Bukaresti Lapok, 1931. augusztus (37. évfolyam, 173-198. szám)

1931-08-01 / 173. szám

5Sszombat Főszerkesztő: 173. SSZám f _ tei 1931 » augusztus 1 ________ Szele Béla df. XXXVII évfolyam jára lei Szomorú öröktűz Egy biharmegyei falu körül is nagy az erdő és sok a fa, de kevés a gyufa. Legalábbis az a gyufa, amit a paraszt három lejért vásárolna. Három lej, ami­kor annyi gyufaszálat lehetne csak ab­ból a bihari rengetegből kifaragni, hogy egymás hegyére-tetejére állítva el lehet­ne jutni vele a Zeppelin útjára, az Észa­ki Sarkra. Ezt gondolja a falu népe, s mikor ezt gondolja, feldühödik, hogy neki a Krengerek hasznára kell pár szál­­ gyufát három lejért megvennie. Hát ez idégsem járja. Keserű lesz a dohány, büdös a cigarette, ha ezzel a gyufával gyújt rá. A három lejeseel. Ott a sok fa az erdőben, ott van is­ten számába, nem lehet csinálni vele sem­mit — még gyufaszálkát sem — ott rot­had a nyakukon — pedig mennyi millió lej érték fekszik benne! — hát gyújt­sunk rá, az erdő fájára, csináljunk egyetlen nagy öröiklánggal égő gyufát, a­miből aztán igazán ég, lángol, izzik és ízlik a dohány. És viszik a parazsat az erdőből. Ez a rögtönzött máglyarakás, ez a háborús emléket idéző öröktűz fényes szimbólu­ma gazdasági és kormányzati rendsze­rünknek. Nem egy hajszálon, de egy gyufaszálon múlik milliók sorsa, népek boldogsága. A beskatulyázott gyufaszá­lon, mely számunkra nem ér egy pipa­dohányt, s amellyel a paraszt egy­ pipa­dohányt sem akar meggyujtani. Bármily olcsó is ma a hüvelyes, egy pakli gyu­fáért mégsem lelhet adni egy tál lencsét. M adóalaan nevű vadnak nincs kimeneti h­efe A pénzügyminiszter nincs megelégedve az adóbehajtás mostani módszerénél. Nagyon enyhének, elnézőnek, lassúnak, kevéssé ki­adósnak találja. Sokat és gyorsan, sőt azon­nal. Ezt követeli a legújabb körrendeletben a pénzügyigazgatóságoktól és adóhivataloktól. Ott a lakosság, a bankok, a gyár, a vállalat, a vám, az italmérés, mennyi bőr van még rajtuk, s a végrehajtók keztyüt húznak, mi­előtt az utolsó felhámrészletet is lehúznák. Ez mégsem járja. Micsoda habozás, hamleleske­­dés, ellágyulás, gondatlanság, s érzéketlenség a kincstár iránt. Nem erdei vadak ezek az adóalanyok, hogy kíméleti időben részesülje­nek. A puskák legyenek állandóan töltők, a vizslák és kopók szabadjára eresztve, hogy a nap és esztendő bármely szakában megrohan­hassák a felvert és levert állatot, s kénye­­kedvre le lehessen puffantani. Csak arra vigyázzanak a végrehajtók, (a szegény adminisztrátorokat és adótiszteket is ebbe a díszes kategóriába kell most már so­roznunk), nehogy holmi törvénytelenséget kö­vessenek el, mert az adóalany még ügyvéd­hez szalad, felebbezni talál és ezzel elhúzódik a pénzszüret, amire odafönn biztosan számí­tanak. Csak törvénytelenséget ne kövessenek el, ne sértsék meg valahogy a paragrafust, a holt, írott, lélektelen betűt, az eleven húst, a veszendő egzisztenciát, a halódó vállalkozást, az élet törvényét, azt vághatják, felszabdal­hatják, abból diadalmi jelvényt is csinálhat­­nak. Micsoda hipokrizis és cinizmus, amely a törvényt nebántsvirágnak nyilvánítja, — a Shylock alibije a maga kegyetlen, könyörte­len joga védelmében, — s ugyanakkor rásza­badítja a nyomorúság vérebeit a már kiszipo­lyozott, elsorvadt, halálosan hörgő gazdasági életre. Drasztikus eszközök, különös szigor, fokozott ellenőrzés, mintha Claudius császár intézkednék, hogy a halálraítéltet vágják ketté, hogy mind a két fele külön szenved­jen. Van még lehúzni való bőr mindenütt, — ebben igaza lehet a pénzügyminiszternek, — de vájjon hús nélkül, izom nélkül, vér nélkül van-e igazi élet és nem inkább azt kellene drasztikus eréllyel, különös hivatottsággal, fokozott bölcsességgel és emberiességgel vis­­­szateremteni? Mindig csak az a prés, az a durva és lel­ketlen fináncpolitika, mely Saturnusként a saját fiait falja föl. Bomba­blőffök robbannak A közlekedésügyi minisztérium kénytelen leleplezni a hivatalos rémhírterjesztést Bukarest, július 30 Az augusztus elsejei nemeztközi vö­rös­ nappal kapcsolatban most már szo­kásossá vált, de ennek ellenére mégis teljesen törvénytelen, alkotmányellenes előzetes letartóztatásokat, melyekkel ön­kényesen, csupán a puszta gyanú alap­ján százakat, sőt ezreket foszt meg he­tekre szabadságuktól a sziguranca, — úgy látszik — mindenképpen merényle­tekkel akarja összefüggésbe hozni és indokolni. Határozottan erre mutat a temesvári állítólagos postai pokolgépes merénylet esete amelynek a híre bejár­ta az egész sajtót s amelyről máris hi­vatalosan megállapították, hogy nem volt egyéb kiagyalt, légbőlkapott blöff­­nél. Íme, mit mond ugyanis erről a szám­szerin­ már ötödik merényletről a min­­denekfölött legilletékesebb információs szerv, a közlekedésügyi minisztérium sajtó­osztálya. A temesvári postán állítólag felfe­dezett pokolgépes merénylet-kísérlet­ről Bana Florescu tábornok, a posta vezérigazgatója, hivatalosan tájékoz­tatta magát s a temesvári postafőnök­től azt a jelentést kapta, hogy az ot­tani postán senki sem tud a dologról. A merénylet hírét nyilván rosszaka­­rók és olyan emberek terjesztették el, akik bizonyos célokat követnek. Kik ezek a rosszakarók és „céltuda­tosak?“ Erre is rögtön megfelel a hiva­talos közlemény, illetőleg jelentésében a temesvári postahivatal főnöke, amennyi­ben a következőket mondja: — Reggel magához hivatott a megyei prefektus ur s ott találkoztam a la­pok tudósítóival, akiket kértem, hogy kategorikusan cáfolják meg ezt a h­írt. Ők közölték velem, hogy az értesülést a rendőrségről és a szigurancáról sze­rezték. Ez a körülmény csodálkozóba ejtett, mert tudtam, hogy nem lehet igaz. Kell-e ennél beszédesebb megvilágítá­sa annak, hogy a merénylet-hírekkel könnyelmű, egyenesen felelőtlennek mondható rémhír­játék folyik, amelyet nyilván éppen a közbiztonsági hatóságok em­berei rendeznek? Hogy a közbiztonsági hatóságok meg­tesznek minden óvintézkedést a rend és nyugalom garantálására, azt senki sem kifogásolhatja, csak helyeselheti, amen­­nyiben ezek a preventív intézkedések a törvények keretein belül történnek. — Igen, az országnak a jelenlegi súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válság­ban nagyobb szüksége van a békére és nyugalomra mint bármikor eddig. Abból azonban nem kér az ország pol­gársága, hogy éppen azok a szervek, a­melyeknek a nyugalom minél simább biztosítása a feladata, terjesszenek rémhíreket és zaklassák fel az amúgy is nagy megpróbáltatásoknak kitett ide­geket és kedélyeket. Az ilyen mesterségesen gyártott me­­rényletblöffök távolról sem alkalmasak arra, hogy a rendfenntartó hatóságok munkája iránti bizalmat erősítsék, ami egyébként annyira kívánatos volna, ha­nem ellenkezőleg, általánosan ártanak, csak rosszhoz vezethetek, amint ezt a temesvári postafőnök őszinte jelentésé­ben nagyon helyesen megállapítja. Amint nem kérünk zavargásokból. Ugyanúgy nem kérünk a sziguranca fel­fújt­ hűhójából sem, ami csak a törvénytelenséget és az önké­­nyeskedést, no meg a sziguranca ön­álló létjogosultságát igyekszik újból indokolni. Átéltünk már jónéhány ,,vörös napot" s láttuk, hogy Romániában szó sincs az ál­lam­biztonság komoly veszélyeztetésé­ről. Miért akar a sziguranca minden­áron nagyobb izgalmat, mint amennyit a veszélytelennek bizonyult vörös napok megérdemelnek? ffin­figslfi «8 Mtlga^ca» líMÜSSZ és BCTWigftH Miért bukott meg TÜllie«riB­r •„ irpo" aU6h “ m m 18IlC/31^tl­rigore Fmpescu szerepe Bukarest, július 30. A francia külügyminisztériumból ello­pott akták körül felkavart botrány min­den nap újabb szenzációs fordulatot hoz. Megírtuk, hogy Franciaország romániai meghatalmazott minisztere hosszú sza­badságra utazik és — egyelőre ugyan hivatalosan cáfolják, de kétségtelennek látszik — Plaux nagykövet nem is tér többet vissza bukaresti állomáshelyére. Lecca volt curista képviselő által a fran­cia külügyi hivatalból ellopott aktákból ugyanis minden kétséget kizáró módon kiderült, hogy Puaux, a bukaresti fran­cia nagykövet, kedvezőtlen jelentéseket küldött Párisba a kormány helyzetéről. Grigore Fi­­lipescu ma újabb szen­zációs részle­teket közöl a párisi aktalo­pásról. Szerin­­te Lecca volt curista képvi­selő nemcsak a francia kül­ügyminiszté­riumból lopott el aktákat, ha­nem sikerült neki a párisi angol követség irattárából is megszerezni néhány igen kényes diplo­máciai jelentést, így Lecca többek kö­zött Bukarestbe juttatott egy fontos diplomáciai utasítást, melyet az angol kormány egyik tagja küldött Tyrell pá­risi angol nagykövetnek. Ebben az uta­sításban az angol kormányférfi, Titules­­cura hivatkozva igen kedvezőtlen véle­ményt mond a Romániában történt re­­zsimváltozásról. De ezenkívül Grigore Filigescu súlyos vádat emel Titulescu ellen is, amikor cikkében azt állítja, hogy Románia lon­doni nagykövete az angol kormány egy tagját ked­vezőtlen módon befolyásolta a Romániában bevezetett új rendszerrel szemben. Grigore Filipescunak különben nem ez az első támadó cikke Titulescu ellen. Az Epocában már napok óta a leg­élesebb hangú cikkeket jelenteti meg Titulescuról, sorozatos cikkekben bizo­nyítgatja már napok óta, hogy Titulescu halálos ellensége a Iorga-Argetoianu ka­binetnek és Londonban mindent megtesz, hogy diplomáciai aknamunkával meg­buktassa a mai kormányt. Grigore Fi­lipescu sorozatos támadásainak m­ár­is látható az első eredménye. A félhivata­los jelentések szerint — mint megírtuk — az őszi népszövetségi ülésen mér nem Titulescu fogja Romániát képviselni, hanem Ghica külügyminiszter utazik Genfbe, Titulescu pedig minden valószí­nűség szerint otthagyja a londoni nagy­követi állást és mint magánember tér vissza Romániába. Bukarestben óriási érdeklődéssel kí­sérik azt a harcot, ami Titulescu és Gri­gore Filipescu között kitört. Hogy mi robbantotta ki a két államférfi között ezt a késhegyig menő harcot, erről jól in­formált körökből az­­’■Mibi információt kaptuk. Amikor néhány hónappal ezelőtt a párisi lapok sorozatos támadásokat in­téztek a Jorga-Argetoianu kormány el­len, Grigore Filipescu kapott megbízást, hogy Párisba utazzon és ott elhallgattas­sa a francia lapokat. Grigore Filipescu azzal a feltétellel utazott Párisba, hogy a sikeres munka elvégzése után végleg Párisban maradhat és felváltja állásá­ban Románia jelenlegi követét, Dinu Ce­­sianut. Filipescu munkához is látott, de amikor visszajött Bukarestbe, itt nem valami barátságos fogadtatásban része­sült. Kiderült, hogy Titulescu időközben több jelentést kül­dött Bukarestbe, melyben súlyos kriti­kában részesítette azt a balkáni mód­szert, amellyel Grigore Filipescu meg­bízatásának eleget akart tenni.­­1- Grigore Filipescu úgy kereste fel a francia lapokat, hogy egyik kezében egy aranyzacskót tartott, míg másik kezével revolvert sz­egezett a párisi lapszerkesz­tők mellének ... Az persze külön fejezetét képezhetné e botrányos históriának, hogyan sikerült Grigore Filipescunak megszereznie azt a szigorúan bizalmas természetű jelen­tést, amit a külügyminisztériumban be­vezetett előírások szerint egyedül Ghica külügyminiszter olvashatott csak el. Gri­gore Filipescunak úgy látszik nagyon jó összeköttetései vannak. Titulescu bizal­mas közlései ma Grigore Filipescu kezei között vannak és ezzel m­agyarázható az a szenvedélyes tűz, mellyel az Epoca ha­sábjain támadja Titulescut, Románia londoni követét. t *

Next