Bukaresti Lapok, 1936. február (5. évfolyam, 25-41. szám)

1936-02-01 / 25. szám

egyes szám­ára Magyarországon 20 Hitit SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL: BRASOV. STR. REG C. RO. 56-58. - PTOKKI4DD BUCUREST VANATOR 18 TELEF 323/86 - ELŐFIZETÉS ÜGYEKBEN TELEF. 436/9? FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP V. E­V­FO­L­Y­A­M­ELOFIZETESI DIJAK öeLPOLOR* HA/ÓNKÉN­I iHAJ­HOZKULDVEl 80 LEJ — MAGYARORSZÁGON NEGYED­ÉVENKÉNT 14 PENGŐ - EGYES SZÁM AR­ «LEJ BRASOV 1­9 ? 6 FEBRUAR 1 SZÓ 4 B­A­T 25 SZÁM Új plánéta, új vélemény írta: K­alász Sándor Vannak oktondi és maradi lelkek, amelyek nem tudják megérteni, hogy Modor közigaz­gatási vezérfelügyelő miért jelentette a szat­mári választott tanácsról, hogy annak ügyke­zelését követendő példának kellene az ország elé állítani és miért egy hónappal később ugyanaz a Hodor ugyanarról a szatmári vá­lasztott tanácsról, hogy különböző szabályta­lanságokat követett el és ezért fel kell oszlat­ni Pedig ebben a két ellentétes jelentésben nincs semmi értelmetlenség és csodálkozni való sem. Mikor a tanács a közigazgatási vezér­felügyelő szerint is kiváló volt, nemzeti pa­rasztpárti nap sütött az égen és mikor, egy hónap múltán, ugyan a tanács bűnlajstromát teregették ország-világ elé, már liberális pla­nétába fordult a világ. A csodálatos csak az a rugalmasság, logikai készség és indoklási merészség, amellyel a közigazgatási felügyelők és mindazok, akik az uralkodó politikának csatlósai, saját magu­kat hazudtolni tudják. Az abszolutizmusok ko­rában a költők megtanulták a képekben és al­legóriákban való beszéd nagy tudományát. A magyarországi Bach-korszak levitézlése után például szinte már nem is tudtak másképpen danolni, mint burkolt szavakban, kendőzött képekben, kancsal hasonlatokban. Ismét bele kellett jönni az e korabeli költőknek a szabad és közvetlen mondanivalók használatának tak­tikájába. Ugyanígy a mai diktatúrák korában is kifejlődött a politikában, közigazgatásban, a törvényalkotásban és főként annak magya­rázatában „a hajlítható érvelés" technikája. A törvény paragrafusa mindig úgy csavarodik, a­hogyan a pillanatnyi párt-, vagy vezérelv meg­követeli. A legnagyszerűbb érvek sorakoznak fel annak bizonyítására, aminek az ellenkező­jére tegnap még az ország minden polgárának, fej- és vagyonvesztés terhe alatt, esküdni kel­lett Örök igazságok elveszítik halhatatlansá­gukat, mozdíthatatlan tantételek dogmaszerű szentségüket és a szatmári választói tanács, a­mely tegnap még mintaszerű példa volt, ma megérett arra, hogy menten leváltassék. De nemcsak a közigazgatásban, hanem az állami, a gazdasági és társadalmi élet minden szintjén forog az „igazság“. Hova­tovább be­le kell törődni, hogy nem jelentős és nem is számít, mint jelenség és hogy vesztét okozza annak, aki hisz benne. Ezek az uj igazságok nem születnek, hanem „alkottatnak”­. Nem az évszázadok erkölcse, szokása, hagyománya nemzi őket, hanem a­­ korparancs. Ezt a mai fajta korparancsot viszont nem a kor egyhan­gú követelése emeli erővé, hanem a minden­kori uralom ereje és annak tekintetnélküli­­sége. Talán senki szebben nem mutatott még rá a mai életnek erre a rettenetes ellentmondására és sorstragédiájára, mint Ilja Ehrenburg. Az ő Lazik Roh­schwantz-a az a tragikus figura, aki hisz abban az igazságban, amelyet előtte jelszóként lobogtatnak. Minden állam, minden malmi forma, világnéz­eti hit hirdetett elvét elfogadja és élni akar benne. De mire elfogad­ja, már más állam kenyerét eszi, ahol termé­szetesen más az igazság. Lazik Roitschwantzot éppen ezért külön-külön és mindannyiszor megpofozzák, ha végre elhiszi azt a dogmát, a­mellyel Szemben való kételkedéséért éppen tegnap pofozták meg. Voltaképpen Ilja Ehren­­burg regény­figurája nem más, mint maga a mai európai ember, aki sohasem tudja, kire és mire esküdjék és akinek egész élete abban te­lik el, hogy új igazságokat kell befogadnia, elismernie, hitként vallania, hogy öt perccel később éppen azért képeljék fel, mert a teg­nap reá erőszakolt hitet és igazságot fényében már feloldotta. Megszégyenítő és megbecstelenítő az a sze­rep, amelyet a ma uralkodó és folyton változó hatalmasságok a szürke állampolgárnak kiosz­tottak. Nincs lealjasztóbb annál, mint elfogad­ni hiteket, amelyeket nem vallunk és nincs borzalmasabb szenvedés, mint megtagadni vallásunkat, amely m­egtelítette lelkünket, vér­edény- és idegrendszerünket. És nincs csú­nyább munka, mint odaállni a hatalom szó*­­iájává és ma megindokolni, hogy miért nagy­szerű, és holnap, hogy miért kivetni és meg­botozni való — a szatmári választott tanács munkája. Az, hogy a tömeg hétrét görnyed és meg­adja magát, nagyon természetes és nagyon ért­hető. A kis ember lenn, messzi a végeken és a méretek végtelnségében elveszen, összerop­­pan a hatalom bírhatatlan súlya alatt. Mindig olyan, mint a falu, mert különben agyontapos­sa a falu. A forradalmár kis bulit az első han­gos szónál elteszi láb alól a tömegekre törő erő és akarat. Vagy behódol tehát, vagy el­pusztul. Szinte nevetséges is, amikor csóré egyedül odaáll és világot akar megdönteni. Nem az ő hivatala és nem is az ő ökle-erejé­­nek feladata. Egészen más, ha fenn, az élen és az ormon áll ki a „kiskirály­” és szembefordul a gör­nyesztő és megszégyenítő paranccsal. Más szí­ne és íze van a dolognak, ha egy ilyen Hodor, ha egy ilyen, ha sok ilyen közigazgatási vezér felügyelő áll ki és elkiáltja magát: „Azt már nem! Nem mondom ma pont az ellenkezőjét annak, amit tegnap mondottam. Nem mondom, mert megszégyenítő, nem mondom, mert embe­ri méltóságomat sérti és a legvégül nem mon­dom, mert nem hazudok.­­ Ha egyszer és végre már azok, akik a mindenkori hatalom minden­kori eszközének odaadják magukat, megráznák sörényüket és ha nem is forradalmi lendület­ben, de legalább polgári méltatlankodással­­ visszautasítanák ezt a méltatlan megbízatást, s nem születnének olyan megalázó ítéletek, mint­­ amilyennel ma a nagyváradi tábla „törvény­­­­telennek”” jelentette ki a tanács feloszlatását. Nagyon Machiavelli-szó a mai politikának célratörése. Vannak, akik ezt a tekintetnélkü­­li­séget és szinte ízléstelenséget összetévesztik a reál­politikával. Reálpolitikusnak lenni an­­­nyit jelent, mint fantomok helyett valóságokat megvalósítani, ezzel szemben ez a változó szí­nű jelentésáradat és elvmagyarázat nem va­lóságot, hanem hamisítványt ad. Csak aktá­kat és ítéleteket kapunk, csak jelentéseket és ankétokat, de minden erőlködés ellenére sem festjük át az embert, aki elindult a maga hite útján és a halálos ágyán is hitével hal meg. Közigazgatási vezérfelügyelők jelentései vál­tozhatnak havonta és kormányonként, de az ember maga változatlanul áll a maga külön és egyéni erkölcsi alapján és titokban nagyon kikacagja azokat, akik Lazik Roitschwantzot páros napokon jobbról, páratlan napokon pedig balról pofozzák. London, január 31. A külföldi államoknak V. György ki­rály temetésén részt vett képviselői las­sanként mind elhagyják az angol fővá­rost s visszatérnek hazájukba. Az állam­fők nagy része már szerdán elutazott, így Lebrun francia köztársasági elnök, Lipót belga király, Keresztély dán ki­rály, Umberto olasz trónörökös és több gyarmati fejedelem. Mindegyikük hajó­ját két-két angol torpedóromboló kísér­te az angol vizeken. Alex dán trónörö­kös repülőgépen Párisba ment. Flandin francia külügyminiszter is ha­zatért Pietri tengerésze­tügyi miniszter­rel együtt, tekintettel arra, hogy a Sar­­raut-kormánynak csütörtökön délután kellett a parlamentben bemutatkoznia. NEURATH MEGNYUGTATTA EDENT ÉS FLANDÍNT Eden és Flandin, valamint Neurath birodalmi külügyminiszter londoni tár­gyalásai — amint már tegnap megír­­t­ták — főleg a rajnai semleges határöv kérdé­se körül forogtak, miután ezt a kérdést a Hitler-kormány az angol és francia vezérkar között lét­rejött kölcsönös támogatási megállapo­dással kapcsolatban felvetette s mintegy bejelentette, hogy most már nem tartja kötelezőnek a rajnai zóna katonamentes­­­­ségének fenntartását. Van olyan értesülés, amely szerint­­ Neurath nem tett határozott ígéretet a rajnai határöv semlegességének tiszte­letben tartására. A Matin szerint Neurath csak azt han­goztatta Edennel szemben, hogy Németország rendkívüli fontosságot tulajdonít a locarnoi szerződés szöve­gének és szellemének, mert ebben lát­ja a nyugat európai béke­­ fnntartásá­­nak az alapját. Éden közölte Neurath kijelentéseit Bian­­din-nel, aki úgy találta, hogy a német külügyminiszter szavai egyértelműek azzal, hogy Németország nem sérti meg a rajnai határöv semlegességét. Külügyi körök is azt hiszik általában, hogy Neurath szavainak más értelmezést adni nem lehet, mert hiszen a rajnai öv semlegessége lényeges kikötése a locar­noi szerződésnek. Az angol sajtó is élénk figyelmet szentelt az angol—francia—német kül­ügyminiszteri megbeszélésnek. A legtöbb lap cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Flandin súlyos aggo­dalmakat nyilvánított Eden előtt a raj­nai öv semlegességének sorsát illetőleg. Egyébként az angol lapok értelmezése szerint is biztosította Neurath Ellent ar­ról, hogy a Hitler-kormány a rajnai ka­­tonamentesített övvel kapcsolatban nem tervez­ elhamarkodott lépéseket. A Daily Telegraph szerint, amely fél­­hivatalos szócsöve a Foreign Office­­nak, Neurath az angol—német együtt­működés lehetőségei iránt is érdeklődött. A külföldi államférfiak sorában Litvínovot fogadta leghos­­­szabban az új angol uralkodó Párisban kivételes jelentőséget tulajdonítanak Litvinov londoni tárgya­lásainak — Neurath szerint Németország nem tervez elhamarkodott lépéseket — II. Károly király fogadta az angol kor­mányi érhakat Továbbra is György király özvegye tölti be a királyné szerepét A külügyminiszterek felvonulása Eduárd királynál és Baldwinnál A rajnai év kérdésén túl még nagyobb fontosságot és jelentőséget tulajdoníta­nak a többi londoni eszmecseréknek. Jelentőségteljesnek mondják a II. Károly román király, Boris bol­gár király és Pál jugoszláv régensher­­ceg között lefolyt találkozást, de még nagyobb feltűnést keltenek azok a kihallgatások és megbeszélések, ame­lyek ezt követték. Elegendő csak a fel­­­­sorolásuk is, hogy kétségtelen fontossá­­­­guk szembetűnjék. Miután szerdán délelőtt elsőnek Eden külügyminisztert fogadta WHS Eduárd király — amint már tegnap is jelentettük röviden — Neurath német külügyminisztert és Starhemberg her­ceg osztrák ajkaji cellárt fogadta a Bu­­ckingham-palotában. Délután előbb Ti­­tulescu, majd Litvinov orosz külügyi népbiztos került sorra s Eduárd király által történt kihallgatásuk után m­ind-

Next