Bukaresti Lapok, 1932. november (1. évfolyam, 90-113. szám)
1932-11-02 / 90. szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUCURE$TI, II., BDUL. ELISABITA 57. TELEFON 363-64 — ERDÉLYRÉSZI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BRA$OV, BRASSÓ STR. REGELE CAROL 56-58. TELEFON 82 és 177 I. ÉVFOLYAM Egyes számára 5 lej Magyarországon 20 fillér eLŐFIZETÉSI DÍJAK BELFÖLDRE [UNK]. HAVONKÉNT (HÁZHOZ KÜLDVE) 100 LEJ. MAGYARORSZÁGON NEGYEDÉVENKÉNT 14 PENGŐ. — A TÖBBI ORSZÁGOKBA NEGYEDÉVENKÉNT 400 LEJ. — EGYES SZÁM ÁRA 5 LEJ 90. SZÁM BUKAREST, 1932 NOVEMBER 2, SZERDA FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP TITULESCU SÚLYOS KÜLPOLITIKAI KUDARCA Lengyelország nem követi Romániát az orosz szerződés ügyében A külügyminiszter udvarias jegyzékére a lengyel kormány kategórikus választ küldött Bukarest, november 1 A belpolitikai életben újabb fordulat következett be, amely elég jelentős ahhoz, hogy egyelőre elterelje a figyelmet a legutóbbi napok még mindig nem eléggé tisztázódott eseményeiről. Annyi kétségtelen, hogy a szinajai bizalmas tárgyalások Erena hercegnő ügyével kapcsolatosak. A hercegnő váratlanul érkezett haza és családi vonatkozásai újabb rendezését kérte. Kérései között szerepelt egy olyan is, amely kapcsolatos az államháztartás ügyével , ez tette indokolttá azt, hogy az ügyről Maniu és Titulescu is hosszas tanácskozásokat folytassanak az uralkodóval. Maniunak egyébként is régi óhaja Elena hercegnő ügyének végleges és megnyugtató rendezése s így lett az egyébként családi természetű kérdésből Akkor, amikor történt, nem tudott róla a külügyminisztérium beavatott méltóságain kívül senki. Most azonban nyilvánosságra került. Titulescu, mihelyt letette a külügyminiszteri esküt, nyomban munkához kezdett, hogy az orosz kérdést a maga elképzelései szerint rendezze. Barátságos hangú diplomáciai átiratot intézett a lengyel kormányhoz. Annak a reményének adott kifejezést, hogy Lengyelország az oroszokkal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban tovább is támogatja Romániát. A támogatás abban nyilvánulhatna meg, hogy a már megkötött lengyel-orosz szerződést nem ratifikálhatja a lengyel kormány addig, amíg Románia hasonló ügye el államügy, amely napokon keresztül fogír :* ’zlatui a miniszterelnököt és a külügyminisztert. A kormány egyébként bizalmasan óhajtotta kezelni ezt a kérdést s azért nem adtak ki hivatalos jelentéseket a sajtónak. Különben is, Romániának egy olyan belső kérdése ez, amelynek külföldi vonatkozásai nincsenek s így megoldva, vagy megoldatlanul lekerülhet a napirendről akkor, amikor sokkal fontosabb, Románia kül- és belpolitikáját egyaránt súlyosan érintő olyan kérdés került hirtelen az előtérbe, amely rendkívül nyugtalanítóan hat. Ez az újabb ügy röviden az, hogy Titulescu, az új külügyminiszter elvesztette első külpolitikai csatáját, nem intéződik valamilyen formában. Titulescu kérő és nagyon barátságos hangú jegyzéke nagyon indokolt volt. A lengyel kormány ugyanis ígéretet tett Romániának, hogy vár a szerződés ratifikálásával bizonyos ideig. Ez a bizonyos idő addig tart, amíg a lengyel özejm összeül. Amikor ezt az ígéretet a lengyel kormány tette, akkor ez az ígéret teljesen kielégítő is volt, mert Romániának lett volna még elég ideje rendezni az ügyet. Közben azonban komplikációk állottak be, elsősorban Titulescu miatt. Titulescunak kellett tehát vállalnia, hogy a lengyel kormánnyal az ígéretet megnyithatja, illetve a várakozási időt kinyújtania. Meg is kísérelte. Csakhogy nem sikerült. A lengyel válasz Titulescu átiratára vasárnap érkezett meg a válasz. Szabályos diplomáciai jegyzék volt, tárgyilagos és hideg hangú. Három pontban foglalja össze Lengyelország álláspontját a kérdéssel kapcsolatban: 1. A lengyel kormány kötelezte magát arra, hogy a Szovjetszövetséggel kötött megállapodás szövegét a szemmék bemutassa. A lengyel kormány eleget is kíván tenni ennek a kötelezettségének. A szejm nemsokára összeül és határozni fog a szerződés fölött, amelynek ratifikálása nem is kétséges. 2. Lengyelország eddig minden támogatást megadott a vele hasonló értelemben tárgyaló feleknek. Legyelorország Franciaországgal együtt vele egyetértésben, egyengette a megegyezés útját. Hibáján kívül történt, hogy Romániának még mindig nem sikerült a hasonló szerződés megkötése. 3. Románia a megnemtámadási szerződés tárgyalása során külön feltételeket szabott azzal, hogy a Kellog-Briandpaktum interpretálásával hozza kapcsolatba a szerződés megszövegezését és olyan pontokat is erőszakolt, amelyek nem alkothatják a szóbanforgó szerződés tárgyát. Lengyelország erre való tekintettel nem avatkozhatik bele a további tárgyalások menetébe. A lengyel jegyzék nemcsak tartalmával, hanem hangjával is nagy és kínos meglepetést keltett Bukarestben, mert azt jelenti, hogy most már teljesen szakítani kíván ebben a kérdésben Romániával és a maga részéről véglegessé teszi a lengyel-orosz megnemtámadási szerződést. Még a közvetítés lehetőségét is eleve elhárítja. Titulescu rosszul sikerült jegyzéke Lengyelországhoz A Dernata „győzelme“ írta: KACSÓ SÁNDOR Nincs szándékunkban fölöslegesen túlzott jelentőséget tulajdonítani annak a szomorú csatározásnak, ami a kolozsvári Dermata-művek igazgatósága és a gyár munkássága között már hetek óta folyik. Végső elemzésben igazat kell adnunk annak a kérgesszívü, de józan ítélkezésű külföldi szakértőnek, aki mindenkori kormányunk és a külföldi hitelezők megnyugtatására s a romániai közvélemény jogosan felhorkanó megbotránkozására szende szemtelenséggel állapította meg, hogy „Romániában, kérem, még nincs is olyan nagy baj. Itt nem halnak éhen az emberek, mert kimehetnek enni a falusi rokonokhoz, ha történetesen nincs elég élelem a városokban...!“ Akkor felhorkantunk. Volt még annyi önérzet bennünk, hogy felhorkantunk. A vége azonban mégis csak az, hogy megfondjuk a nagyszerű tanácsot. Egyelőre még nincsenek statisztikai adataink arról, hogy a városiak közül hányan teszik tiszteletüket falusi rokonaiknál, hogy ingyen harapnivalóhoz jussanak. A dolog azonban már megkezdődött és egyelőre kielégítően is megy. Föltétlenül így állhat a dolog, mert másképpen érthetetlen volna, hogy ebben a sorvasztó városi nyomorúságban még mindig csend van, rend is van, szikkadt nyugalom is van. Az árak fölfelé mennek minden vonalon. A kenyér, a mindennapi kenyér maholnap újra megfizethetetlen lesz. A városi jövedelmek pedig, mindenféle alkalmazottaknál, egyre szállanak, zsugorodnak. Ilyen körülmények között igazán rém nagy dolog, hogy ezer munkás sztrájkba lépett a kolozsvári dermatánál. Az a csodálatos, hogy egész Romániában ez a kolozsvári sztrájk most a „legelőkelőbb“ munkásmozgalom. Ez az, amivel a legtöbbet foglalkozik a sajtó, ez az, amire a munkásság figyel és ez az, amit próbacsatározásnak tekintenek az elkövetkezendő téli harcokra a hazai nagytőke irányító képviselői. Mit jelent ez a kis sztrájk, amikor a körülmények sokkal nagyobbakat, sokkal erőteljesebbeket, sokkal elkeseredettebbeket — és sokkal veszedelmesebbeket is indokolttá tennének. Az is érthtő volna, ha nem egy gyárnál ezer, hanem sok gyárnál millió munkás tenné le a munkaszerszámot, mert immáron alig van fizikai ereje annak forgatására, de van lelkiereje annak a kimondására, hogy nem szemlélheti tétlenül gyermekei lassú elsorvadását. Nyilván igaza van annak a külföldi szakértőnek: tömegek járnak ki már a falvakra „hamburyskodni“, ahogyan Wilde Oszkár annak idején elkeresztelte a különféle ürügyek alatti ingyen jóllakást, magyarul: potyázást. Az akasztófahumorban mindig van triviálitás. Ez magyarázza meg azt, hogy nem tudtuk megtagadni magunktól ezt a néhány triviális szót, amikor a Dermata-műveknél folyó csatározást, — bár kihangsúlyoztuk, hogy az adott körülmények között igazán nem olyan jelentős, mint amilyen lehetne, — a lap első hasábjára hoztuk. Mindenki tisztában lehet azzal, hogy nem a keserű tréfáért történt ez. Valóban nem. A külföldi szakértő szavai jók arra, hogy a gúnyon keresztül elevenen tartsuk az annak idején felhorkant méltatlankodást. A kolozsvári sztrájkkal kapcsolatban azonban olyan jelenségek is vannak, amelyek sokkal mélyebbre mutatnak a külföldi szakértő olcsó szellemeskedésénél. A kolozsvári sztrájknál sok a sztrájktörő. Az első napi sztrájk ezer embere már hatszázra olvadt le. A sorvadó élet nem jobb, mint az azonnali halál, mégis azt kívánjuk, ahhoz ragaszkodunk, azért vagyunk gyávák, árulók s ezért vállaljuk a megbélyegzettséget is. Óh, hiszen annyi a munkanélküli, aki nemhogy engedi, hanem egyenesen kínálja utolsó csöpp életerejét a kiuzsorázásra! Egy karéj fekete kenyér már az élet meghosszabbítását jelenti, s azért már érdemes elfelejteni mindent, osztályöntudatot, önbecsülést és a mások becsülésének nagy kívánását. Csak éppen élni! Munkásra és munkaadóra egyaránt nagyon tanulságos ez a kolozsvári sztrájk, ez a próbacsatározás. Nagyon tanulságos, de egyben nagyon szomorú is. Korán és fölöslegesen örvendenek a Dermata-művek gazdái és a sztrájk elleni harc vezérei, ha számontartva a szembenálló erőket, leszögezik azt, amit mi is megállapítottunk föntebb s nyugodt mosolylyal hajtják fejüket párnájukra este, mert holnap ismét 100 emberrel kevesebb lesz a sztrájkolók száma, és százzal szaporodnak a sztrájktörők. A sztrájktörők, akik vállalnak mindent azért s darab fekete kenyérért, ami nyomorúságos életüket meghosszabbítja. Nem győzelem ez, nem győzelem ez, mert nem harc az, amit a munkások ma vívnak. Itt nem állanak egymással szemben erők, hogy azok egészséges játékából a valóságos helyzet alakuljon ki legalább megközelítő igazságossággal. Itt csak kiszolgáltatottak állanak szemben azokkal, akik ezt a kiszolgáltatottságot is értékesíthetik a maguk javára, ha akarják. A tőke természete az, hogy minden lehetőséget értékesít és kihasznál. Nem kételkedhetünk: a Dermata-gyár igazgatói is tisztában vannak a tőke természetével s nem is feszíthetik szét ennek a törvényszerűségnek a vaskarmait. Örülnek és öntudatosan mosolyognak, hogy a sztrájk nem sikerült, hogy megkapták a munkásanyagot annyiért, amennyiért ők akarták. És annyiért, amennyiért a munkások nem akarták adni magukat. Nem akarták azért, mert nem életet kapnak hanem lassú elsorvadást. Betörték magukat a kényszerűségnek. Leigázták azokat a lelki erőket, amelyek háborognak bennük, mert kell testüknek, nyavalyás testüknek a kenyér. A határvonal azonban itt is megvan. A lelki erők csak addig maradnak leigazoltak, amig a testnek már minden mindegy lesz. Most még kimennek falura, hogy „potyafalatokkal“ pótolják azt, amiből a gyár nem ad eleget nekik. De ez sem megy sokáig. Elkövetkezik az idő, amikor a faluval együtt térnek vissza, hogy rendbehozzák az egyensúlyi helyzetet. Mert az, amit ilyen körülmények között, ilyen eszközökkel teremtenek meg, nem egyensúlyi helyzet, hanem csak egy közbeeső állomás. Vagy inkább egy közben(?) lépés azon az uton, amelyen szembejön velünk az ilyen „győzelmektől“ is siettetett megoldát. •i