Bukaresti Lapok, 1932. augusztus (1. évfolyam, 12-36. szám)

1932-08-01 / 12. szám

Egyes szám­ára 5 l­ i Magyarországon 20 Hién SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUCURE$TL BUL. SCHITU MAGUREANU 21. TELEFON 363 -64 — ERDÉLY­­RÉSZI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BRASOV, BRASSÓ­ STR. REGELE CAROL 56 -58. TELEFON 82 és 177 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI DÍJAK BELFÖLDRE: HAVONKÉNT (HÁZ­­HOZ KÜLDVE) 100 LEJ. — MAGYARORSZÁGON NEGYED­ÉVENKÉNT 14 PENGŐ. — A TÖBBI ORSZÁGOKBA NE­­­­GYEDÉVENKÉNT 400 LEJ. — EGYES SZÁM­ÁRA 5 LEJ I. ÉVFOLYAM B­UKAREST, 1932 AUGUSZTUS 1, HÉTFŐ 12. SZÁM A halál árnyéka írta: KACSÓ SÁNDOR Mint a beteg fa tavasszal, fájdalmas napo­kon keresztül fájdalmas rügyeket erőszakol­tunk ki magunkból, riadt tekintetünkből, re­megő szavainkból. Fájdalmas remény rügye­ket. És szembetalálkozván egymással az uccán és szembetalálkozván önmagunkkal, önma­gunk lelkiismeretével, megbuggyant érzéseink­kel a magányosság esteledésében, ezekkel a sárga, fájdalomból született reményrügyekkel csitítottuk dermedő vacogásunkat. Nem kerülnek statáriális bíróság elé, de ha mégis, úgy nem lesz halálos ítélet... Nem, nem lesz halálos ítélet... de ha mégis... akkor kegyelem is lesz... Nem, nem, nem lesz halál! Halál lett! Most már vége. Most már minden remény­­vügy lefonnyadt. Most már csupaszon állunk és kábul­tan és révetegen tekintünk szét eb­ben a sápadt, rideg és szivakasztó árnyékban, ami elborította előlünk a kék eget s amiről most már tudjuk, bírói ítéletünk van róla, hogy ez a halál árnyéka. Igen, a halál árnyé­kában vagyunk mindannyian, akik akarunk látni, akik akarunk gondolkozni, akik va­gyunk és keresünk és nemcsak önmagunkért, puszta­­ önmagunkért vagyunk, és keresünk, hanem felgyújtjuk és elégetjük az agyunkat, hogy világosságánál egy talpalatnyira előbb­re láthasson az emberiség, akik vitázunk ön­magunkkal, és másokkal, mert vajúdik ben­nünk az ember, hogy végre — egy kis időre legalább — újra megtalálja önmagát az Em­ber, — mi mindnyájan a halál árnyékában vagyunk. Franciák és angolok, németek és olaszok, románok csehek és minden­féle szlávok és magyarok, magyarok, magyarok, mi magyarok, mert most, ebben az elborult percben, ami egy nemzetnél évtizedekig tarthat, mégiscsak elsősorban ró­lunk van szó, rólunk, akiknél és akikből az egész világ borzongó rémületére és fekete ta­nulságára ez a halálviselős borzalom megszü­letett. Nincs immár minekünk más menekülésünk, mint fölemelkedni, föl-föl a magasba és on­nan tekinteni le a budapesti gyüjtőfogház ud­varára, ahol a véleményalkotás és a meggyő­ződésért való küzdés két rettentő gyümölcsét himbálja a szél. Innen kell keresnünk magya­rázó mentegetést, ha van, és innen kell lehul­latnunk a sajnálkozás könnyét arra a megát­kozott darab földre, amely, — úgy látszik, — önmaga marad szerencsétlenségének kovásza mindörökké. Ne, ne térjetek ki, ne borítsatok erőszakolt közönyt a fejetekre azzal, hogy ez az ország belső ügye volt, mert ez nem igaz. A már meg­érkezett és a már útban lévő események ro­baja mondja, figyelmezteti, hogy ez a világ ügye volt, az egész emberiség ügye volt, azé az emberiségé, amely harsogó torokkal ordít már a megváltás után. Ki tagadná, ki tagad­hatná hogy az uj útkeresés forrongó korsza­kát éljük. Arról van szó, hogy erre, vagy ar­ra, de valamerre elinduljunk, valamerre jus­sunk, hogy nyugalmat, további fejlődési le­hetőséget, további élhetést nyújthassunk ön­magunknak, az összeségnek, az Embernek. Ki tarthatja bűnösöknek, halálra érett bűnö­söknek azokat, akik ebben az útkeresésben elől járnak? Akár balról jönnek és jobbra mennek akár jobbról jönnek és balra men­nek? Akár Vannay Lászlóknak hívják őket, akár Sallaynak, vagy Fürstnek? Nem akarunk levegőizü igéket mondani. Tudjuk és elismerjük, hogy minden eszme hí­veinek joguk van harcolni a maguk célkitűzé­seiért és joguk van védekezni az ellentétes célkitűzések ellen. Az osztályharc ma már egyaránt nagy kérdése az egész világnak s azt is láttuk, hogy ebben a nagy harcban az egy­mással szembekerülő ellenfelek egyik részről sem harcolnak kettyű­s kézzel. Millió véres ál­dozata van már ennek a harcnak. Az elszaba­dult és megrészegedett szenvedélyek ontottak vért és romboltak ördögi dühvel. Mind a két oldalon... De az más volt. Az az emberből kiszabadult sátáni, mefisztói indulat rombolása volt, nem az óvó, a tisztító, a rendezni, rendszerezni akaró „isteni szikra" hidegvérrel végrehajtott emberölése. Óh, egészen más az, ha széttör­nek a gátak és a szennyes áradat embereket ragad magával és megint más az, ha a szabá­lyozott, csendesen haladó, hajók és bárkák hordozására való békés folyóba embereket fojtanak bele. Az ember legnagyobb kincse az akaró, tö­rekvő ész, amely gondolatot szül, eszmét te­remt és azért harcol. Ennek a fényét kioltani ugyancsak az eszme, de más eszme nevében, olyan tragikus ellentmondás, amiből már rég­óta ki kellett volna gyógyulnia az emberiség­nek. Óh, jönnie kell, el kell jönnie annak a kornak, amikor minden eszme apostolait dé­delgetni fogja majd az emberiség, hogy minél jobban és szebben vívhassák meg az egymás­sal való harcot, mert csak akkor lesz igazán tiszta és hasznos az a győzelem, amely ebből a harcból kikerül. Ebből a tisztán eszmei harcból. Tudjuk, hogy ez még nagyon messze van. De addig is, miért halál, miért a szellem kiol­tása, amikor a védekezésnek annyi módja van, amikor az élő, uralkodó, hatalmon levő tár­sadalmi rend önmagát becsüli le, alázza és szégyeníti meg azzal, hogy hidegvérrel akasz­tófára függeszti a legyilkolt ellentétes eszmét, mint diadalmi skalpot? Hiszen az eszmét amúgy sem lehet legyilkolni azzal, hogy ki- Megnyílt a parlament Egyelőre még mindig megoldatlan, hogy ki veszi kézbe a kormányzást AILóló munkára hívja a trónbeszéd az új képviselőket Bukarest, Julius 31. A király 12 óra előtt pár perccel in­dult el a királyi palotából. Az utcákon, ahol elvonult, katonák és rendőrök dísz­ben teljesítettek szolgálatot. Feltűnő volt, b­orív a tömeg nem érdeklődött úgy a királyi menet iránt, mint eddig. Álta­lában csend, és nyugalom volt mindenütt. A szokásos befejező szavak után, ame­lyekben áldást kért a parlament munká­jára, a király megnyitottnak jelentette ki a parlamentet. A trónbeszédet zajos taps követte. A nemzeti parasztpárt kebelében ural­kodó zűrzavar megszüntetése és Maniu csökönyösségének megtörése nélkül volt kénytelen a kormány megnyitani az új parlamentet. A jelenlegi kormány csak a választások levezetésére kapott meg­bízást, az új alkotmányos parlament ki­alakításával tehát feladata megszűnik. Mindazt, amit az ország mai nehéz hely­zetében az uralomra került nemzeti parasztpártnak el kell végeznie, csak az ú­j kormány vállalhat­ja magára s a meg­oldások módozataira is csak ő adhat Programm­ot. Ennek megfelelően a trónbeszéd inkább csak általánosságokat mondott, anélkül, hogy részletezte volna a jövendő célkitűzéseinek és a megvaló­sításra váró problémák sokaságának technikai módozatait. A pártok felvonulása A szokásos formaságok, de nem a régi ünnepi keretek között nyílt meg az új parlament. Pontosan 11 órakor elhang­zott a már megszokott „Te Deum", amely után a parlament tagjai összegyűltek a képviselőházban. A karzatot az érdeklő­dők hatalmas tömege töltötte meg. A képviselők már valamennyien együtt voltak, amikor Maniu, Károly-renddel a mellén, belépett. Hatalmas taps fogadta. Utána Pop Csicsó és Mihalache követ­kezett, akiket a többség ugyancsak za­josan ünnepelt. Élénk érdeklődés fogadta a vasgárdis­ta „derékhad" bevonulását. Zelea Cod­­reanu és társai egyenruhában vonultak be a parlamentbe. Zöld blúzuk, derék­szíjuk és Bocskay-sapkájuk van. A sapkán természetesen ott viselik a horog­keresztet. A magyar párt képviseletében Gál Miklós dr., az uj tordai képviselő és Gyárfás Elemér jelentek meg. A zsidó pártot Fischer József dr. képviselte, oltjuk annak egy-két kézrekerült lángocská­ját. Tragikus két fa termett tragikus gyümölcsöt­ a budapesti gyüjtőfogház udvarán. Árnyékát a halál árnyékának érezzük magunkon mi mind, valamennyien magyarok, akik a szel­lem szabadságát mindenen felülinek tartjuk. Immáron nem lehetnek fájdalmas reményrü­gyeink sem, mert az a darabocska föld, — úgy l­ászik, — mindig a maga szerencsétlen­ségének a kovásza marad. Szembekerült korszakok készülnek egymás­ra omlani s a vihar előtti legfeszültebb idő­ben, ott, éppen ott, most is éppen ott kellett fölemelkednie a halál madarának. Hogy az egész világ szeme rátekintsen és ott lássa a bu­dapesti gyüjtőfogház udvarán megtermett két tragikus halálfát, amelynek árnyéka túlér a szűk határokon, sőt keresztüléri az egész vi­lágot is. Szenátor Urak, Képviselő Urak! A törvényhozó gyűlés feloszlatásával az összes választási testületek lehetősé­get kaptak ahhoz, hogy a nemzet akarata az alkotmány előírása értelmében csorbítatlanul megszólalhasson. Azon meleg felhívás után, amelyet az ország összes politikai erőihez a mai kivételes viszony között az együttműködés céljából intéztem, a kormány szigo­rúan teljesítette az ország meghallgatásának szabadságára, rendjére és törvé­nyességére való megbízatását. A választások a nemzet összes szervezett politikai erőit képviselő pártok­nak és csoportoknak megengedték, hogy az országgal reális érintkezésbe kerül­jenek, amely ilyenképpen a törvényhozó testületbe a nemzet jogainak és érde­keinek védelmére hivatott, szabadon megválasztott képviselőit küldötte. Szenátor Urak, Képviselő Urak! Hasonlóképpen megbízatása volt kormányomnak a pénzügyi helyzettől paran­csolóan szükséges sürgős intézkedések megtételére. Rögtön biztosította, a köztiszt­viselők és nyugdíjasok fizetését, ami pedig az országnak az európai újjáépítési törekvésekkel összefüggő pénzügyi és gazdasági restaurációját illeti, kormányom a Népszövetség technikai támogatását és együttműködését kérte. Szenátor Urak, Képviselő Urak! önök előtt széleskörű tevékenységi lehetőség nyílik meg. Az ország, amely tele van aggodalommal a fejlődés útjában álló akadályok miatt, a legmegfele­lőbb törvényes megoldásokat várja önöktől a helyzet javítása érdekében. A súlyos válság ellenére az ország megőrizte törhetetlen életerejét. Gazdasá­gi és pénzügyi téren emelte az exportot, fenntartotta a nemzeti pénzegység sta­bilitását és híven teljesítette nemzetközi pénzügyi kötelezettségeit. Szenátor Urak, Képviselő Urak! Azoknak a problémáknak a megoldására, amelyek közéletünket uralják, a törvényhozó testületek megalakulása után a létrejövő új kormány fogja a meg­felelő­­ javaslatokat a törvényhozó testületek elé hozni és azokat azonnal letár­­gyalni. Az az aggodalom, amit az állam alapvető intézményeivel szemben valamen­­­nyi politikai erő képviselőinél találtaim kezességet jelent arra, hogy önök az is­kola és egyház fejlődése, a közigazgatás megjavítása érdekében fognak működni és a mi kedves hadseregünknek minden támogatást meg fognak adni. Szenátor Urak, Képviselő Urak! Kapcsolataink az összes államokkal jók. Külpolitikánk Románia békeszere­­tetére az érvényben levő nemzetközi szerződések tiszteletben tartására, szövet­ségi és barátsági kapcsolatainkra valamint a Népszövetséggel való őszinte együttműködésre alapozódik ezután is. Az általános­­ politikai és gazdasági megerősödés céljából Románia részt vett szövetségeseivel egyetértésben a lefegyverzési konferencián és a jóvátételi kérdésben.

Next