Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)
1855-10-28 / 18. szám
18-dik szám. Október 28-én, 1855. BUDAPESTI VISZHANG AZ ÖRDÖG PESTEN. BEÖTHI LÁSZLÓTÓL. (Folytatás). Elakadtam. — Folytassa, folytassa! — Ha Jónásur leányát, nőül meg nem szerzem magamnak. — Úgy van! — S most már? kérdem, mialatt kezdek ismét magamhoz térni : — s most már mi fog velem történni ? — Igen egyszerű az egész, — felelt közömbösen a sátán. — Ön nőül fogja venni Mari kisasszonyt —-------nemde Marinak hívják? — Igen. Nos ? — Tehát ön nőül veendi, még pedig harmincz nap befolyása alatt. Ellenkező esetben ön az — enyém leend! — Öné ? Én az öné ? Ez annyit tenne, mint hogy engemet ön, azaz hogy engem az ördög csakugyan elvinne? . . . — Sem többet, sem kevesebbet nem tesz. — Szépen vagyunk, — mondom. S ha például, Gyömbéri uram továbbra is makacsul ragaszkodik határozatához, s nem adja nekem a leányát, — melyre meglehetős kilátásaim is vannak. — Hja, kövessen ön el mindent. Legyen esze. Ön férfi. — Hiszen ha férfi nem volnék, nem is szaladgálnék feleség után. Hanem ugyan édes ördög úr (már megbocsásson, de nem tudom miként szólítani). — Nevezzen barátjának. — Hohó! mondom savanyú képpel, barátomnak? . . . Már engedjen meg! féligmeddig most is az ördögé vagyunk már; egyik lábam a pokolban, — — hátha még önt egész bizalmasan barátomnak is szólítanám. — Ej, tehát nevezzen ön Belzebubnak, úgy hívnak. — Tehát Belzebub úr! — Nos? — Tehát — mondom; — ha már csakugyan meg kell lenni, ám legyen. Hanem, szabadjon egy kérdést intéznem önhöz. — Például? — Például, mindig hallottam, hogy az ördögök, ember feletti hatalommal bírnak. — Azt megmutatnám, midőn önt visszahozom az életre. — Köszönöm a lássan. Igaz. Tehát ön, emberfölötti dolgokat mivelhet, s így — segédkezet nyújthatna nekem. — Segédkezet ? oh nagyon szívesen! — mondá örvendve a sátán. ..Flectere si nequeo superos aderenta movebo!“ Nagyon szívesen. Miben lehetek szolgálatára? Kíván ön gazdagságot? kincset aranyat? Rendelkezésére állok önnek. Mennyit kiván ? ezret ? tízezret ? százezret ? milliót ? — Mi — mi — milliót? — Na igen. Almódi barátomnál utalványoztatok önnek a mennyit akar. — A mennyit akarok ? Boldog isten. — És ne emlegesse ön előttem annyiszor az isten nevét! — vágott sértődéssel közbe a sátán. Az nekem olyan unalmas! — Igaz , — mondom, nincs helyén, miután ördöggel van dolgom. Hanem csak annyit akartam mondani, miszerint ily módon Gyömbéri Jónás uram sohasem fogja megtagadni a leányát, minthogy ő különben is gazdag nőire várakozik. — De azért mégis az enyém leend ön! — mondá élesen Belzebub. — Hogyan? — Mert az által le lesz nekem kötelezve. Ez csak olyan, mint ki Scylla és Charybdis közé jut. Cseberből vödörbe esni. — Nem értem. — Ezek az emberek naponkint butulnak nem hogy okosodnának! dörmögé a sátán. Tehát nem érti, mit tesz, lekötelezve lenni ördögnek? — Hm, az annyit tesz, mint lelkét az ördögnek eladni — Eltalálta. Tehát én önt mindenben segíteni fogom Ha kell önnek pénz, itt vagyok én. Ha kell önnek tisztesség, név,rang, itt vagyok én! Ha meghódítani kell ön szeretője apjának szivét, itt vagyok én! Ha halhatatlan névre akar ön szert tenni, segédkezemmel itt vagyok én! Ha halál környékezi önt, s élni kíván itt vagyok én. Szóval, én vagyok Belzebub, Asmódinak unokatestvére, Mephistofelesnek sógora, Plútónak keresztkomája, Charonnak kereszttestvére, Proserpinának házibarátja, — szóval, az, ki mindezeket önnel megtehetem. Akarja ön ezeket elfogadni ? — Akarom! mondom mohón kapva az alkalmon, miszerint belőlem gazdag, neves, rangos, tisztességes em-35 BUDAPESTI VISZHANG.