Budapesti Szemle. 1928. 210. kötet, 608-610. szám

608. szám - LÁTOGATÁS KOSSUTHNÁL. – Concha Győzőtől

LÁTOGATÁS KOSSUTHNÁL, 1888 július 4-én.­ (Egykorú feljegyzésem.) Olasz utam legérdekesebb epizódja Kossuthnál tett láto­gatásom volt. Hajlamom, nagy emberekkel szemben, tartózkodóvá tesz ; örülök, ha az esetleges körülmények összehoznak velük, de különösen felkeresni, mint érdekes objektumot meg­nézni, ellenkezik kedélyemmel. Kossuthot látni szerettem volna. Imádója nem voltam soha, de nagy esze, nagy szíve mindig megragadott, még ha eljárását nem tudtam is helyeselni. Széchenyi, Deák voltak ideáljaim anélkül, hogy Kossuth szellemi, erkölcsi tartalmá­val lelkemben elhomályosult volna , csak másodsorba szorult. Ily érzelmek közt bolyongva Rómában, találkoztam Réthy Lászlóval, ki éppen Kossuthtól jött s kire nem tett jó hatást a személyes érintkezés. Nem csoda, ha ily előzmények után félve közeledtem Turinhoz, hol azonban nem találtam Kossuthot, mert már néhány hete kiment nyaralni Sacra San Michele-be, Turintól vasúttal vagy két óra alatt megközelíthető hegyi üdülőhelyre. Ha magam vagyok, tán fel is hagytam volna szándékom­mal, de egyetemünknek Bolognában járt hallgatói, Gocs József, báró Kemény Árpád, Zachariás Jenő, Thorotzkay István oly élénken vágytak Kossuth látása után, hogy men­tem velök. Sacra San Michele 1000 méter magasságban fekvő Rosminianus zárda , a hegy obeliszk alakban emelkedik .­ ­ A bolognai egyetem 800 éves jubileumán mint a kolozsvári Ferenc József­ Tudományegyetemnek egyik képviselője vettem részt. Jelen volt még négy hallgatóm, akik közül ma csak egyik, a Fő­rendiház volt másodelnöke, báró Kemény Árpád van életben. Budapesti Szemle, 210. kötet, 1928. július. 1

Next