Bukaresti Lapok, 1935. december (4. évfolyam, 276-299. szám)

1935-12-01 / 276. szám

SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL: BRASOV. STR. REG CAROL 56-58. - FIÓKKIADÓ BUCURESTI VÁNÁTORI 8 TELEF 323/86 — ELŐFIZETÉSI ÜGYEKBEN TELEF. 436/95 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP -LOFIZETÉSI DIJAK VELFOLORZ HA­VONKÉNT HA? HOZKULDVE) á6 LEJ. — MAGYARORSZÁGON NEGYED* EVENKÉNT 14 PENGŐ - EGYES SZÁM ARA ■» LE J ,-asm IV. ÉVFOLYAM BRASOV, 1935 DECEMBER 1 VaSÁRNAP 276 SZÁM mrr. Hol a deviza mostanában ? Írta: Tanódy Endre Nem aggódtunk a kormány sorsán, mikor az simult napok devizaviharai dúltak és nem ké­rünk mást kíméletes közönyünkért, csak azt, hogy viszont a kormány se aggódjék annyira a mi valutasorsunkon, mint eddig tette. Ez a gondoskodás ugyanis már eddig is végzetessé vált a társadalmi gazdaságra, a­melynek ránk nézve az a kü­lönös jelentősége van, hogy annak a dinamikájában élünk és hogy főként abban élünk meg , ha hagynak. Szóval tisztában voltunk vele, hogy dacára a mélyenszántó ellentéteknek és az elvek tor­nájának, a kormány eddigi helyén marad, egészben és tagjaiban és a devizák is eddigi helyükön maradnak. Erről a helyről egyelőre annyit tudunk, hogy nálunk nincsenek. Magunkon értve — szerényen, vagy szerénytelenül­­— az ország dolgozó társadalmat. Ha a jobboldal megen­­gedné, nemzetre és felekezetre való tekintet nélkül. Tovább oknyomozva a deviza után azt is látjuk avatatlan szemeinkkel, hogy az állam­nak sincsen elegendő devizája, mikor kötele­zettségeit kell külföldön teljesítenie. És legvé­gül halljuk az im­por­tőröknek és a gyárosok­nak a gyászkarát, szüntet­ szü­ntelen­, hogy kész­áru és nyersanyag beszerzésére nem juttatnak részü­kre külföldi fizetési eszközöket. Itt sincs, és ott nincs és amott sincs a deviza, holott min­denütt szükség volna rá. Mielőtt megkérdezné valaki, hogy miért avatkozunk ebbe a komoly szakmabeli dolog­ba és miért vesszük ki a tiszteletreméltó köz­­gazdasági rovatból és telepítjük ide előre, a súlytalan és pénztelen problémák rovatába, sietünk megmondani, hogy ezek a nemlétező devizák mindenekelőtt a mi gondjaink, értve magunk alatt az ország egész fogyasztó társa­dalmát és adózóit, akik közé a jobboldal ke­gyes elnézése folytán mi, kisebbségiek is tar­tozunk, számarányunkat messze túlhaladó pri­­vilégiumos, megkülönböztetett, tiszteleti he­­lyen. A szigorú tudomány módszereit követve, most azt kell még kérdeznünk és tisztáznunk, hogy van-e hát egyáltalában deviza a valóság­ban az ország határain belül és kell-e lennie, vagy sem? Bár a statisztikánknak csak vakon lehet hinni, mert aki lát, az nem hihet neki, valami igaz csak van benne és eszerint a forrás sze­rint a kereskedelmi mérlegünk három és fél­­milliárddal aktív, vagyis annyi devizát kellett volna kapnunk, amiből mindenre kellett volna jutnia. Még a legutóbbi jegybanki kimutatás szerint is kétmilliárd deviza áll rendelkezésre különböző számlákon. További adat is van arra, hogy a devizának itt volna a helye az országban és itt kellene lennie akkor és annál, amikor és akinek jogos szüksége van rá. És pedig a kontingentálás után kiadott u. n. „transzfer engedélyek“. Eze­ket számtani utón állapítják meg, mennyiségi­leg. Amit exportáltak, annak a deviza ellen­értékét kiszámítják, előírják és ennek a kere­tén belül engedélyeznek behozatalt és engedé­lyezik a behozott áruk ellenértékének devi­zában való átutalását. És most az történt, annak kellett történnie, hogy a már kiadott engedélyeket utólag hatálytalanították — de­­vizahiány miatt. Hogyan hiányozhat a deviza, amely egyszer már megvolt és ha már nin­csen meg ott, ahol volt, akkor hol van? Annyit tudunk, hogy jelentékeny része meg­van u. n. gyönge valutában, amelyet nem le­het felhasználni. Ez a német üzletek eredmé­nye, amelyeknek az volt a németekre szeren­csés alapgondolata és technikája, hogy ők vettek tőlünk márkáért és tovább adták sza­bad valutában. Más része pedig ugyancsak létezik, mert a mindenségben semmi sem vész el, még a deviza sem, dacára annak, hogy az elillanó anyagokhoz tartozik. Ismételjük, közünk van a kérdéshez, mert a devizahiány okozza a drágulás szökőárjait és ezek mindnyájunkat elborítanak és elsodorják. De mindenekelőtt ezért a devizahiányért hoz­zuk a mérhetetlen áldozatot, kiviteli cikkein­ket ezért potyázzuk el és ezért olcsóbb a bú­zánk egyharmaddal, mint más európai agrár­országoké, nem beszélve a cseh búzáról, mely­nek kétszeres az ára. Hogy a köztudatban úgy akarják elterjesz­teni, hogy a kormányintézkedések eredménye­képpen a búzánk fölötte áll a világpiaci árak­nak, az ,,a közvélemény irányításához“ tarto­zik, igen egyszerű eszközökkel Sőt egyetlen fogással: — hivatalos árfolyamon számítják a lejt. Négy dolláros amerikai búzára azt mond­ják, hogy az négyszáz lej, három és fél forin­tos amszterdami árat kiszámítják háromszáz lejre, holott az egyik hatszányolcvanat, a má­sik ötszázhatvanat jelent a valóságban. A lakosság zöme tehát olyan áldozatot hoz, amely mellett az egész adóteher minden járu­lékával és igaztalanságaival együtt eltörpül. Ha meghozza, akkor legyen érte legalább de­viza és ezért a devizáért legyen elviselhető áron külföldi áru és ezekhez az elviselhető árakhoz tartsa magát a belföldi ipari termelés is. A mienk az a deviza, amelyik nincsen meg és legfeljebb csak azt nem tudjuk kinyomozni, hogy kié az a másik deviza, amelyik megvan. Csak feltételezzük, hogy ez a deviza, a bol­dogsággal együtt ott van mostanában a jól fűtött meleg szobákban, melyeknek jól párná- Paris, november 30. Az Anglia, Franciaország és Olaszor­szág diplomáciai képviselői között Pa­risban folyó egyre élénkebb eszmecse­rék középpontjában most a meg­őrlő rendszabályoknak a petróleumra való kiterjesztése áll. A mostani megbeszé­léseknek rendkívüli fontosságot tulaj­donítanak s a francia sajtó egy része szerint ezek a tárgyalások döntő for­dulat előtt állanak. Mindezt abból kö­vetkeztetik, hogy az angol kormány az Olaszországba való kőolaj-kiviteli tilalom kimondásával kényszeríteni akarja Mussolinit, hogy fogadja el az olasz abesszin viszálynak azt a megol­dási tervezetét, amelyet eredetileg au­gusztusban Parisban dolgoztak ki, a Népszövetség ötös bizottsága később magáévá tett, s amelyet a múlt héten az angol és francia szakértők megfele­lőbbé dolgoztk át. Anglia, amelynek sikerült a maga oldalára állítania az Amerikai Egyesült Államokat is, azzal fenyegeti Rómát, hogy amennyiben ez alkalommal is elutasítja a kiegyeztető angol-francia javaslatot, könyörtelenül következik a nyersolaj, sőt a szénszál­lítás megvonása is. Mussolini ellenfenyegetésekkel kísér­letezik, a jelek szerint azonban hatás­talanul, legalább is ami London maga­tartását illeti A Duca azzal próbálja ijeszteni az angol kormányt, hogy nem csak a Líbiából kivont hadosztályt, ha­­nem ezen felül még egy hadosztályt is visszavezényel Egyiptom nyugati ha­tárára, s hogy a petróleum-bojkottra európai háborúval fog válaszolni. Az angolok viszont meggyőzték a francia kormányt, hogy most érkezett el az al­kalom a keletafrikai háború megszün­tetésére s ezért Laval is nyomást igyek­szik gyakorolni Mu­ssolini­re a megoldá­si javaslat elfogadása érdekében. Újabb határozott ígéretet tett, hogy Francia­ország támogatni fogja az angol flot­tát, amennyiben ezt az olaszok megtá­madják. Valószínű, hogy az új angol­francia nyomás hatása alatt hívott ös­­­sze Mussolini rendkívüli miniszterta­nácsot, megtanácskozandó munkatár­saival, vajjon feszítheti még tovább is a húrt, vagy bele kell-e mennie az an­gol ajánlatba? Az események mindenesetre igazol­ják azt a régebbi feltevést hogy a vá­lasztások után a Baldroin-kormány ha­tározottabban a sarkára áll­ Olaszor­szággal szemben. Ebben persze jelen­tős szerepük van a távolkeleti esemé­nyeknek is. Olaszország makacssága miatt nem tud Kínában úgy fellépni Japánnal szemben, mint ahogy szeret­né érdekei védelme szempontjából. Ilyképpen a párisi lapok bizonyára közel járnak az igazsághoz, amikor a jelenleg folyó megbeszéléseknek kivé­teles fontosságot tulajdonítanak. A» nm^ol — tmöb" Az angol kormány az átdolgozott megoldási tervezet elfogadására akarja kényszeríteni Olaszországot, különben megvonatja tőle nemcsak a petróle­umot, hanem a szenet és vasat is — Laval kétségbeesetten igyekszik békü­ié­keny­ségre bírni Mussolinit — Rendkívüli minisztertanács határoz Rómá­ban a dilemmáról Ismét a főhadiszállásra men­t a hóci­s Lával is fenyegeti Mussolinit ? Erős belpolitikai lekötöttsége ellenére is, Laval tovább folytatja közvetítő tevé­kenységét London és Róma között. Ismét tárgyalt tegnap Cerutti olasz nagy­­követtel. Bár hivatalos helyen teljes hall­gatásba burkolóznak a megbeszélést ille­tőleg, kétségtelen, hogy Laval az angol kormány elhatározásairól tájékoztatta a nagykövet utján Mussolinit Jól értesültek úgy tudják, hogy ami­kor Cerutti bejelentette Lavalnak, mi­szerint a nyersolaj-szállítás betiltása Olaszországot fegyveres fellépésre fog­ja kényszeríttni, a francia miniszterelnök állítólag azzal válaszolt, hogy egyetlen angol hadihajó­nak megtámadása nemcsak az Angliával, hanem a Népszövetség valamennyi tagál­lamával, köztük Franciaországgal való háborút is jelenti. Ezzel kapcsolatban Laval bizonyára javasolta, hogy Massili­ni tegye magáévá a most átdolgozott an­gol-francia javaslatot. Genfi jelentés szerint a 18-as bizottság összeillésének időpontját még nem hatá­rozták meg véglegesen. Ebben a kérdés­ben Vasconcellos ma értekezik telefonon Lavallal és Edennel. Beavatott népszö­vetségi körökben úgy vélik, hogy a bi­zottság nem ülhet össze december 5-ikén, hanem legelőbb 9-ikén. Egyébként genfi körök hangoztatják, hogy biztos jelek szerint a 18-as bizottság ülésén nemcsak a kőolajra, hanem a szén­re és a vasra is kimondják az Olaszor­szágba való kiviteli tilalmat, különös te­kintettel arra, hogy ezt az amerikai Unió is határozottan kívánja. Állítólag bizo­­nyos angol ígéretek birtokában Németor­szág és Lengyelország, Olaszország két legfőbb szénszállítója is hajlandó ezt a népszövetségi határozatot támogatni, il­letőleg tekintetbe venni. ,jwi AZ OLASZ REPÜLŐK SZÉT­bombázták dagabur­ui ERŐDÍTÉSEIT Abesszíniából csak annyi a figyelem­reméltó a hír, hogy a négus ismét kiuta­­zott a dessziei főhadiszállásra. E második front­ látogatásának a részletei egyelőre hiányoznak. _ A Daily Telegraph haditudósítója sze­rint egy 20 egységből álló olasz repülő­­raj szétbombázta Dagabur­ogadeni város erődítéseit, amelyeket az abesszinek fehér mérnökök vezetése alatt kétségbeesett erőfeszítésekkel és lázas munkával emeltek, sőt még be sem­­ fejeztek egészen. Ezekkel az­ erődí­tésekkel akarták az abesszinek megakadályozni a városnak az olaszok által való bevételét s a Dzsidzsiga és Har­­rar felé vezető útnak az olaszok számára való szabaddá válását. A zott ajtói nem engedik ki sem a meleget, sem a devizát. Hosszas vonaglások után most kijött az új rendszer. Nem tartozunk megérteni lényegét és részleteit, csak majd akkor, ha bebizonyul, hogy a kormány és a jegybank megértették és ennek megfelelően alkalmazták. Egyelőre a szaktanulmányok is arról győznek meg min­denkit, hogy az önkény lehetőségei még foko­zódtak és most már csak az a kérdés, hogy kinek a javára lesznek kihasználva­­ ezek a le­hetőségek. Lehet, hogy akik megszerkesztették, már tudják is. Mi még nem. Vagy elég, ha csak ők tudják ? I

Next