Büntető Jog Tára, 1922 (74. kötet, 1-16. szám)

1922-01-15 / 2. szám

1s fordítottak, ha elkülönítésük nem lehetséges. Továbbá a nem tényleges kiadás, hanem másnemű gazdasági áldozat (kamatveszteség, munka­teljesítmény). Indokolja ezt a nézetet, hogy az utóbb említett tételeknek a kérdéses árumennyiségre eső hányadát csak kivételesen és akkor is csak hozzávetőleg lehet kiszámítani. Ez a számítás azonban a forgalmi élet felfogásától teljesen idegen, amit az is bizonyí, hogy még a rendes könyvvezetésre berendezett kereskedelmi vállalatok is az általános üzem­költségeket nem az egyes áruügyletek számláján, hanem külön költség­számlán tartják nyilván. Mindezek a költségek és más gazdasági hátrá­nyok azonban figyelembe jöhetnek a nyereség méltányosságának kérdé­sénél. Ekként az Á. V.-ben említett nyereség bizonyos értelemben nyers nyereségnek is nevezhető. A törvény világos utasítást ad a bíróságnak, hogy a haszon méltá­­­­nyos vagy uzsorás voltának megítélésekor emelkedett helyről széles ív­ben tekintsen körül. Tekintettel kell lennie: „az előállítási vagy termelési, illetőleg a beszerzési és egyéb költségekre, valamint az összes egyéb kö­rülményekre, különösen a gazdasági élet viszonyaira is“. Ennek a ren­delkezésnek teljes értelmét aligha lehetne e megbeszélés keretében kimerítően előadni. Két szempontot mégis ki kell emelnem. A gazdasági élet viszo­nyaira utalás magában foglalja, hogy bizonyos — méltányos — mértékig el kell ismerni a gazdasági üzemek tulajdonosainak azt a törekvését, hogy áraik megszabásánál üzemeik jövedelmezőségét szem előtt tartsák. Azaz az egyes árukból származó nyers nyereségek összege előreláthatóan kielégítő módon fedezze az általános üzemi költségeket: az adót, a ház­bért, a személyzet fizetését, a hirdetések költségeit stb. Biztosítsa továbbá a vállalatba fektetett tőke kamatozását, a vállalkozó munkájának ellenértékét és nyújtson fedezeti alapot az elkerülhetetlenül beálló vesz­teségekre. Mindezeken felül bizonyos vállalati nyereség kilátása ösztö­nözze a vállalkozót kockázatos tevékenységének folytatására. E terheket a nyers nyereség rovására kell írnunk és ha súlyuk fokozódik: pl. az adók, a házbérek, a munkabérek emelkednek, az áraknak megfelelő emelését is el kell tűrnünk. Továbbá a gazdasági életet szabályozó jogi elvekkel összhangban van az a tétel is, hogy az­ előnyös gazdasági tevékenységet kifejtők ügyességét bizonyos határok között kedvezményben kell részesíteni. Ha olcsóbban tudnak beszerezni, előnyösebben gyártani, nem ellenkezik a méltányos haszon elveivel, ha a piacon aránylag nagyobb nyereséget biztosító árakkal jelennek meg. Feltéve ,természetesen, hogy ezek az árak nem haladják meg a versenytársaik által felszámítottakat. Kétségtelen, hogy az áru forgalombahozósa csak az esetek kis ré­szében képes a fentieknek megfelelő pontos számítást készíteni. Leg­inkább csak akkor, ha rendes könyvvezetés van segítségére. Nem ez a helyzet a­ mező- és erdőgazdasági üzemek óriási tömegénél, sőt a kiskeres­kedelmi, a kis- és középipari vállalatok túlnyomó részénél. A kiskeres­kedő megközelítőleg sem tudja megmondani, hogy boltbéréből mennyi esik az eladott néhány méter szövetre. A kisbirtokos még kevésbbé tudja hogy földadója vagy napszámosainak bére révén hány százalékkal emelheti az eladott tojás vagy baromfi árát. gyakorlatban a kereskedelmi üzlet tulajdonosa a beszerzési árakhoz bizonyos szokásos átlagtételeket számít. — a legtöbb más eladó minden u. n. kalkuláció mellőzésével a piaci árakhoz igazodik. _ N­a a piaci ár a kereslet és kínálat szabad versenye és egyensúlya , alapján alakult ki, akkor nem aggályos, ha megfelelő árkiszámítás lehe­­tetlensége esetén a konkrét esetben követelt ár megítélésének kiinduló­ x pontjául választjuk. Az A. V. 1. §. 2. pontja értelmében tekintetbe kell vennünk a gazdasági élet viszonyait, ezek között pedig mindenkor a piaci helyzet volt a főfontosságú árszabályozó tényező. Az adott esetben

Next