérdések adták az alkalmat a vitára, de már inkább csak az alkalmat a mesterségesen csinált délszláv mozgalom izgatásaira. A közjogi kérdésnek gyökere abban a kérdésben rejlett, hogy Horvátország társult vagy alávetett országa-eMagyarországnak. Ezért ellenezték a horvát rendek a magyar nyelv bevezetését még a központi kormányszervek használatába is. Ezért ragaszkodtak a korszerűtlen kiváltsághoz, amely a protestánsok letelepedését tiltotta Horvátországban. Az alsószlavón vármegyék és Fiume hovatartozandósága fölött ezért folytak elkeseredett viták, valamint az adómegajánlás joga fölött is, amellyel a tartománygyűlés hatáskörét kívánták volna növelni. Minden egyenes jellemzésnél hívebben érzékelteti e kor szellemét az a mód, amellyel Miskolczy e közjogi párviadalt részletezi, nagy és apró fordulataiban, kompromisszumaival és kirobbanó ellentéteivel. Élesen definiált megállapításokkal zárja le a szerző egy-egy kisebb időszakát a kérdés fejlődésének és mutatja ki újabb és újabb elemek feltűnését a vita anyagában. A lényeg az, hogy a horvát nemzeti eszme öntudatra ébredése csak messze hátul követte a magyar nemzeti újjáéledést és hogy jó ideig csak a rendi Horvátország közjogi igényei állottak szemben a magyar nemzeti állam kiépítésére irányuló törekvésekkel. Az osztrák központi hatalommal szemben egyenesen Magyarországban látta támaszát az autonómiáját féltő horvát nemzet. Az államnyelv kérdésében például nem is a horvát, hanem a latin nyelvhez ragaszkodtak a horvát rendek, holott a magyar ellenzék a horvát nyelv behozatala felé hajlott. A magyar mozgalom távol állott tehát attól, hogy a horvát nemzetiség létét fenyegesse, távol állott minden beolvasztó törekvéstől. Hiszen nem is a nemzetiségek vitája folyt itten, hanem vita a területi autonómia kérdései fölött. E megállapítás szinte magától adódik a tárgyilagos és pontos részletezésből, amellyel Miskolczy a fejleményeket elénk tárja. Bizonyítja ezt a hatalmas szerep is, amelyet a horvátországi magyar párt a korszak legvégéig odalenn játszott , a jó horvát fogalma nem ellenkezett a magyar állameszméhez való hűséggel. Az események számtalan változatán keresztül is kiérezhető, hogy a rendi alkotmány keretein belül nem lett volna nehéz a két nemzet békés együttélésének olyan alapvetése, amely a modern állami rendszerre való átmenet idején is megállott volna minden próbát. A közös ősi múlt tudata valóban erős érzelmi kapocs volt, erős