Bukaresti Lapok, 1931. augusztus (37. évfolyam, 173-198. szám)
1931-08-01 / 173. szám
5Sszombat Főszerkesztő: 173. SSZám f _ tei 1931 » augusztus 1 ________ Szele Béla df. XXXVII évfolyam jára lei Szomorú öröktűz Egy biharmegyei falu körül is nagy az erdő és sok a fa, de kevés a gyufa. Legalábbis az a gyufa, amit a paraszt három lejért vásárolna. Három lej, amikor annyi gyufaszálat lehetne csak abból a bihari rengetegből kifaragni, hogy egymás hegyére-tetejére állítva el lehetne jutni vele a Zeppelin útjára, az Északi Sarkra. Ezt gondolja a falu népe, s mikor ezt gondolja, feldühödik, hogy neki a Krengerek hasznára kell pár szál gyufát három lejért megvennie. Hát ez idégsem járja. Keserű lesz a dohány, büdös a cigarette, ha ezzel a gyufával gyújt rá. A három lejeseel. Ott a sok fa az erdőben, ott van isten számába, nem lehet csinálni vele semmit — még gyufaszálkát sem — ott rothad a nyakukon — pedig mennyi millió lej érték fekszik benne! — hát gyújtsunk rá, az erdő fájára, csináljunk egyetlen nagy öröiklánggal égő gyufát, amiből aztán igazán ég, lángol, izzik és ízlik a dohány. És viszik a parazsat az erdőből. Ez a rögtönzött máglyarakás, ez a háborús emléket idéző öröktűz fényes szimbóluma gazdasági és kormányzati rendszerünknek. Nem egy hajszálon, de egy gyufaszálon múlik milliók sorsa, népek boldogsága. A beskatulyázott gyufaszálon, mely számunkra nem ér egy pipadohányt, s amellyel a paraszt egy pipadohányt sem akar meggyujtani. Bármily olcsó is ma a hüvelyes, egy pakli gyufáért mégsem lelhet adni egy tál lencsét. M adóalaan nevű vadnak nincs kimeneti hefe A pénzügyminiszter nincs megelégedve az adóbehajtás mostani módszerénél. Nagyon enyhének, elnézőnek, lassúnak, kevéssé kiadósnak találja. Sokat és gyorsan, sőt azonnal. Ezt követeli a legújabb körrendeletben a pénzügyigazgatóságoktól és adóhivataloktól. Ott a lakosság, a bankok, a gyár, a vállalat, a vám, az italmérés, mennyi bőr van még rajtuk, s a végrehajtók keztyüt húznak, mielőtt az utolsó felhámrészletet is lehúznák. Ez mégsem járja. Micsoda habozás, hamleleskedés, ellágyulás, gondatlanság, s érzéketlenség a kincstár iránt. Nem erdei vadak ezek az adóalanyok, hogy kíméleti időben részesüljenek. A puskák legyenek állandóan töltők, a vizslák és kopók szabadjára eresztve, hogy a nap és esztendő bármely szakában megrohanhassák a felvert és levert állatot, s kényekedvre le lehessen puffantani. Csak arra vigyázzanak a végrehajtók, (a szegény adminisztrátorokat és adótiszteket is ebbe a díszes kategóriába kell most már soroznunk), nehogy holmi törvénytelenséget kövessenek el, mert az adóalany még ügyvédhez szalad, felebbezni talál és ezzel elhúzódik a pénzszüret, amire odafönn biztosan számítanak. Csak törvénytelenséget ne kövessenek el, ne sértsék meg valahogy a paragrafust, a holt, írott, lélektelen betűt, az eleven húst, a veszendő egzisztenciát, a halódó vállalkozást, az élet törvényét, azt vághatják, felszabdalhatják, abból diadalmi jelvényt is csinálhatnak. Micsoda hipokrizis és cinizmus, amely a törvényt nebántsvirágnak nyilvánítja, — a Shylock alibije a maga kegyetlen, könyörtelen joga védelmében, — s ugyanakkor rászabadítja a nyomorúság vérebeit a már kiszipolyozott, elsorvadt, halálosan hörgő gazdasági életre. Drasztikus eszközök, különös szigor, fokozott ellenőrzés, mintha Claudius császár intézkednék, hogy a halálraítéltet vágják ketté, hogy mind a két fele külön szenvedjen. Van még lehúzni való bőr mindenütt, — ebben igaza lehet a pénzügyminiszternek, — de vájjon hús nélkül, izom nélkül, vér nélkül van-e igazi élet és nem inkább azt kellene drasztikus eréllyel, különös hivatottsággal, fokozott bölcsességgel és emberiességgel visszateremteni? Mindig csak az a prés, az a durva és lelketlen fináncpolitika, mely Saturnusként a saját fiait falja föl. Bombablőffök robbannak A közlekedésügyi minisztérium kénytelen leleplezni a hivatalos rémhírterjesztést Bukarest, július 30 Az augusztus elsejei nemeztközi vörös nappal kapcsolatban most már szokásossá vált, de ennek ellenére mégis teljesen törvénytelen, alkotmányellenes előzetes letartóztatásokat, melyekkel önkényesen, csupán a puszta gyanú alapján százakat, sőt ezreket foszt meg hetekre szabadságuktól a sziguranca, — úgy látszik — mindenképpen merényletekkel akarja összefüggésbe hozni és indokolni. Határozottan erre mutat a temesvári állítólagos postai pokolgépes merénylet esete amelynek a híre bejárta az egész sajtót s amelyről máris hivatalosan megállapították, hogy nem volt egyéb kiagyalt, légbőlkapott blöffnél. Íme, mit mond ugyanis erről a számszerin már ötödik merényletről a mindenekfölött legilletékesebb információs szerv, a közlekedésügyi minisztérium sajtóosztálya. A temesvári postán állítólag felfedezett pokolgépes merénylet-kísérletről Bana Florescu tábornok, a posta vezérigazgatója, hivatalosan tájékoztatta magát s a temesvári postafőnöktől azt a jelentést kapta, hogy az ottani postán senki sem tud a dologról. A merénylet hírét nyilván rosszakarók és olyan emberek terjesztették el, akik bizonyos célokat követnek. Kik ezek a rosszakarók és „céltudatosak?“ Erre is rögtön megfelel a hivatalos közlemény, illetőleg jelentésében a temesvári postahivatal főnöke, amennyiben a következőket mondja: — Reggel magához hivatott a megyei prefektus ur s ott találkoztam a lapok tudósítóival, akiket kértem, hogy kategorikusan cáfolják meg ezt a hírt. Ők közölték velem, hogy az értesülést a rendőrségről és a szigurancáról szerezték. Ez a körülmény csodálkozóba ejtett, mert tudtam, hogy nem lehet igaz. Kell-e ennél beszédesebb megvilágítása annak, hogy a merénylet-hírekkel könnyelmű, egyenesen felelőtlennek mondható rémhírjáték folyik, amelyet nyilván éppen a közbiztonsági hatóságok emberei rendeznek? Hogy a közbiztonsági hatóságok megtesznek minden óvintézkedést a rend és nyugalom garantálására, azt senki sem kifogásolhatja, csak helyeselheti, amennyiben ezek a preventív intézkedések a törvények keretein belül történnek. — Igen, az országnak a jelenlegi súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságban nagyobb szüksége van a békére és nyugalomra mint bármikor eddig. Abból azonban nem kér az ország polgársága, hogy éppen azok a szervek, amelyeknek a nyugalom minél simább biztosítása a feladata, terjesszenek rémhíreket és zaklassák fel az amúgy is nagy megpróbáltatásoknak kitett idegeket és kedélyeket. Az ilyen mesterségesen gyártott merényletblöffök távolról sem alkalmasak arra, hogy a rendfenntartó hatóságok munkája iránti bizalmat erősítsék, ami egyébként annyira kívánatos volna, hanem ellenkezőleg, általánosan ártanak, csak rosszhoz vezethetek, amint ezt a temesvári postafőnök őszinte jelentésében nagyon helyesen megállapítja. Amint nem kérünk zavargásokból. Ugyanúgy nem kérünk a sziguranca felfújt hűhójából sem, ami csak a törvénytelenséget és az önkényeskedést, no meg a sziguranca önálló létjogosultságát igyekszik újból indokolni. Átéltünk már jónéhány ,,vörös napot" s láttuk, hogy Romániában szó sincs az állambiztonság komoly veszélyeztetéséről. Miért akar a sziguranca mindenáron nagyobb izgalmat, mint amennyit a veszélytelennek bizonyult vörös napok megérdemelnek? ffinfigslfi «8 Mtlga^ca» líMÜSSZ és BCTWigftH Miért bukott meg TÜllie«riBr •„ irpo" aU6h “ m m 18IlC/31^tlrigore Fmpescu szerepe Bukarest, július 30. A francia külügyminisztériumból ellopott akták körül felkavart botrány minden nap újabb szenzációs fordulatot hoz. Megírtuk, hogy Franciaország romániai meghatalmazott minisztere hosszú szabadságra utazik és — egyelőre ugyan hivatalosan cáfolják, de kétségtelennek látszik — Plaux nagykövet nem is tér többet vissza bukaresti állomáshelyére. Lecca volt curista képviselő által a francia külügyi hivatalból ellopott aktákból ugyanis minden kétséget kizáró módon kiderült, hogy Puaux, a bukaresti francia nagykövet, kedvezőtlen jelentéseket küldött Párisba a kormány helyzetéről. Grigore Filipescu ma újabb szenzációs részleteket közöl a párisi aktalopásról. Szerinte Lecca volt curista képviselő nemcsak a francia külügyminisztériumból lopott el aktákat, hanem sikerült neki a párisi angol követség irattárából is megszerezni néhány igen kényes diplomáciai jelentést, így Lecca többek között Bukarestbe juttatott egy fontos diplomáciai utasítást, melyet az angol kormány egyik tagja küldött Tyrell párisi angol nagykövetnek. Ebben az utasításban az angol kormányférfi, Titulescura hivatkozva igen kedvezőtlen véleményt mond a Romániában történt rezsimváltozásról. De ezenkívül Grigore Filigescu súlyos vádat emel Titulescu ellen is, amikor cikkében azt állítja, hogy Románia londoni nagykövete az angol kormány egy tagját kedvezőtlen módon befolyásolta a Romániában bevezetett új rendszerrel szemben. Grigore Filipescunak különben nem ez az első támadó cikke Titulescu ellen. Az Epocában már napok óta a legélesebb hangú cikkeket jelenteti meg Titulescuról, sorozatos cikkekben bizonyítgatja már napok óta, hogy Titulescu halálos ellensége a Iorga-Argetoianu kabinetnek és Londonban mindent megtesz, hogy diplomáciai aknamunkával megbuktassa a mai kormányt. Grigore Filipescu sorozatos támadásainak máris látható az első eredménye. A félhivatalos jelentések szerint — mint megírtuk — az őszi népszövetségi ülésen mér nem Titulescu fogja Romániát képviselni, hanem Ghica külügyminiszter utazik Genfbe, Titulescu pedig minden valószínűség szerint otthagyja a londoni nagyköveti állást és mint magánember tér vissza Romániába. Bukarestben óriási érdeklődéssel kísérik azt a harcot, ami Titulescu és Grigore Filipescu között kitört. Hogy mi robbantotta ki a két államférfi között ezt a késhegyig menő harcot, erről jól informált körökből az’■Mibi információt kaptuk. Amikor néhány hónappal ezelőtt a párisi lapok sorozatos támadásokat intéztek a Jorga-Argetoianu kormány ellen, Grigore Filipescu kapott megbízást, hogy Párisba utazzon és ott elhallgattassa a francia lapokat. Grigore Filipescu azzal a feltétellel utazott Párisba, hogy a sikeres munka elvégzése után végleg Párisban maradhat és felváltja állásában Románia jelenlegi követét, Dinu Cesianut. Filipescu munkához is látott, de amikor visszajött Bukarestbe, itt nem valami barátságos fogadtatásban részesült. Kiderült, hogy Titulescu időközben több jelentést küldött Bukarestbe, melyben súlyos kritikában részesítette azt a balkáni módszert, amellyel Grigore Filipescu megbízatásának eleget akart tenni.1- Grigore Filipescu úgy kereste fel a francia lapokat, hogy egyik kezében egy aranyzacskót tartott, míg másik kezével revolvert szegezett a párisi lapszerkesztők mellének ... Az persze külön fejezetét képezhetné e botrányos históriának, hogyan sikerült Grigore Filipescunak megszereznie azt a szigorúan bizalmas természetű jelentést, amit a külügyminisztériumban bevezetett előírások szerint egyedül Ghica külügyminiszter olvashatott csak el. Grigore Filipescunak úgy látszik nagyon jó összeköttetései vannak. Titulescu bizalmas közlései ma Grigore Filipescu kezei között vannak és ezzel magyarázható az a szenvedélyes tűz, mellyel az Epoca hasábjain támadja Titulescut, Románia londoni követét. t *