Büntető Jog Tára, 1922 (74. kötet, 1-16. szám)
1922-01-15 / 2. szám
1s fordítottak, ha elkülönítésük nem lehetséges. Továbbá a nem tényleges kiadás, hanem másnemű gazdasági áldozat (kamatveszteség, munkateljesítmény). Indokolja ezt a nézetet, hogy az utóbb említett tételeknek a kérdéses árumennyiségre eső hányadát csak kivételesen és akkor is csak hozzávetőleg lehet kiszámítani. Ez a számítás azonban a forgalmi élet felfogásától teljesen idegen, amit az is bizonyí, hogy még a rendes könyvvezetésre berendezett kereskedelmi vállalatok is az általános üzemköltségeket nem az egyes áruügyletek számláján, hanem külön költségszámlán tartják nyilván. Mindezek a költségek és más gazdasági hátrányok azonban figyelembe jöhetnek a nyereség méltányosságának kérdésénél. Ekként az Á. V.-ben említett nyereség bizonyos értelemben nyers nyereségnek is nevezhető. A törvény világos utasítást ad a bíróságnak, hogy a haszon méltányos vagy uzsorás voltának megítélésekor emelkedett helyről széles ívben tekintsen körül. Tekintettel kell lennie: „az előállítási vagy termelési, illetőleg a beszerzési és egyéb költségekre, valamint az összes egyéb körülményekre, különösen a gazdasági élet viszonyaira is“. Ennek a rendelkezésnek teljes értelmét aligha lehetne e megbeszélés keretében kimerítően előadni. Két szempontot mégis ki kell emelnem. A gazdasági élet viszonyaira utalás magában foglalja, hogy bizonyos — méltányos — mértékig el kell ismerni a gazdasági üzemek tulajdonosainak azt a törekvését, hogy áraik megszabásánál üzemeik jövedelmezőségét szem előtt tartsák. Azaz az egyes árukból származó nyers nyereségek összege előreláthatóan kielégítő módon fedezze az általános üzemi költségeket: az adót, a házbért, a személyzet fizetését, a hirdetések költségeit stb. Biztosítsa továbbá a vállalatba fektetett tőke kamatozását, a vállalkozó munkájának ellenértékét és nyújtson fedezeti alapot az elkerülhetetlenül beálló veszteségekre. Mindezeken felül bizonyos vállalati nyereség kilátása ösztönözze a vállalkozót kockázatos tevékenységének folytatására. E terheket a nyers nyereség rovására kell írnunk és ha súlyuk fokozódik: pl. az adók, a házbérek, a munkabérek emelkednek, az áraknak megfelelő emelését is el kell tűrnünk. Továbbá a gazdasági életet szabályozó jogi elvekkel összhangban van az a tétel is, hogy az előnyös gazdasági tevékenységet kifejtők ügyességét bizonyos határok között kedvezményben kell részesíteni. Ha olcsóbban tudnak beszerezni, előnyösebben gyártani, nem ellenkezik a méltányos haszon elveivel, ha a piacon aránylag nagyobb nyereséget biztosító árakkal jelennek meg. Feltéve ,természetesen, hogy ezek az árak nem haladják meg a versenytársaik által felszámítottakat. Kétségtelen, hogy az áru forgalombahozósa csak az esetek kis részében képes a fentieknek megfelelő pontos számítást készíteni. Leginkább csak akkor, ha rendes könyvvezetés van segítségére. Nem ez a helyzet a mező- és erdőgazdasági üzemek óriási tömegénél, sőt a kiskereskedelmi, a kis- és középipari vállalatok túlnyomó részénél. A kiskereskedő megközelítőleg sem tudja megmondani, hogy boltbéréből mennyi esik az eladott néhány méter szövetre. A kisbirtokos még kevésbbé tudja hogy földadója vagy napszámosainak bére révén hány százalékkal emelheti az eladott tojás vagy baromfi árát. gyakorlatban a kereskedelmi üzlet tulajdonosa a beszerzési árakhoz bizonyos szokásos átlagtételeket számít. — a legtöbb más eladó minden u. n. kalkuláció mellőzésével a piaci árakhoz igazodik. _ Na a piaci ár a kereslet és kínálat szabad versenye és egyensúlya , alapján alakult ki, akkor nem aggályos, ha megfelelő árkiszámítás lehetetlensége esetén a konkrét esetben követelt ár megítélésének kiinduló x pontjául választjuk. Az A. V. 1. §. 2. pontja értelmében tekintetbe kell vennünk a gazdasági élet viszonyait, ezek között pedig mindenkor a piaci helyzet volt a főfontosságú árszabályozó tényező. Az adott esetben