Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)

1855-10-28 / 18. szám

18-dik szám. Október 28-én, 1855. BUDAPESTI VISZHANG AZ ÖRDÖG PESTEN. BEÖTHI LÁSZLÓTÓL. (Folytatás). Elakadtam. — Folytassa, folytassa! — Ha Jónásur leányát, nőül meg nem szerzem ma­gamnak. — Úgy van! — S most már? kérdem, mialatt kezdek ismét ma­gamhoz térni : — s most már mi fog velem történni ? — Igen egyszerű az egész, — felelt közömbösen a sátán. — Ön nőül fogja venni Mari kisasszonyt —-------­nemde Marinak hívják? — Igen. Nos ? — Tehát ön nőül veendi, még pedig harmincz nap befolyása alatt. Ellenkező esetben ön az — enyém leend! — Öné ? Én az öné ? Ez annyit tenne, mint hogy en­­gemet ön, azaz hogy engem az ördög csakugyan el­vinne? . . . — Sem többet, sem kevesebbet nem tesz. — Szépen vagyunk, — mondom. S ha például, Gyömbéri uram továbbra is makacsul ragaszkodik hatá­rozatához, s nem adja nekem a leányát, — melyre meg­lehetős kilátásaim is vannak. — Hja, kövessen ön el mindent. Legyen esze. Ön férfi. — Hiszen ha férfi nem volnék, nem is szaladgálnék feleség után. Hanem ugyan édes ördög úr (már megbo­csásson, de nem tudom miként szólítani). — Nevezzen barátjának. — Hohó! mondom savanyú képpel, barátomnak? . . . Már engedjen meg! féligmeddig most is az ördögé vagyunk már; egyik lábam a pokolban, — — hátha még önt egész bizalmasan barátomnak is szólítanám. — Ej, tehát nevezzen ön Belzebubnak, úgy hívnak. — Tehát Belzebub úr! — Nos? — Tehát — mondom; — ha már csakugyan meg kell lenni, ám legyen. Hanem, szabadjon egy kérdést intéz­nem önhöz. — Például? — Például, mindig hallottam, hogy az ördögök, em­ber feletti hatalommal bírnak. — Azt megmutatnám, midőn önt vissza­hozom az életre. — Köszönöm a lássan. Igaz. Tehát ön, emberfölötti dolgokat mivelhet, s így — segédkezet nyújthatna nekem. — Segédkezet ? oh nagyon szívesen! — m­ondá ör­vendve a sátán. ..Flectere si nequeo superos ad­erenta movebo!“ Nagyon szívesen. Miben lehetek szolgálatára? Kíván ön gazdagságot? kincset aranyat? Rendelkezésére állok önnek. Mennyit kiván ? ezret ? tízezret ? százezret ? milliót ? — Mi — mi — milliót? — Na igen. Almódi barátomnál utalványoztatok ön­nek a mennyit akar. — A mennyit akarok ? Boldog isten. — És ne emlegesse ön előttem annyiszor az isten nevét! — vágott sértődéssel közbe a sátán. Az nekem olyan unalmas! — Igaz , — mondom, nincs helyén, miután ördög­gel van dolgom. Hanem csak annyit akartam mondani, miszerint ily módon Gyömbéri Jónás uram sohasem fogja megtagadni a leányát, minthogy ő különben is gazdag nőire várakozik. — De azért mégis az enyém leend ön! — m­ondá élesen Belzebub. — Hogyan? — Mert az által le lesz nekem kötelezve. Ez csak olyan, mint ki Scylla és Charybdis közé jut. Cseberből vödörbe esni. — Nem értem. — Ezek az emberek naponkint butulnak nem hogy okosodnának! dörmögé a sátán. Tehát nem érti, mit tesz, lekötelezve lenni ördögnek? — Hm, az annyit tesz, mint lelkét az ördögnek eladni — Eltalálta. Tehát én önt mindenben segíteni fogom Ha kell önnek pénz, itt vagyok én. Ha kell önnek tisztes­ség, név,rang, itt vagyok én! Ha meghódítani kell ön szeretője apjának szivét, itt vagyok én! Ha halhatatlan névre akar ön szert tenni, segédkezemmel itt vagyok én! Ha halál környékezi önt, s élni kíván itt vagyok én. Szó­val, én vagyok Belzebub, Asmódinak unokatestvére, Me­­phistofelesnek sógora, Plútónak keresztkomája, Charon­­nak kereszttestvére, Proserpinának házibarátja, — szóval, az, ki mindezeket önnel megtehetem. Akarja ön ezeket elfogadni ? — Akarom! mondom mohón kapva az alkalmon, miszerint belőlem gazdag, neves, rangos, tisztességes em-35 BUDAPESTI VISZHANG.

Next