Bukaresti Lapok, 1932. december (1. évfolyam, 114-137. szám)

1932-12-01 / 114. szám

Egyes szám­ára 4 lej Magyarországon 20 fillér I. ÉVFOLYAM BUKAREST, 1932 DECEMBER 1, CSÜTÖRTÖK 114. SZÁM SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUCURE$TI t— ERDÉLYRÉSZI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVA­TAL: BRASOV-BRASSÓ, STRADA REGELE CAROL 6­ 58. SZÁM.­­ TELEFONSZÁM 82 és 177, 7....—.....= FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP ELŐFIZETÉSI DÍJAK BELFÖLD RT­. - HAVONKÉNT­I HÁZ­HOZKÜLDVE: 100 LEJ - MAGYARORSZÁGON NEGYED­ÉVENKÉNT 14 PENGŐ. - A TÖBBI ORSZÁGOKBA NE­GYEDÉVENKÉNT 400 LEJ - EGYES SZÁM ARA 4 LEL) Ezer oldalról... Akárcsak a harminc nemes Budára, szabad halálra készen, tart Washingtonnak százezer­nyi munkanélküli munkástömeg, elszántan, harcos hangulatban, a mindennapi kenyér­ért, Rooseveltet megválaszthatták Hoover helyé­be, a demokraták győzhettek a republikánu­sokon, az alkoholnak visszaadhatják annyira nélkülözött szabadságát, s a genki Harpagon gőgös gesztussal prezentálhatta a lejárt­ vál­tókat Európa nagyhatalmainak, az éhséghad­sereg félelmes ármádiája mint a birnámi er­dő megindult Dikolózhat az uj elnök és gyöngyözhet a pezsgő a diadalmi kupában és a nagy szövet­ségesek húsából is vághat még egy fontot a telhetetlen Shylock, valameddig a kenyér jo­gát nem biztosították valamennyi éhezőnek, a csillagos lobogó erőtlenül vergődik az elé­gedetlenség, önvád és erőszak viharaiban. A mindent akaró, mindent felfaló és mindenen keresztülgázoló Amerika megtorpan és elbu­kik azon a darab kenyéren, amit éhező as­­­szonyok és gyermekek­ szájától lit el. És nemcsak Amerika, de az egész kulturvi­­lág megbűnhődik az’ emberi igazságosság megcsúfolása miatt. Nem a­z irányból, mint Washington ellen, de ezer irányból, a világ mind a négy sarkáról, tódul, hömpölyög, zúg, zihál és zendü­l a tiltakozás, a hadüzenet az éheztető rendszer ellen. Genfben sem volna szabad ma egyébről tárgyalni, mint a módról, hogy negyvennyolc óra alatt leszereljék a milliók nyomorát és a bitorlók helyett a munka és kenyér jogát ültessék trónra. Avenolnak, a népszövetségi főtitkárnak azonban kilencvenezer svájci frank az évi fizetése és ötveezer frank a reprezentációs költsége. Csak ebből hány szelet kenyér tel­nék, ha kivált árpa- és kukoricalisztből da­gasztják. Letarolt városok Letarolt város. Ezt a nevet adja a tatár­járás krónikása a szomorú Szatmárnak. Le­tarolt ország. Nincs itt már egyéb élet, csak az, amivel a repülőbizottság lendül a dolgá­nak. A rajtaütés, a dobpergés, az ellicitált holmikkal megrakott szekér zörgése. Na és a­z eltörő sóhajok, az elfojtott fajok és átkok. A hajsza utolsó refleksze, a nirvánába való átvonaglás. Itt már arra sincs erő, mint túl az óceá­non, hogy az éhség felvonuljon, dühöngjön, dübörögjön. Most jönnek a városi végrehaj­­tások felfüggesztésével, mikor már mindent végrehajtottak, vagy amikor már nincs sem­mi, amit végrehajtsanak. Amikor már min­denki elhullt, aki élt, dolgozott, keresett, vagy munkát akart és nem kapott Amikor már a repülőbizottság az asszony fűzőjét, a törött gramofont, a tarkahuzatú dunyhát is elvitte s még a könyveknek, ami az adónál mindig megvetés tárgya volt, sem kegyelme­zett. Az a diszkrét éjjeli alkalmatosság, ami­be a szatmári adóaviatikus nem kívánt bele­nyúlni, marad egyetlen szimbóluma az adó­morál nagylelkűségének. S a legszebb, hogy Vajda és Titulescu nem azon kaptak b­a­jba, hogy ki tálal ki okosab­bat ennek a helyzetnek a megváltására és hogy több szó esik a Stan Vidrighin vissza­hívásáról, mint a repülőbizottság elröpítésé­­ről a világűrbe. Mintha lehetne nagypolitikát csinálni ad­dig, míg idehaza meg nem tér­epítik a lelkek és erők egyensúlyát, s míg nem biztosították, hogy minden élet hozzájusson a maga jussá­hoz. Repülőbizott­ságok tatárjárásával ezt a­­ halálos m­ohiá-o-á-t omr, ’-W neen'dani Gafencu feltűnő cikke az orosz szerződés ügyében T m* m­ww mm mwv­itulescu egyre erősödő támadások pergőtüzébe került Vajdának tárcát ajánlottak fel, de nem vállalja Bukarest, november 29 A román sajtó most már felhördült Titulescu ellen. Az ellenzéki lapok szinte egyöntetűen állapítják meg, hogy a külügyminiszter kü­lpolitikai­­aktikázása teljesen cső­döt mondott. Románia egyedül maradt Oroszországgal A Vajda-kormány volt külügyi álla­m­titkára. Cafeneu az Argusban foglalko­zik az orosz-román megnemtámadási szer­ződ­és kútbaesett ügyével. Mindezek előtt megál­la­pítja, hogy Franciaország most hétfőn, Lengyelor­szág pedig három nappal ezelőtt tette­­ fel az utolsó pontot a francia-orosz, il­letve a lengyel-orosz pak­tumokra. Ez a kérdés te­hát, legalább egyelőre, lezártnak te­kinthető. Külüírvminiszterü­nk orosz politikája zsákutcába jutott. Románia egyedül ma­radt. Azt a jó ösztönt — panaszolkodik Gafencu — amely nem először indult el azon az uton, hogy az ország keleti po­litikáját kibogozza, mindig elgáncsolták. Valami sorsszerű hagyomány ez már. Annak idején, 1920-ban Vajda a nagyha­talmakkal elismertette Párisban, hogy Besszarábia Romániához tartozik Vaj­­da azonban érezte azt, hogy ez még nem Nyolc évig pihentették a kérdést. Nyolc év után, 1929-ben időszerűvé vált a Kel­logg—Briand-paktum néven ismeretes külpolitikai egyezmény. Oroszországnak külön helyzete volt ebben a kérdésben is s azért a Kellogg—Briand-paktumot a Moszkvában aláírt úgynevezett Litvinov­­féle jegyzőkönyvvel egészítették ki. Ez a jegyzőkönyv tette a paktumot Oroszor­szágra is kötelezővé. Titulescu ezzel a kérdéssel kapcsolat­ban vegyült először nyomatékosan bele az orosz ügybe. Mindenki, az összes pártok a jegyző­könyv aláírása mellett volt, egyedül 5 ellenezte kitartóan. Ekkor azonban Maniu erősnek bizonyult. A jegyzőkönyv aláírása sikerült, a ro­mán diplomácia azonban tisztában volt azzal, hogy ez még csak az első lépés a keleti helyzet tisztázására. Románia és Oroszország között továbbra is fennállott a szükségessége a külön megegyezésnek. A következő kormány elnöke Jorga volt. Ő is megkezdette a tárgyalásokat. Rigában már javában egyezkedtek, ami­szemben­­ az a kötelék, ami régi szö­vetségeseihez köti, rendkívül mestivön­ Ciist. De ebben nem a szövetségesek a hibásak, Franciaország és Lengyelország mindent elkövettek, hogy együ­tt marad­hassanak Romániával. A volt kormány sikeresen és okosan is vezette a tárgya­­lá­­okat. De iött Titulescu és elrontott mindent. elég és tárgya­lni­ kezdett Koppenhágá­ban magával Litvinovval is. Oroszor­szágban megvolt a hajlandóság a kiala­kult helyzet elismerésére. A tárgyalások sikeresen haladtak elő­re, amikor Bukarestben felhorkantak a külpolitikai «ugorok és árulással vá­dolták Vajdát. Vajda félreállott, a kérdés megoldása el­maradt. A következő évben, 1921-ben az Áve­résen kormány Filahtyt küldte ki, hogy az orosz megbízottal Caruliannal felve­gye a tárgyalásokat. Az oroszokban most is megvolt a hajlandóság. Ekkor Take Ionescu, az akkori külügyminisz­ter rontotta el a dolgot. Körülvették­ őt is a politikai angolok és tele beszélték a fejét, hogy Románia nemzetközi­ hely­zete meggyöngül. Igaz, ekkor még a külpolitikai relációk mások voltak , a szövetségesek nem vették volna éppen jó néven Romániától a külön paktumot. A dolog vége ekkor is az lett, hogy a tárgyalások megszakadtak, kor újra megjelent Titulescu. Hallani sem akart a tárgyalásokról. Hazaszaladt, az­tán lemondott és végül­­ győzött. A Iorga-kormánynak kellett távoznia, ő pedig kezébe kapta a külpolitika irá­nyítását és boldogan tért vissza Genf­be. Ilyen előzmények után érkeztünk el Ti­tulescu harmadik és a legerőteljesebb ki­rohanásához. A Vajda-kormány is tár­gyalni kezdett az oroszokkal. Közben úgy alakult ki a helyzet, hogy ezeket a tár­gyalásokat a szövetségesek helyeslése, sőt akarata mellett kellett továbbvinni. Ha a megegyezés nem is jöhetett volna létre, Romániának még akkor is nagy eredményt jelenthetett volna az, hogy kitartott szövetségesei mellett. l’itulescu azonban újra megjelent a szí­nen. Újra lejátszotta azt a jelenetet, amit már I­orgával szemben is sikeresen alkal­mazott. Lemondott, aztán hazaszaladt. És ezúttal is ő volt a győztes. Elron­totta mindazt, amit Vajda épített A Vajda-kormány megbukott, az új kor­mányban pedig Titulescu kapta meg a külügyi tárcát, hogy meg legyen a leg­teljesebb elégtétele. Gafencu így fejezi be a cikkét: Titulescu kü­lügy­minis­ztersá nevei sem­mi értéke nem volt már a további tárgya­lásoknak. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a Romániára néző, annyira fontos problé­mát újra­ félretették és­ aii — egyedül ma­radtunk... KI­ÉLESEDTEK A RÉGI ELLENTÉTEK Gafencu nyilatkozata eléggé megvilágít­ja a kérdést. Arról a szerepről, amit Titulescu legutóbb vitt, rajta kívül csak még Vajda és Cadere adhatnának igen érdekes felvilágo­sításokat. Vajdát azonban köti a párthűség, bár­mennyire is keserűen figyeli a fejleménye­ket. Cadere viszont nem beszélhet, mert nem engedik beszélni.­­ Cadere ugyanis ma is a régi pozíciójában van, holott már akkor lemondott, amikor T­i­­tulescu külügyminiszter lett. Aztán hazajött és többizben megismételte a lemondását. Sze­repe már amúgy sem lehetett a kérdéssel kap­csolatban, hiszen mindent Titulescu inté­zett. Titulescu azonban az ő sorsát is intézni akarta. Hiába volt Cadere Vajdánál Kolozs­váron, nem tudta eléggé magára vonni a kül­ügyminiszter haragját. Nem mentették fel, hanem azt a parancsot kapta, hogy térjen vissza Varsóba, állomáshelyére. A hét vé­gén útra is kel. Vajdával nem lehet könnyen elbánni Benfentes forrásokból eredő hírek szerint Maniu miniszterelnök, arra való hivatko­zással, hogy most már az orosz kérdés, ami miatt távoznia­­ kellett a kormány éléről, igazán befejezést nyert, felajánlotta neki a külügyi tárcát. Mihalache a­­ földmivelésügyi tárcát kapná meg abban az esetben, ha Vajda hajlandó volna a kormányba való belépésre. Vajda azonban nem hajlandó. Egyre kese­rűbben viselkedik. Hatvanadik születésnapja alkalmából barátai és hívei ünnepelni akar­ják és a királytól is újabb kitüntetést ka­pott: a Károly-rend nagykeresztjét. Vajda azonban kijelentette, hogy őt ne ünnepelje senki, mert ő­ még él, ő még küzdeni akar, ez ő emléke még nem érett meg arra, hogy ércbe öntsék. Ő, Vajda, még elég erősnek érzi magát ar­ra, hogy alkalmas időben újrakezdje politi­kai küzdelmeit. De nem a jelenlegi kormányban, bármen­­nyire is nemzeti-parsztpárti kormány az. HAZAHÍVTÁK A BERLINI KÖVETET Ellenzéki körökben is, de a kormánypárt­ban is nagy feltűnést keltett az a hír, hogy Titulescu külügyminiszter hirtelen haza­rendelte Petrescu Comnea berlini követet. A követ már meg is érkezett Bukarestbe és nyomban kihallgatáson jelentkezett a kül­ügyminiszternél, majd hosszasan tanácskozott Maniuval is. Politiaki körökben élénken találgatják, hogy vájjon mire készül Titulescu. Gafenoi cikke Aztán lett Titulescu

Next