Bukaresti Lapok, 1935. december (4. évfolyam, 276-299. szám)
1935-12-11 / 284. szám
i 1935 december It Letartóztatták Petőfi és Kossuth legitimista gyalázóját Győr, december 10. A magyar szabadsághősöket gyalázó legitimista röpirat szerkesztőjét, Deme László nyugalmazott századost letartóztatták. A röpirat hangja, melynek ügyében a parlamentben, is viharos jelenetek játszódtak le, annyira felháborította Győr lakosságát, hogy amikor vasárnap hajnali fél kettőkor megérkezett a vonat a győri állomásra a letartóztatott szerkesztővel, hatalmas tömeg várta a pályaudvaron. A hangulat igen fenyegető volt. Deme Lászlót csak a rendőrök erélyes fellépése mentette meg a lincseléstől. A vizsgálóbíró vasárnap kihallgatta a legitimisták lapjának szerkesztőjét, majd kihirdette előtte a letartóztatási végzést. A kisipari törvénytervezet ellen Bukarest, december 10 A kisiparosok vasárnap tiltakozó nagygyűlést tartottak. A nagygyűlésen kimondták, hogy amennyiben Roman Valér j iparos törvénytervezete a parlament elé kerülne, úgy a kisiparosok tüntető menetben a parlament és a munkaügyi minisztérium elé vonulnak. Ugyanilyen tüntetéseket tartanak a ország minden városának kisiparosai is. Borzalmas kezös’dráma az őrházban Nagyvárad, december 10 Vasárnap délután halálos tragédia játszódott le a Biharpüspöki állomásitól nem messze a 431 számú vasúti őrházban. — Ghiindau Joan pályaőr két kalapácsütéssel meggyilkolta Gálos Simeon pályaőr társa feleségét, majd miután a halotton erőszakot követett el, felmenekült a ház padlására és ott eltorlaszolta az ajtót , és egy ruhaszárító kötélre felakasztotta magát- Azonnal meghalt. A vizsgálat még nem tudta megállapítani, a szörnyű tett okát. Az a feltevés, hogy a két pályaőr család ellenségeskedése robbant ki a rémtettben. Agyosr ©l a rendőr egy embert Kispest, december 10. Egy polgári ruhás rendőrőrmester az éjszaka folyamán, mikor körútját végezte Kispesten, egy mellékutcából segélykiáltásokat hallott. A rendőrőrmester a segélykiáltások felé sietett. Egy földön fetrengő, véres ember kért segítséget három támadója ellen, akik éktelen szitkozódás közepette verték. A rendőr felszólította a támadókat, hogy hagyják abba az ütlegelést, mire azok ellene fordultak. Az őrmester elővette szolgálati fegyverét, az első golyót a levegőbe lőtte, a második golyóval pedig agyonlőtte az egyik támadót. A golyó keresztül hatolt az emberen és végzett vele. Egy másikat, aki mögötte állott, megsebesített. A harmadik támadó elfutott. A megvert ember elmondta, hogy Xantus Jánosnak hívják és a kispesti váróháza népjóléti osztályának tisztviselője. A három támadó munkanélküli, akik a munkanélküli segélyek ügyében nála jártak, de ő nem intézte el kérésüket, mire bosszút esküdtek. Meglesték amikor hazatért és megtámadták. Kedvezményes árban a B. L. tisztelt olvasói részére 204 Lej helyett csak 99 Lej. Mit kell a sportolónak saját testéről tudnia ? Iztas' Dr. Kellner Dániel sportorvos«, — Eme 200 oldal 42 ábrával jelenik meg. — Kapható a Brassói lapok Könyvosztályában a verenégyes kert gyakorlati tanácsadó konyhakertek mivelésére és kerti vetemények fontosabb betegségei ellen való védekezésre. 100 szövegkép. Irta: Dr. BERNATSKY JENŐ egyet.m. tanár. A 280 oldalas könyv ára 132 lej, Utánvéttel 152 lej. Kapható a BRASSÓI LAPOK könyvosztályában. «1. E. B — MEGHOSSZAbBÍTOTTÁK A LAKBÉRLETI SZERZŐDÉSEK LÁTTAMOZÁSI HATÁRIDEJÉT. Brassóból jelentik: A pénzügyigazgatóság közli, hogy 15 nappal meghosszabbították a lakbérleti szerződések flattamozására kitűzött időt. A meghosszabbítás letelte után újabb meghosszabbítást nem ad a pénzügyigazgatóság. ARB MOZGO Bukarest Ma az AWU-ban, Benjamins Gigli, a csodás tenor, Magda Schneider, a közkedvelt sztár, Peter Bosse, a tehetáges csodagyerek- NEfÉKÍTS A villamosszék árnyékában kideríti haaptaitt Imi ártatlansága és elfogták a Lindbergh csecsemő igazi gyilkosát A tizenkettedik órában menekült meg az ártatlan Hauptmann a villamosszéktől Newyork, december 10. Hauptmann Brúnó perében beállott fordulatról már beszámoltunk. Vasárnap azután Trentonban olyan esemény történt, amely kétségtelenül bizonyítja a halálraítéllt Hauptmann ártatlanságát. A trentoni rendőrség, mint azt a new jerseyi ügyészség tudatja, elfogta a Linüberrib-~''—semő valódi gyilkosát. A fontos eseményt távbeszélőn közölték a washingtoni legfelsőbb kegyelmi bírósággal, amely a napokban dönt Hauptmann kegyelmi kérvénye felett Az ügyészség egyelőre a további nyomozás érdekében nem közli a valódi gyilkos nevét. Most felvetődik a kérdés: melyek voltak azok a „megdönthetetlen bizonyítékok, amelyek alapján Hauptmannt elítélték? Ismeretes, hogy csak egy öreg tanár és néhány felelőtlen tanú vallóingatag vád olyan erősnek bizonyult, hogy Hauptmannt villamosszékre ítélték. Ha történetesen nem áll be a fordulat, amely tényleg a tizenkettedik órában következett be, úgy Hauptmannt csakúgy kivégzik, mint ahogy tíz évvel ezelőtt Saccot és Vanzfittit kivégezték ártatlanul, az egész világ tiltakozása ellenére. mására támaszkodott az ügyész és ez az Január első napjaiban tárgyalják dr. Lázár Illés és vádlottársainak monstre-perét A nagyváradi nemzeti parasztpárti vezetőség banketten ünnepelte a szabadlábra helyezett Lázár Illést, aki erős szavakkal kelt ki Vajda Sándor és Tiliea Viorel ellen Nagyvárad, december 10. Dr Lázár Illés a szabadságra helyezési végzés kikézbesítése után elhagyta a szanatóriumot és nyomban felkereste a nemzeti parasztpárt nagyváradi vezetőit. A nemzeti parasztpárt nagyváradi tagozata bankettet rendezett annak örömére, hogy a volt parlamenti képviselő kiszabadult vizsgálati fogságából. A banketten elsőnek dr. Roxin Teodor a párt biharmegyei tagozatának elnöke mondott üdvözlő beszédet, utána dr. Pop Romulusz, Popa Teodor és Popescu Celca dr- beszéltek. Dr. Lázár Illés meghatottan köszönte meg a párt helyi vezetőségének, hogy nagyban hozzájárultak a vizsgálati fogság szenvedéseinek könnyítéséhez. — Börtönbe vetettek — mondotta szinte síró hangon — mert Maniu rendíthetetlen híve vagyok. És hogy most három héten keresztül börtönőrök társaságát élveztem, annak egyedül Vajda az oka, az a Vajda, aki esküvőm napján azt a kijelentést tette, hogy Bratianu óta nem volt még olyan embere Romániának, mint Maniu. Ha a puritán és nagykoncepciójú politikus szobrát akarnák megmintázni — mondotta annak idején Vajda — akkor csak Maniu az, aki méltó lehet erre. És most ezért vetett börtönbe, mert megfogadtam szavát és Maniu rendíthetetlen hive lettem. Ezután Tiliea Viorel ellen kel ki, kijelentve, hogy a legszűkebb látókörű politikusnak ismeri. — Eljön még az idő, amikor véget vetünk annak, hogy „Románia a románoké“ jelszó alatt becsületes embereket a börtönbe vessenek. Megdöbbentő, hogy éppen Tiliea operál ezzel a jelszóval, mikor tudott dolog mindenki előtt, hogy Konstancán és Bukarestben palotái vannak és ugyanakkor tagsággal bír egy olyan igazgatóságban, amelynek vezetője Korozsi Emil, az ismert budapesti revizionista politikus [UNK] — Mindentől függetlenül — fejezte be beszédét Lázár Illés — a pártatlan bíróság előtt fogjuk feltárni a máramarosszigeti lakosság sérelmeit. Bankett után Lázár Illés Bukarestbe utazott. A véres máramarosszigeti politikai gyűlés törvényszéki tárgyalását egyébként január első napjaiban tartják meg Nagyváradon. Mira Devi hindu táncosnő, London ciü | mozdulatokkal táncol. Az angol sajtó vészi szenzációja. Csodálatosan finom máris elnevezte a „hindu Pavlovna“ jelzővel. 7. oldal are* Thunberg, a világhírű finn gyorskorcsolya világbajnok, végleg visszavonul a versenyzéstől. Az ötszörös világbajnok most már csak a fiatal versenyzők nevelésével foglalkozik. Vasurfi karambol 4 halátttal és 50 sebesültei Nápoly, december 10 A Nápoly—római vonalon borzalmas vasúti szerencsétlenség történt. A vonal, amelyet most főleg katonaszállításra használnak fel, túlterhelt. Frattamaggiore állomáson két vonat, helytelen indítás miatt összeütközött. Az összeütközés borzalmas erejű volt. Négy utas azonnal meghalt, 50 utas pedig súlyosan megsebesült. Az anyagi kár többmillió lírára rúg, dr Nathan Asch, Das Tal. A kitűnő amerikai író műveit egymás után fordítják le a kultumyelvekre és a világirodalmi kritika egyértelműleg állapítja meg, hogy „Das Tal“ című regénye a valóban modern irodalom egyik legszebb, legérdekesebb alkotása. Nathan Aschnak bámulatos tehetsége nemcsak a lélekrajzokban, az izgalmas, érdekes meseszövésekben, kitűnő emberismeretében áll, hanem valóban komoly, érzelmes és értelmes regény cselekményét olyan feszítőerővel viszi előre és fokozza, amely a betűnek élő erőt, hallható hangot és szinte érzékelhető embereket és érzéseket kölcsönöz. Felejthetetlen emléke marad az olvasónak a megrendítően élményszerű könyv. Ára 125 lej. Kapható a Brassói Lapok könyvosztályában. df Dr. Radó János nő orvos: Ha akarom lesz — ha akarom nem c. könyve a fogamzás elleni védekezés legmodernebb tudományos módját írja le. Ára 70 lej. portóköltség. Kapható a Brassói Lapok könyvosztályában. fiJi