Budapesti Szemle. 1941. 260. kötet, 758-763. szám

758. szám - IRODALOM - 1. Petőfi — tót szemmel. — (Vájlok Sándor: Petőfi a tótoknál.) — Keményfy Jánostól.

«amennyiben az volt» — csak a nemessé-emelkedés idejéig (1667) lehetett meg. Ekkor tót környezetét elhagyta s magyar falvakban (Kajal, Várvecse, Tornóc) élve házasságok révén hamarosan meg­magyarosodott. «A költő családjának őse , Petrovics György, már magyar volt, a család tehát félszázaddal Petőfi születése előtt magyar­nak számított)). A tót írók azt is szerették emlegetni, hogy Petrovics István ((fajtájához való ragaszkodásból)) küldte fiát, hacsak tehette, tót környezetű iskolákba, tehát­ voltaképpen jó tótnak akarta nevelni, azonban iskoláink «magyarosító» szelleme tette «renegáttá». Vojlok Sándor azzal a helytálló érvvel dönti meg ezt az állítást, hogy az öreg Petrovics nem fajához, hanem felekezetéhez ragaszkodott, mikor tót környezetű evangélikus iskolákba küldte fiát. S valóban, aki visszaemlékezik a mult századi iskoláztatásra, — mint ezt Melich János már korábban hangsúlyozta — tapasztalatból tudja, hogy a nép fiainak papjaik ajánlották a maguk felekezeti gimnáziumait, így mentek pl. az alsóbácskai kálvinista gyerekek a közelfekvő újvidéki r. k. gimnázium helyett a távolabbi halasi ref. gimnáziumba, a róm. katolikusok Újvidékre vagy Kalocsára, az evangélikusok Szarvasra s ezért adta Petrovics István is fiát a kecskeméti evang. elemi isko­lába, majd a sárszentlőrinci, pesti, selmeci, aszódi evang. gimnáziu­mokba. Sok ilyen körmönfontan kieszelt elmélet akad a tót íróknak Petőfivel kapcsolatos írásaiban. Bajnák pozsonyi egyetemi tanár pl. már annyira ment, hogy előadásaiban a költő puszta-, síkság- és alföld­szeretetét, sőt szabadságszeretét is tót örökségnek tartotta. (Jó, hogy szerelmét is nem foglalta le tót vonásnak.) «Lélektanilag könnyen érthető ez,— úgymond Bajnák — a lélek ugyanis mindig azt keresi és szereti, ami nincs meg benne. A hegyhez kötött tót lélek az Alföld, a síkság után vágyódik, a hegyek ellentétei után». «E szerint — jegyzi meg erre Vájlok — Hviezdosláv magyar költő lenne, mert a hegyeket szerette s ellenszenvet érzett az alföld iránt». Ismétlem : sok ily oktalan, mesterkélt megállapítás tarkítja tót íróink fejtegetéseit, s e tény joggal bosszantja a magyar olvasót. Mint ahogy az előbbi pél­dában Petőfi alföldszeretetét nem a lehető legtermészetesebb módon : szülőföldszeretetéből és gyermekkori emlékeiből származtatják, akként magyarságát is némelyek nem az apja akaratának és Félegyházának, hanem iskoláink «magyarosító» törekvéseinek tulajdonítják. S itt érkeztünk el Vájlak tanulmányának alapgondolatához : a tót írók nemzeti művelődési és költészeti megújhodásunk korától kezdve mindinkább elfordulnak tőlünk, mert féltették fejlettebb kultúránk miatt nemzetiségüket. Ez az ellenszenv lassanként politikai gyűlöletté erősödött. De az írók egy része még a magyarságnál is

Next