Budapesti Szemle. 1932. 226. kötet, 656-658. szám

656. szám - GOETHE BÖLCSESSÉGE. – Pauler Ákostól

GOETHE BÖLCSESÉGE. Goethe az utolsó nagy költő, ki magát az emberiség egyetemes tanítójának, sőt prófétájának érzi. Ugyanaz a missziótudat hatja át, mint az óvilág nagy poétáit, kiket Platón «a bölcseségben vezetők»-nek mond : hivatásának tartja nemcsak gyönyörködtetni, hanem oktatni, sőt vezetni is. Tehát nem csupán költészetet, hanem bölcseséget is akar adni. Goethe világtörténeti helyzetét és az határozza meg, hogy a költő feladatának ez antik felfogását egyesíti az újkori poéta álláspontjával, mely szerint a költőnek önmagát is ki kell fejeznie. Mi a bölcseség? Helyes elvi belátásokon alapuló helyes életmód. A bölcset különösképen az jellemzi, hogy nem inga­tag és múló, hanem szilárd és örökkévaló értékeknek rendeli alá életét. Íme, az örökkévalóság eszméje valamiféle formá­ban elválaszthatatlan a bölcseség fogalmától, mint ezt már Aristoteles világosan felismerte. A bölcseség tehát két mozzanatot tartalmaz : valami örökkévalónak a felismerését és azt, hogy ezt gyakorlati életünkben érvényesítjük. Tehát nemcsak helyes belátást, hanem helyes akaratot, vagyis fegyelmezett jellemet s ebből fakadó helyes cselekvést is jelent. Az érett Goethe egyéniségében és életfölfogásában is mindinkább érvényesül az így értett bölcseség, amit ő maga úgy fejez ki, hogy : «Denken und Thun, Thun und Denken, das ist die Summe aller Weisheit.» Kísértsük meg ellesni, hogy mit ért költőnk «gondolkodáson» és «cselekvésen», s így majd talán sikerül bölcseségének legmélyebb lényegét meg­ragadnunk. Közismert, hogy Goethénél a «Denken» nem szigorúan Budapesti Szemle. 2­6. kötet, 1932. július. 1

Next