Bukaresti Lapok, 1936. január (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1. szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BRASOV, STR. REG C/RO. 56—58. - FIÓKKIADÓ BUCUREST­ VANÁTORI8 TElEE 323/86 — ELŐFIZETÉSI ÜGYEKBEN TELEF. 436/95 FÜGGETLEN POLITIKA! NAPILAP ELŐFIZETÉSI DÍJAK BELFÖLDRE HAVONKÉNT 1HA-­HOZKÜLDVEl 80 LEJ — MAGYARORSZÁGON NEGYED-1­ÉVENKÉNT 14 PENGŐ - EGYES SZÁM ARA 4 LE 1 v. évfolyam 8 R­a­s­o­v, 1936 Januar­i szer D 4 wmmammLmmmiJá A bor, a búza és a békesség ! Ma, az uj esztendő első napján, Ismét fel­hangzik a régi jó kívánság: ,,Bort, búzát, bé­­­kességet!“ Szép magyar szokás ez, a nép le~­törhetetlen derűlátásának megnyilatkozása, mely hitet, emberszeretetet és reménységet sugároz abba a formátlan ködhalmazba, ami­ből az idő múlásával lassan kialakulnak azok az anyagi és erkölcsi tényezők, amelyek maj­dan az elmúlt esztendőnek történelmi vázát adják. A bor jelenti az örömöt, a búza a ke­nyeret, a béke pedig a zavartalan munka le­hetőségét. így foglalta össze a nép gyermeki, tiszta ember- és világszemlélete az alkotó élet három legfontosabb föltételét.­­ 1936 január elsején gépiesen, erőtlenül hang­zik ez a kívánság. A szavak mögött az opti­mizmusnak már csak halvány szikrája pislá­kol, a hang elvesztette bátor, bizakodó csen­gését és a kézfogást, mely a kívánságot kí­séri. Inkább megkapaszkodásnak érezzük, mint bátorításnak. Ne csodálkozzunk ezen. A bor, a búza és a békesség a mindennapi élet­ben az állandóan megismétlődő csalódások ár­nyát vonta arra az eszményképre, amit jelen­tett Először a búza csalt meg bennünket­­, nem a mezők aranyos kalászai, nem a föld, mely az édesanya soha nem változó szeretetével öleli keblére a falvak küszködő népét, nem az a búza, mely a fagyos rögök alatt is uj élet csíráját hordja méhében. Bennünket az a láthatatlan búza csalt meg, amit üzleti köny­vekben hideg számokká desztilláltak, ami a mennyiség és a minőség két malomköve kö­zött eddig ismeretlen, félelmetes anyaggá őr­lődött, amiből nem kenyér készül, hanem éhínség, milliók nyomorúsága. Mit is ért az egyszerű ember abból, hogy világpiaci árak, belföldi szükséglet, kiviteli lehetőségek. Ször­nyű, szemkápráztató kavargásnak tűnik fel előtte ama titáni garatnak a mélye, amibe be­hordja a maga kis búzatermését, ő, aki elad, csak azt tudja, hogy a pénz, amit termése fö­löslegéért kapott, nem elegendő arra, hogy gyermekeit télen cipőben járathassa iskolába, nem futja belőle petróleumra, gyufára, ruhára, új gazdasági szerszámokra. A fogyasztó pedig keserűen harap bele a fekete kenyérbe, amely sokszor hiányzik asztaláról s ha néha hozzá­jut, úgy 10—15 százalékkal magasabb áron kell megfizetnie, miként a hivatalos „maxim­á­­ló‘‘ rendeletekben olvassa. A termelő és a fo­gyasztó egyaránt tudja, hogy agrárállam va­gyunk — hiszen annyiszor hadja — s már-már azt kezdi hinni, hogy nem előny ez, hanem átok, amely egyaránt sújtja azt is, aki a ke­nyérhez a búzát eladja és, aki megveszi. S hovatovább az lesz a helyzet, hogy maga az állami gépezet is súlyos, csaknem leküzdhe­tetlen tehernek fogja érezni azt, ami áldást, bőséget kellene, hogy jelentsen. Életeket és eg­zisztenciákat felmorzsoló malomkőnek, amit a gazdasági válság évekkel ezelőtt elvetett s még ma sem tudja senki, hogy mikor és hol áll meg s kit hogyan talál meg, így állunk a búzával. Az iLatos kenyérrel, amit szikla­kővé varázsoltak a világégés még mindig pusz­tító, gonosz szellemei. A borral sem állunk jobban. Az eszményi bor, a megnyugvás és az öröm mámora már rég elszállt a szivekből. Az a bor pedig, ami a nemes venyigéken terem újabb és újabb csa­lódásoknak vált kútforrásává. Vannak vidé­kek, ahol hatalmas táblák maradtak leszüre­­teletlenül, mert a fuvar és a hordó többe ke­­ll, mint amennyit a bor ér. Régi, jómódú szöllősgazdák mentek tönkre máról holnapra. Borba fulladunk, ami szimbólikusan szép ha­lál, a mindennapi életben azonban újabb és újabb termelő rétegek elsüllyedését jelenti. És miért mindez? Nem elég zamatos Erdélyhegy­­alja, vagy a Ki­ki Ülem­ente bora? Ezt kérdi a törlősgazda, aki, akárcsak a földműves, szín­én nem tud arról, hogy a gyakorlatban mit jelentenek a vámhatárok, mit jelent a külföldi­­piac és mit a beviteli kvóta. Csupa olyan fo­galmak és meghatározások hálójában vergő- Tüzérségi előképítés az új angol külpolitikai fronton... Éden addig nem kezd komolyabb munkába, amid lafal a francia koiodaek eien an Laval expozéját lengyel—francia közeledés követi A görög király tüntető látogatást tesz Anglia máltai flottájának főparancsnokánál Páris, december “51. Laval nagy beszéde és parlamenti „sikere*’ után elcsendesedett a politi­kai élet. Az új ellenfél, Eden, most ké­szülődik. Kifelé mi sem látszik a nagy harci felvonulásból, de semmi kétség, hogy Eden megkezdte földalatti dip­lomáciai munkáját és maga köré akar­ja azokat a hatalmakat is csoportosí­­tani, melyek eddig az ellenpárton ál­lottak. Ehez persze idő kell és erre az idő kiválóan alkalmas is. Az ellenvéle­ményt ugyanis egyre jobban puhítja a harctéri helyzet, amely már hetek óta nem az olaszoknak, hanem az abesszineknek kedvez. Másképpen fog Olaszország beszélni és rögtön gyen­gébb kitartással fognak Olaszország szövetségesei szólani, ha Abesszíniá­­­­ban a feketék visszafoglalják mind­­­­azokat a területeket, amelyeket az olaszok eddig elhódítottak. De még ezenkívül is Eden nem kezdheti meg a maga diplomáciai tá­madását addig, amíg Laval a helyén áll. Laval végleges bukását be kell várni. Ennek a bukásnak rövidesen el is kell következni már A szombat esti bizalmi szavazat aránya azt mutatja, hogy a lavali politika napjai meg vannak számolva. Min­dössze huszon­egy szótöbbséget tudott Laval össze­kovácsolni és ezt a többséget sem kap­ta volna meg, ha már a költségvetést a francia kamara előbb megszavazza. A francia kamara elnöksége nagyon ügyes taktikával előbb a bizalmi sza­vazást rendelte el és csak azután a költségvetésit. Az ellenzék ugyanis­­ költségvetés nélkül nem akarja átven­ni a kormányt, Laval viszont bizalmi szavazattal már nem adja a hatalmat.­ A kormány átadásának időpontja így tehát elhúzódott, de nem esett kút­ba. A helyzet dinamikus ereje csak halasztásokat tűr, de a megoldás so­káig nem várathat magára. Edennek új és keményebb francia kormány kell és ezért vagy meg kell változnia Lavalnak, vagy­­ megy. A költségvetés megszavazása is azt mutatja, hogy a francia politikai élet pártjai most már szabadulni szeretné­nek Lavaltól. Míg Lavalnak magának hatalmas ellenzéke volt és van, addig a költségvetés ellen mindössze tizen­heten szavaztak. Legyen meg minél­ előbb a költségvetés — mondják a pártok —, hogy­ ne legyen többé La­j v»L lovas nagy beszéde és a világsajtó­^w állásfoglalása . Rómában természetesen egészen más­képpen állítják be Laval bizalmi ered­ményét, mint a Nyugat többi részeiben Az olasz sajtó a 20 szavazatnyi többség­gel elért bizalmi nyilatkozatból azt ol­vassa ki, hogy a francia nép nincs a szankciók párt­ján, hanem helyesli azt a lavasi poli­tikát, amely a békés megegyezést pártfogolta. Annyit azonban az olasz sajtó is beis­mer, hogy Eden hatalomra kerülésével most már hosszú ideig szó sem lehet ar­ról, hogy akár Anglia, akár pedig í­ran­­ciaország új béketervet dolgozzon ki. Lengyelország Laval beszéde nyomán ismét mosolygósabban figyel a francia politika irányára. A lengyel lapok sze­rint Laval maga is beismerte, hogy a megtorlások megszorításának politi­kája a helyes és így Lengyelország ismét közeledhe­tik a francia politikai front irányába. A berlini lapok meglehetős rokon­­szenvvel fogadták Laval nyilatkozatát, de megál­lapítják, hogy a beszéde nyo­­­­mán elhangzott ellenzéki beszédek olyan kitételeket és fenyegetéseket tar­talmaznak, amelyek a német politika köreit joggal nyugtalanítják. Nagyon érdekes a Völkischer Beobachter cikke, amely Laval beszédének ismertetése kapcsán visszatér arra a francia sértő­döttségre, amelynek a kamarában is hangot adtak és amely Hitler Mein Kampf című könyvének egyik részlete miatt robbant ki. Hitler — mint jelen­tettük — néger keveredési­ fajnak mi­nősítette a franciákat. A lap idevonat­­kozólag azt írja, hogy a könyv inkrimi­nált részéből nem lehet a mai Németor­Az új angol politika első látható te­vékenysége mindössze abban merült ed­dig ki, hogy az új külügyminiszter kér­dést intéztetett összes követségei utján az összes európai államokhoz. A követ­ségeknek az a feladatuk, hogy az egyes európai államoknál aziránt tapogatódz­­zanak, hogy száz felfogásaira és érzéseire következ­­­tetni. Könyvét Hitler még akkor írta, a­mikor a franciák a Ruhr-vidéket még megszállva tartották és így Franciaor­szág ellenséges érzülete még­­ djes suly­­lyal nehezedett Németországra. A lapi szerint nem egyenes, nem őszinte és nem­ becsületes eljárás, ha valaki ennek a könyvnek kiragadott részletéből akar a mai Németország francia érzelmeire kö­­­vetkeztetni. Nyilván felsőbb parancsra és azért is ma így a Völkischer Beobachter, mert a német politika érdeke és célja a fran­­­cia megbékélést követeli, mi a felfogásuk az együttes biztonsági szerződésekre vonatkozólag. Ez a „diplomáciai stílusban" tartott pa­­­rancs azt jelenti, hogy Eden össze akar­­ja kovácsolni az európai egységfrontod Olaszországgal szemben. Tisztában van Eden azzal, hogy a Hoare által elért eredmények rém Édes első „kőrK £rdése“ dünk, amik a nagy tömeg számára szinte­ szin­­te ismeretlenek, mintha láthatatlan korbácsok­kal vernék meztelen hátunkat, csak a suhogá­sukat halljuk, de nem tudjuk, honnan jönnek a csapások és milyen erővel tépik fel mezte­len bőrünket. A békesség szó falusi templomok harang­­csendülését idézik fel lelkünkben. Nem ez az érzésünk ma, amikor a békéről hallunk beszél­ni. Jajkiáltásnak halljuk, félrevert harangok ijesztő sikoltozásának, szirénák rekedt üvölté­sének. Hol van a béke és a’csod­­a’egyálta­lán a béke a diplomaták háború utáni megfo­galmazásában? Ez a „béke“ mindent jelent, csak békességet nem. A béke nevében rontott rá Japán a tehetetlen kínai kolosszusra, a bé­ke nevében gyilkolják le az olasz bombák és gépfegyverek az abesszinek ezreit. És a béke az a szó, melynek varázslata alatt a ,,hideg és számító‘‘ Albion kész fegyvert ragadni, ha erre az áldozatra is szükség lesz. Féke! Ez a „béke“ lángba fogja bontani Eu­rópát. Mintha őrültek házában élnénk, aha a sza­vak és a fogalmak ellentétes értelmet­ kapnak. Maholnap oda jutunk, hogy az újévi jókiván­t­ság bántó szatírává fonákul át, amelyet a tör­­ténelem úgy fog feljegyezni, mint korunk át­­­értékelési folyamatának egyik legjellemzőbb eredményét. Mégis egy boldogabb esztendőbe s a nagyi kiengesztelődés elkövetkezésébe vetett hittel ismételjük el a­­ jókívánságot:­­ Bort, búzát, békességet! De nem a tavalyi bort, nem a tavalyi búzát, és nem a tavalyi *>ékességet!

Next