Bukaresti Lapok, 1935. március (4. évfolyam, 49-75. szám)
1935-03-01 / 49. szám
( A Egyes számára ” fej Ma,mér ZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BRASOV. STRADA REGELE CAROL 56-58. — FIÓKKIADÓ BUCURESTI. CALEA MOSILOR 59 - TELEFONSZAM 3/23-86 FÜGGETLEN POLITIKA! NAPILAP IV ÉVFOLYAm előfizetési dijak aeti-Olort havonként ha HozKULDvE) 80 LEJ — MAGYARORSZÁGON NEGYEI EVENKÉnT 14 PENGŐ. - EGYES SZÁM XRK : LEJ BRAŠOV, 1935 MÁRCIUS 1 PENTEK Emberi hangok törnek át a gyűlölet kakofóniáján: M állam nem Skylodí,11’ hódú egyesek testéből kivágott hassal tápláljon másokat!" — jelentette ki Antonescu Mihály egyetemi tanár a georgista fintaság gyűlésén Szmarra összehívták a nomzdi-paraszspar állami bizottságot Az Adeverul előkészítést lát a numerusz valahikuszban a német imperializmus délkelet irányú előtörésére Bukarest, február 28 A nemzeti parasztpárt fővárosi párthelyiségében Vajda kolozsvári beszéde óta egymást érik a tanácskozások. A legutolsó 24 órában a párt számos vidéki vezető politikusa érkezett Bukarestbe, különösen a királyságbeliek, akik csaknem kivétel nélkü élesen kifogásolják Vajda agitációs tevékenységét. Rámutatnak arra, hogy miután Vajda még mindig a nemzeti parasztpárt tagja, sőt egyik vezére, a helyzettel nem ismerős polgárok ezrei jogosan hihetik, hogy a kisebbségellenes mozgalom legfőbb patrónusa a nemzeti parasztpárt. Éppen ezért kérik, hogy a párt sürgősen tisztázza álláspontját ebben a kérdésben. Ez a konfúzió annál kevésbé állhat fenn, mivel az új program keretében a nemzeti parasztpárt megértő, demokratikus szellemű kisebbségi politikára kötelezte el magát. Mihalachet az uralkodó ma kihallgatáson fogadta. Az audiencia után a pártelnök hosszasan tanácskozott Maniuval, Lupával és Madgearuval. Kiszivárgott hírek szerint a megbeszélések során különösen Lapu kelt ki élesen a numerusz valalikusz jegyében folyó agitációk ellen. Különösnek tartotta, hogy Vajdát egy liberális érzelmű ügyvédekből álló csoport vette rá arra, hogy megszegje a fegyelmet s olyan tevékenységbe kezdjen, aminek ódiumai természetesen a pártra háramlanak. Illetékes helyen úgy tudják, hogy Mihaladhe a pártban uralkodó közhangulat nyomására szombatra ismét összehívja az állandó bizottságot. Az ülés napirendjén a Vajda-ügy fog szerepelni. Bennfentes politikusok hangoztatják, hogy Mihaladie határozottan szembe fog helyezkedni az „operai elmélettel”4 s a további félreértések elkerülése végett a nagy nyilvánosság részére is ebben az értelemben tesz majd nyilatkozatot. JoD | Numeruszok írta: Janódy Endre Jöttek, mert jönniök kellett és még jönni fognak, mert a víz is arra folyik, amerre utat nyitnak neki. Éveken át nemcsak izgatási engedélye, hanem izgatási egyedárusága van nálunk is annak az irányzatnak, amely minden elég illetlenséget kisebbségellenes és antiszemita mederben akar levezetni. Nem a tömegek elégületlenséget, mert annak tilos kifejezést adni, hanem a proletarizálódó középosztály ellenforradalmi célokra felhasználható nemzedékének a különleges elégületlenséget Amennyiben józan logikáról ezeknél a tanoknál egyáltalán szó lehet a gondolatmenet az, hogy a jogegyenlőség elévült és elavult, a nép- és fajközösség lásd Hitler — az egyetlen védelemre méltó és jogokkal felruházott közösség. Ennek az érdeke az, hogy mindenki más pusztuljon és ezzel minden rendelkezés megokolható. Ezekkel szemben alkotmányra és nemzetközi szerződésekre hivatkozni nagyon nehéz. A „polgári“ jogegyeneőség olyan dogmája a fennálló rendnek, mint például az Istenben való hit a teteles vallásoknak. Az a hitvita, amely isten léte körül forog, nem hitvita, hanem a hit és hitetlenség megmérkőzése. A jogegyenlőség a tizennyolcadik század végén és a tizenkilencedik század második felében megszerzett és visszaszerzett minimuma annak, amit civilizált polgári társadalom elnevezés alatt elméletben és valóságban ismerünk. A huszadik század úgy indult hogy ebből a jogegyenlőségből valóságos egyenlőséget fejlesszen ki, mert azzal mindenki egyetértett, hogy a jogok egyenlősége messze állott a távoli utópiától, a helyzetek tényleges és valóságos egyenlőségétől. Századunk azonban hamarosan visszafordult ezen az úton. A háború halálos sebéből vérezve, még egyszer felhorkant, aztán tehetetlenül visszahajlott. Azóta hajcsárok korbácsütései alatt vánszorog visszafelé, de mégis gyorsan halad, mert a feltámasztott múltak rohanva jönnek rá szembe. Olyan vonat ez, amely döcög, de amely mellett kísérteties erőktől hajtva száguldanak el rég meghaladott távíróoszlopok. Röviden ezt ellenforradalomnak hívják, amelyből permanens ellenforradalom lett és amelynek szintén van új elnevezése, amint minden újszülöttet is névvel jelölnek meg. Ez a permanens ellenforradalom: a fasizmus. Romániában alakilag ma is fennáll az általános és titkos választójog alapján összeülő népképviselet. Az a lényeges és szembetűnő megkülönböztetés, amely a kisebbségek rovására a gyulafehérvári határozatot követő másodperc óta állandóan és nem változatlanul, hanem állandóan fokozódóan megvan, nem a háború utáni fasizmus terméke volt, hanem a tizenkilencedik század „nemzetállamának“ függvénye. Igaz, hogy a békeszerződések kenetteljes kifejezésekkel ígérik egy jobb kor hajtalát ebben a vonatkozásban, de miként Madách oly bölcsen mondja és a román fasiszták bizonyára jól ismerik most már házikönyvtárukból az emberiességnek és az igazságnak ezt a drámai hőskölteményét, „nem a kakas szavára kezd virradni", és még kevésbé tehát a vén államférfiak szavára, akik a szerződések idején már kakasok sem voltak. A virradatnak az alkonyra veszélyesen emlékeztető fényhatásai alatt régen elmosódtak ezek a csalóka színek és mi is megindultunk a nagy lejtőn. A mély meder aljából kinyúló szirtek azok az ellenmondások, amelyek a leromló középosztály érdekei és a szabadságszólamok között, a kapitalista önzés valósága és a nemzeti önfeláldozás frazeológiája, a hatalom atyai szemforgatása és a nagy tömegek örök árvasága között kiegyenlíthetetlenül fennállanak. Ezeken zúgnak át a tajtékzó habok, könnyűek és üresek és eltakarják a valóságot, hogy a nagy tömegek érdekei messze távol állanak ezektől a numeruszoktól, amelyek egyetlen kis osztálynak marakodásait tüntetik csak fel. Még a közkézre adott hamis statisztika szerint is a kisebbségi vállalatok munkásai és kishivatalnokai igen magas arányszámban, egészen kilencven százalékig románok, tehát a tömegeket nem zárja ki a mai nemzetellenesnek bélyegzett állapot. Az igazgatói állások mikénti megosztása pedig nehezen tüntethető fel a román parasztság és munkásság sorskérdésének. Még távolabb állt ezeknek életproblémáitól, hogy hány román, magyar és zsidó ügyvéd van, miután mindegyik fajtából lényegesen több áll rendelkezésünkre, mint amennyire szükségük van. Maradna tehát a költői lendületű érv, hogy a vezető osztály adja a nemzeti erőt —hol vannak ilyenkor a mindenható parasztok, a nemzeti erő kizárólagos ősforrásai?) és ha ez elsorvad az idegenek nyomása alatt, akkor minden megdől és rabigába görnyed. — Messzi előrelátás és a távoli jövő jósi megérzése kell ehhez az érveléshez. Egyelőre a kormány, a parlament, a hadsereg, a nemzeti egyház és az a néhány ember, aki a nagy kisebbségi elnyomás dacára még a szabadfoglalkozásokban a többségiekből megmaradt, elég erős a nemzeti tömegek védelmére. És a hivatali állásokban is vannak még néhányat az üldözések után, sőt lényegesen többen is lehetnének, ha egy-egy ember nem öt állást tartana elfoglalva a nemzeti túlbuzgalomból. Ebben a vonalban a kiemelkedő pontok a numeruszok, a nagy történelmi előadás egyes műsorszámai. Ezekkel szemben komoly helyzetvizsgálatnak volna helye az ország politikai térképén. Meg kellene éreztetni, hogy a kisebbség is tud tenni valakikért és valakik ellen. A kisebbségiek között nemcsak sok ügyvéd, hanem sok ügyfél is van. Nemcsak orvosok, hanem betegek is és az igazgatók a vállalataikkal nem kizárólag a többségiek kizsákmányolását folytatják, hanem időnként és helyenként hathatós segítséget tudnak nyújtani többségi érdekeknek és ugyanezeknek igen hathatósan ártani is tudnak. Szóval, foglakozni kellene egymás között is ezekkel a numeruszokkal. Csak úgy kérdezem, anélkül, hogy felelnék, hogy a kisebbségek jelenlegi szerkezetei alkalmasak-e erre , módjuknál fogva a törvény betűjét nem forgathatják ki igazi értelméből. Figyelemreméltó nyilatkozatot tett Antonescu Mihály egyetemi tanár a georgista-párti fiatalság minap tartott gyűlésén. — A mi nacionalizmusunk — mondotta — építő nacionalizmus és nem a demagógia hazafiassága. Nem importáru és nem eladó cikk. A mi fiatalsászerre és vezéreik megtalálják-e az utat az igen számos és még mindig tettre képes román irányzatok, körök, pártok és emberek felé, akik a numeruszokat leenyhíteni és ritkítani tudják? Ugyancsak puszta kérdés, hogy a kisebbségi politikában is lehet-e egyszerű megtérés útján üdvözülni és hogy a történelem is olyan kegyes ebben, mint az égi hatalmak? Tudjuk, hogy a közvélemény nehezen hajlik puszta magyarázatokra és míg a bőrén nem érzi, nehezen érti meg az idők ostorsuhogását. A kisebbségi blokk önmagában nem gyors megoldás. A szászok _ hol csendesen, hol hangosan helyeslik, ami történik, az antiszemitizmusra pedig a kisebbségi pártokban is vannak kapható emberek, talán még a numeruszon felül is. Az oroszok álmodnak, a bolgárok áthatolhatatlanok, a regáíi zsidók számra nagyobb része románnak követeli magát a kisebbségek elleni vonatkozásokban is éppúgy, ahogy az erdélyi zsidók nagy része magyarnak. Hány numerusznak kell még jönnie, míg ezekben a szétszórt töredékekben felébred az élethez való jogért a tettrekészség, ami alatt elsősorban a maguk közötti kollektív gondolkozás értendő. Miután a gondolat az első és legnagyobb cselekedet. Ez az az ige, amely kezdetben ugyan nem volt, de amely időnként már megszólalt és örökre el nem bénázható. - MegszólaS a felvilágiasodott román közvélemény A fővárosi lapok számos nyilatkozatot közölnek vezető politikusoktól és közéleti személyiségektől, akik a leghatározottabban elítélik a hitleri vágányokon elindított kisebbségellenes izgatást. A csernovici ügyvédi kamara elnöke komolytalannak tartja a mozgalmat, amíg a jelenlegi alkotmány érvényben van. S ezt elsősorban az ügyvédeknek kellene tudniok, akik jelentős hivatá