Budapesti Szemle. 1928. 209. kötet, 605-607. szám

607. szám - IRODALOM - 2. A horvát kérdésről. – (Miskolczy Gyula: A horvát kérdés története és irományai a rendi állam korában.) – Hajnal Istvántól

ellentétek minden erősebb színezete nélkül és még távolabb bármi délszláv vagy pánszláv irányzattól. Később, a korszak második felé­ben, ugyancsak a közjogi kérdések adták az alkalmat a vitára, de már inkább csak az alkalmat a mesterségesen csinált délszláv mozga­lom izgatásaira. A közjogi kérdésnek gyökere abban a kérdésben rejlett, hogy Horvátország társult vagy alávetett országa-e­­Magyarországnak. Ezért ellenezték a horvát rendek a magyar nyelv bevezetését még a központi kormányszervek használatába is. Ezért ragaszkodtak a korszerűtlen kiváltsághoz, amely a protestánsok letelepedését til­totta Horvátországban. Az alsószlavón vármegyék és Fiume hova­tart­ozandósága fölött ezért folytak elkeseredett viták, valamint az adómegajánlás joga fölött is, amellyel a tartománygyűlés hatás­körét kívánták volna növelni. Minden egyenes jellemzésnél hívebben érzékelteti e kor szelle­mét az a mód, amellyel Miskolczy e közjogi párviadalt részletezi, nagy és apró fordulataiban, kompromisszumaival és kirobbanó ellentétei­vel. Élesen definiált megállapításokkal zárja le a szerző egy-egy ki­sebb időszakát a kérdés fejlődésének és mutatja ki újabb és újabb elemek feltűnését a vita anyagában. A lényeg az, hogy a horvát nem­zeti eszme öntudatra ébredése csak messze hátul követte a magyar nemzeti újjáéledést és hogy jó ideig csak a rendi Horvátország köz­jogi igényei állottak szemben a magyar nemzeti állam­ kiépítésére irányuló törekvésekkel. Az osztrák központi hatalommal szemben egyenesen Magyarországban látta támaszát az autonómiáját féltő horvát nemzet. Az államnyelv kérdésében például nem is a horvát, hanem a latin nyelvhez ragaszkodtak a horvát rendek, holott a magyar ellenzék a horvát nyelv behozatala felé hajlott. A magyar mozgalom távol állott tehát attól, hogy a horvát nemzetiség létét fenyegesse, távol állott minden beolvasztó törekvéstől. Hiszen nem is a nemzetiségek vitája folyt itten, hanem vita a területi autonómia kérdései fölött. E megállapítás szinte magától adódik a tárgyilagos és pontos részle­tezésből, amellyel Miskolczy a fejleményeket elénk tárja. Bizonyítja ezt a hatalmas szerep is, amelyet a horvátországi magyar párt a kor­szak legvégéig odalenn játszott , a jó horvát fogalma nem ellenkezett a magyar állameszméhez való hűséggel. Az események számtalan változatán keresztül is kiérezhető, hogy a rendi alkotmány keretein belül nem lett volna nehéz a két nemzet békés együttélésének olyan alapvetése, amely a modern állami rendszerre való átmenet idején is megállott volna minden pró­bát. A közös ősi múlt tudata valóban erős érzelmi kapocs volt, erős

Next