Budapesti Viszhang, 1854. május-december (1. évfolyam, 1-35. szám)

1854-05-07 / 1. szám

BUDAPESTI VISZHANG. lásd szám. Május 1 - én 1854. Emléktelen sírja f­elett díszült a virágbokor, midőn már sem illat sem árrnyék nem enyhítheti az égő fájdalmat, mi­nek gyötrelmei közt elhamvadott. Kölcsey, K. felett. Látogassuk meg sírját a kedves halottnak! Hadd peregjen egy két köny a sülyedező hantok nefelejtseire. Ne gondoljátok, hogy az elérzékenyült kebel könyhullatásitól lehervadnak e virágok, bármint égesse is az arczaitokat. Ke­vés örömeink emléke múló, mint tavaszi harmatcsepp, melyet rövid hajnal után hamar leéget a munkás verejtékével táplálkozó napnak tűzheve. Legto­vább tart a fájdalom, és legmesszebb nyúlik ennek árnyéka: az emlékezet. Hazám reményei­ fiatal bajtársak, kik csendesen de buzgón fáradoztak, művelvén lelkeiteket, hogy küzdhessetek annyi zivatar után ingadozó létünk megszilárdítása körül, mindannyian kik előmozdítani óhajtjátok e haza dicső­ségét , s a tiszteletet megakarjátok tartani nevének, foglalkozzatok, os foglal­kozzatok mentői gyakrabban jeleseink emlékezetével! Ne feledjétek őket so­ha, ne feledjétek egy Kazinczy nevét, ki félszázadon túl küzdött, javított, épített szent hivatásérzettel, a jutalomnak minden reménye nélkül; — indul­jatok egy Czakó sírjának fölkeresésére, s érezzétek bút, keserű fájdalmat, mi­dőn e viharos kebel nyughelyét rövid nehány év után már nem tudja megmu­tatni senki, — röpítsetek egy sóhajt a messze tengeren túlra, hol egy kedély- BUDAPESTI VISZHANG. !

Next