Bukaresti Lapok, 1934. január (3. évfolyam, 1-23. szám)

1934-01-24 / 18. szám

^ÍŐK-KI­ADÓHIVATAL * Sár. r?ubalar­loy ?. (Tímár is.)LÁSSUK KOLO SZERKESZTETTE ! NEMES FERENC— > Kolozsvár legöregebb asszonya Riport a 101 éves öreg Rosenfeld aki Petőfi Sándort vándorszínész korában játszani látta... Régen élénkebb volt a világ!“ — mondja a Kolozsváron élő matróna, aki jól emlékszik még a szabadságharcra és az első vonatra ELŐSZÓ Jöjjön, Rosenfeld néni, hadd mu­tas­sam be magát a B. L. olvasóinak. Ritka öregasszony, aki 101 éves korában ilyen frissességgel csevegjen gyermekkori él­ményeiről. Jöjjön, csak jöjjön! Sose­­ szégyenkezzék, hogy a neve az újságba kerül. Kezeskedem, hogy — kissé későn bár, — de népszerű lesz. Alig hiszem, hogy akadna még magán kívül valaki széles e világon, aki Petőfi Sándort, fia­tal, szépreményű siheder korában, mint vándor-truppal kóborló színészt játszani látta volna... Nem is a 101 évét csodá­lom, kedves Rosenfeld néni, hanem in­kább azt a műélvezetet irigylem, hogy a költőt — aki az egykori feljegyzések szerint ugyan csapnivalóan rossz ripacs trolit — a teátrumban deklamálni hallot­ta! Színpadon, amelyet nem modern ref­lektorok, hanem pislákoló, gyatra mé­csesek és sere­ngő faggyúgyertyák vilá­gítottak meg! Mennyi minden történt azóta! Függetlenül az elmúlt és a jelen század politikai eseményeitől, maga sem ült tetten, amíg eljutott odáig, hogy néhai kiwi birtoka haszonélvezetiének jóvoltából szent tétlenségben töltse napjait. Tizen­két gyermeket nevelt fel, akik közül csak egy van életben. Jelenleg — várjon csak, pontosan feljegyeztem — 28 unokája, 37 dédunokája és 8 ükunokája van, hogy c­sak a „legszűkebb" családját említsük ! Még jó, hogy nem magának kell eltar­tani őket...! Mert manapság még címei jóval ki­­s­ebb családok is « megsemmisüléssel viaskodnak — és alul maradnak a küz­delemben. 1934 van! Amikor maga, mint 8 éves kislány, Petőfit játszani látta, 1841-et írtak ... Régen nem volt színházban, kedves Rosenfeld néni! A KÖLTŐ RAJONGOTT A LI­BAMÁJÉRT ... Iparkodom a 101 éves matróna szavait hit­elesen visszaadni, úgy, ahogy mondta. Szives engedelmével és utólagos jóváha­­g­yása reményében azonban mellőzöm a kissé „keleties“ akcentust, mert az érte­ Jiem rovására menne... — Akkoriban Ungváron laktunk. Ké­­tszer vendéglőnk volt, a hídon túl, abban a b% házban, ahol a színészek játszottak. Volt ugyan ott más vendéglő is, de mind­­nyájan hozzánk jártak kosztolni! Ízlett nekik a főztünk! Kosztosaink között volt Petőfi Sándor is, akit kollégái sokat hecceltek, mert a libamájat szörnyen szerette ... Kedvenc csemegéje volt! Ha csak szerét ejthette, mindig azt falatoz­ta...! — Emlékszem, hogy az egyik színész egyszer vacsora közben rákiáltott Pető­fire­ . — Sándor, Sándor, miért eszel annyi libamájat? — Barátnőimmel sokat forgolódtam a „Bühne"-n és az öltözőkben, ahol a szí­nésznők csinosították magukat. Egyszer végignéztem egy előadást, amelyben Pe­tőfi is szerepelt. Már nem tudom, hogy milyen darabot játszottak. Emlékszem, hogy mindegyik elszavalta szépen mon­­dókáját... — Magyarul beszéltek. Azután lejöt­tek hozzánk vacsorázni... A „MUSZKA KIRÁLY“ KATONÁI Mondanom sem kell, hogy Rosenfeld néni sok mindenről mesél még, aminek ma már csak dohos ti­­­ténelemkönyvek­­ben találni nyomát. Mintha tegnap lett volna csak, hogy a verbunkos „kötéllel fogta a katonákat.“ Élénken mesél 1849- ről, amikor a „muszka király“ marcona hadai vonultak át Magyarországon . — Csúnya ruhájuk volt! — mondja — hosszú köpenyegben jártak. Muszka di­vat! Nyersen ették a törökbuzát! Furcsa fajzat volt, de minket „spéciel" nem bántott! AMIKOR AZ ELSŐ VONAT BE­­DÖCÖGÖTT... Rosenfeld néni Szucságon látott elő­ször vonatot. Akkoriban már férjes as­­szony volt. (Megjegyzem, hogy 14 éves korában kötötték be a fejét.) — Abban az időben krinolint visel­tünk — meséli — négy-öt forintért akár­ki vehetett magának. A vonatot angol urak csinálták. Azok rakatták le a síne­ket. Az a vasút, amit láttam, csak egy mozdonyból és egy kocsiból állott. Az angolok és az „angolnák“ mégis három napig mulattak egyhuzamban. Nagy sátrat ütöttek a mezőn. Kolozsvárról ho­zattak cigánybandát. Ettek, ittak, tán­coltak ... — Mit táncoltak? —­ A magyarok csárdást, az idegenek francia négyest, „deutsch“-ot, zepperli­­polkát... — Jól mulattak, mi? — „Élénkebb volt a világT0 — sóhajt Rosenfeld néni, — a hercegek, a grófok és általában a mágnások folyton névna­pot tartottak! Hát ilyen jó világ volt régen!! MIT NEKI A VILLANYI? Kifaggattam Rosenfeld nénit a mo­dern csodák felől. A rádiót „ügyes mes­terségnek“ minősítette, de nem lelkese­dett különösebben érte. Azután­­ • bár megvallhatom, semmi részem sincs benne — a villanyvilágítást kezdtem büszkén dicsőíteni. — Szép, szép, szó se róla! — bóloga­tott a 101 éves asszony — én azonban még mindig petróleumot használok! A múltkor is vettem vagy négy forintért! — Talán lejért! — javítom ki. Kis mintagazdasága van a kolozsvári lei-kórháznak Miből lesz a rexsi? A kolozsvári női kórház, amelyet Stan­ca Domokos dr. igazgató-orvos és fivére, Stanca Constantin dr. egyetemi magán­tanár vezet, nagykiterjedésü telken fek­szik, amelynek végében a kórház igazga­tósága pompás kis mintagazdaságot léte­sített, hogy a betegek ellátásáról házilag gondoskodhassanak. A mintagazdaság­nak modern tehenészete, disznóhizlaldá­ja, tyúkfarmja van, ezenkívül fajnyula­­kat is tenyésztenek, amelynek húsát ét­kezési, értékes prémjét pedig eladási célokra szánják. Érdekes és egyben jel­lemző, hogy a kórház kenyérszükségle­tének javarészét a tehenészet tejtermé­keinek fölöslegéért szerzi be cserekép­pen. A kórháznak különben 100 ágya van, amelyből ötvenet ingyenes betegek ré­szére tartanak fent. A város nagy meg­értést tanusít a kórházzal szemben, oly­annyira, hogy a kórház telkén a közel­jövőben 60 ágyas újabb pavi­lont építe­nek. A gyógyszert az államtól kapják, a­mely a négy orvost is fizeti. A város na­­onta 16 fejjel járul hozzá személyek­­ént az ingyenes betegek ellátásához. A kórház munkásságára élénk fényt vet t az 1933 évi statisztika, amelyet most állítottak össze. Az elmúlt évben 1923 bentfekvő, 3965 bejáró, tehát összesen 5888 beteget ápol­tak. Az operációk száma 631 volt, 72 szü­lés történt az intézetben. A szemészeti osztályon 121 beteget kezeltek és 17 mű­tétet végeztek. A kimutatás szerint 127 vakbéloperáció, 40 méhrák-műtét, orvosi beavatkozás szülésnél pedig 94 esetben történt. Méhen kívüli terhességgel 18 nőt operáltak. Húsz tuberkulotikus és 152 vérbajos női betegük volt. E Szimulánsok, bliccelők és más törzsvendégek (K­ávéhászi Veresxímeusssei) Aki a szóbanforgó kolozsvári kávéház­b­a délutánonként bekukkant, joggal hi­heti, hogy a tulajdonos betegre keresi magát. Egymás hegyén-hátán nyüzsög­nek a törzsvendégek, akik helyeikért olykor valóságos kézitusát vívnak. . . Ahogy valamelyik szék megürül, rögtön százan vetődnek rá. Ki látott még egy rakáson ennyi törzsvendéget ? Folyton „dekonjunktúráról“ sápitoznak és tes­sék ! Hát ez itt mi, h­a nem forgalom ? ! Hisz itt gázolják egymást az emberek és néha nagyobb tülekedés van, mint a leg­vadabb Un­i­versi­tntea-meccseken. A múltkor például egy gyanútlan urat, csak úgy „mimix-dim­ix“ sípcsontot rúgtak. Igaz, hogy siker volt az illető, ami sokak szemében enyhít a dolgon... De nem is erről van szó. A lényeg az, — amint fentebb is említettem — hogy a , tulaj“ látszólag betegre keresi magát. Az ember, aki a kávéház látogatottságát szemmel tartja, joggal feltételezheti a kávésról, hogy nyaranként Deauvilleban üdül, valamelyik hollywoodi platinasző­ke szekszepil-angrasszista társaságában. Mint játszi gyermekek, ezerfrankosokból csinálnak papírha­jót és „napoleon d'or“­­okkal dobálják a tengerben feltünedező halacskákat! Mert, hogy a „tulaj“-nak nem volna rá pénze, arról szó sincsen ! Már pedig szó van ! Nagyon is szó van. . .!! Állítólag, nemhogy Deauville-ra, de m­ég gőzfürdőre sem futja. . . Biztos forrásból tudom-A tulajdonos, a zsúfolt kávéházb­án el­­csukló hangon, csaknem könnybelábadt szemekkel nyilatkozni kegyeskedett. Je­remiás próféta, azokkal a bizonyos siral­makkal, tehetségtelen kezdő hozzá ké­pest: — Nézzen körül uram! — mondotta és egy elszabadult könnycseppet itatott fel zsebkendőjével — telt ház van, amint látja. Nagyszerű, nemdebár ? Most el­mondom, hogyan oszlik meg a publikum: 50 százalék egyáltalán nem rendel sem­mit. Na, kérem ! 10 százalék szimulál, vagyis olyan arccal ül itt, mintha ren­delt, sőt fizetett volna. Tíz százalék le se teszi a kabátját, orvul issza meg a feke­tét és bliccelve meglóg a balfenéken. Tíz százalék abban a reményben keresi fel a kávéházat, hogy üzletet köt valakivel... Tíz százalék alkuszik és nem tud szegel­­letre jutni ! Marad tehát 10 százalék. Már úgy értem, hogy adós marad ! Mit mond­jak. . . ? ! — Szóval ? Mit mond ? Milyen a jö­vője ? — Fekete ! — kiáltotta valamelyik sa­rokból egy törzsvendég. A jóslatként ha­tó felkiáltás lehangolt kissé, egyúttal azonban fel is vidított, mert tanúja vol­tam, hogy egy vendég elveszi kezét a szívéről és rendel valamit. „­­ Csak később tudtam meg, hogy a már­­már rokonszenves törzsvendég korántsem a pincér, hanem egy Fekete nevű isme­rőse után kiáltozott. . „ Azért ugyanis nem kell fizetni! 5 — Talán! — mondja utánam a lőnéki­éven. UTCHANC Néhány hónappal ezelőtt nagy hüt csaptak Párisban egy Gueriot nevű­ francia orvos miatt, aki csodálatraméltó kondícióban töltötte be századik élet­évét. Az öreg, aki különben az akadémi tisztes tagja, ez alkalomból felolvasó tartott. Kötve hiszem, hogy olyan érde­kes dolgokat mesélt, mint maga, Rosen­­feld néni! Mégis ő volt a nap hőse! Pe­dig nem látta Moliére-t színpadon ját­­szani... Meg aztán ez a Gueriot doktor való­ságos hátulgombolós lurkó magához ké­pest, hiszen maga kerek egy évvel idő­sebb nála! Lássa, lássa! Rossz helyen született Rosenfeld néni! Itt ül, kis lakáséban, Ko­lozsváron, a Zápolya­ utca 5. szám ala, és nem tagja az akadémiának sem...« Igaz viszont, hogy fő az egészség! A» r­ ak a Gueriotnak biztosan van valami baja, csak letagadja. Magának nincs ... Hiszen — a szomszédjai mérget vesz­nek rá, hogy igy van — most is egyedül visz be vizet a kútról, valahányszor mo­sakodik... Mert ápolja magát. Friss víz a kozme­tikája. Hogy tiszta legyen, csinos legyen ... Nézze, Rosenfeld néni, mit tagadjam, háta mögött besúgták, hogy nekem v letagadott 2—3 évet. Ne is öregítse magát! Kívánom, hogy még sokáig 101 éves maradjon!!! Özv. Neuberger Zsigmondné, a kolozsvári Zsidó Nőegylet elnöknője, —— ni i in in minin un inw ii ■mimiiT^wnp Gólyamese (Kolozsvári sanzon.) Itt történt ez a kis eset, kincses Kolozsváron ... Figyeljen hát egy keveset s okuljon a káron! Elsőéves jogász volt Pál, azaz másképp „gólya" lépteit, mert kedvében áll, a nők után rója.... Később megismerte Sárit, szive nagyon égő.„ „ Ön viszont sejtheti már itt, hogy mi lett a vége? Tudjuk jól, hogy a szerelem nem csak lári-fári, megtörtént a veszedelem, babát kapott Sárii Szülők kezük összecsapták, a hít szerteszéled; Jöjj rapportra, Sárii Hapták! Hogy történt ez véled? A kis nő sírásba csap át, szeme könnyben fénylett. Higgjétek, hogy ezt a babát, „gólya“ hozta tényleg! / /­ 4UK­> 10KU5CT L­EGOLCJO-B6I5N TIKIAK SZÁLLÍT | CI-U3. PTA. M. VNTERZOL. 8X 1 *

Next