Budapesti Szemle. 1928. 211. kötet, 611-613. szám
613. szám - IRODALOM - 1. Zilahy Lajos új regénye. – (Zilahy Lajos: Valamit visz a víz.) – Kéky Lajostól
nedik feleségétől,, tudatára döbben annak, hogy «vannak az emberi akaraton és elhatározáson kívül álló erők, amelyek úgy sodorják az emberi lelket, mint az örvény a csónakot. Vágya egyre követelőbbé válik s végül annyira viszi, hogy nagybeteg feleségének halálát kívánja, majd mikor ez lábadozni kezd, öngyilkosságra gondol s végül meg akarja mérgezni Zsuzsánnát. Már kezében a méregpohár, mikor apósa jelenti, hogy Anadát ismét elvitte a víz, hiába próbálták kimenteni. Az igénytelen történet mögött mély szimbolikus tartalom húzódik meg. Anada a nyugtalanító, nagy élménynek szimbólumaként vonul végig a regényen, a nagy élménynek, mely váratlanul belesodródik az ember életébe s ezt felzaklatja, megrontja, bűnre viszi s aztán észrevétlen ismét tovasodródik az ember életéből. Az író azt példázza, hogy nemcsak egészséges és beteg emberek vannak a világon, hanem e két határ között ott vannak az élet és halál viaskodásáinak rettentő vérnyomai, a megsebesült gondolatok vergődése. Ezekbe a rétegekbe hatol le a regény s a csöndes boldogságból a zaklató nyugtalanságba, a tisztességes élet megsebesült gondolatának vergődésébe hanyatlást festi. S ez a folyamat gondosan s igen meggyőző erővel van rajzolva, lépésről-lépésre, a léleknek megingásától a szenvedély poklába zuhanásáig. Az író, hogy a maga hatalmas őserejében érzékeltesse a vágynak ezt az ellenállhatatlan sodrát, idilli viszonyok közt élő, naivlelkű, egyszerű embert választ hőséül, kinek szíve teljes őszinteséggel tárul ki a nagy élmény előtt s lelki harcát nem komplikálják társadalmi szempontok. Az a lélek, melyen a vágy áradata végighömpölyög, épp annyira csak a természet alkotása, mint a nagy folyónak medre, melyen a tavasz árja harsogva zúdul tova. De nemcsak szimbólumként szerepel a regényben (az óriás folyó végtelenbe hömpölygő sodra, amelynek fekete habjaiban rejtelmes erők ölelkeznek), hanem valóság gyanánt is él. az írónak átlelkesítő, megelevenítő erőben gazdag képzelete egykor mintha egy hatalmas, végtelen erejű lény lelkét szólaltatná meg és működtetné általa. Ember és természet összefonódását is igen költői módon érezteti. János élete elválaszthatatlan a nagy víztől. Ez adja eledelét, ez adta feleségét, ez fenyegeti veszedelmekkel s ez ragadja vissza ismét vészes ajándékát. De mint az emberi lélekkel párhuzamban rajzolt s ezt megvilágító képet is kitűnően használja fel az író. Amilyen szilaj iramban sodorja a tavaszi áradástól megduzzadt folyó rakoncátlan sodra a belekerült tárgyakat, olyan ellenállhatatlan vad rohanással viszi János lelkét is az új érzelem árja.