Buza Péter: Pest-budai történetek. Rendhagyó városnéző séta (Budapest, 1984)
IV. Bök Péter meséi
Mit tanított magyar irodalomból a legnagyobbaknak, a végzős negyedikeseknek, heti 3 órában a kispesti leánypolgári fiatal kis tanítónője? Megtudjuk a tantervből: „Költészettan. A költészettan tárgya. A művészet fogalma. A belvilág költészete és ezeknek válfajai. A külvilág költészete: a leíró és elbeszélő költészet s fajai. A drámai költészet és fajai. Irodalom: Az irodalom fogalma és korszakai, irodalomtörténetünknek egyes kiváló és korszakalkotó alakjai és azoknak követői: Pázmány, Mikes, Kármán, Csokonai, Kisfaludi Sándor és Károly, Révai és Kazinczy társaival, mint a nyelvújítás megteremtői: Kölcsey, Katona, Vörösmarty, Bajza, Eötvös, Jósika, Tompa, Petőfi, Arany, Madách, Jókai, Széchenyi, Kossuth és Deák. Szép olvasás, szavalás.” S álljon itt még egy passzus. Az igazgatónő ünnepi beszédéből idézem a szavakat, ezekkel búcsúzott a 12 végzőstől, köztük Hildenstab Jusztinától azon a réges-régi nyári délelőttön: „Kedves Gyermekeim! Elváltok ettől a kis hajléktól, mint a madár a fészkétől, mint hajó a kikötőtől. Útravalónak mit adjak? Lelkem szeretetét adom veletek s viszonzásul csak annyit kérek, bármerre vessen az élet tengere, tartsátok szívetekben s lelketekben azt, amit itt tanultatok. Jelszavatok mindig az maradjon, ami mi adtunk alkatokra: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál!” Móricz Zsigmond 1905. január 5-én, Vashegyen - Gömör megyében oltár elé vezette a kispesti tanítónőt, Holics Eugénia Jankát. A Ferencvárosban béreltek lakást. Alkóvos, egyszobás otthonuk címe: Üllői út 95. második udvar, első emelet. A ház falán, a kapu mellett, ma tábla emlékezteti erre a járókelőket... Ezzel az eseménnyel zárul le az 1900 őszétől 1904 teléig tartó „kispesti korszak”. E néhány év emléke része irodalmunk történetének. A kispesti történet többi szereplőinek további sorsa pár mondatban is elmesélhető. Miklós - az első házasságból született Majthényi Miklós - jogászként került az államigazgatásba. Polgármester lett Székelyudvarhelyen, onnan aztán 1918-ban Pestre jött. Előbb a Népjóléti Minisztériumban, aztán az OTI-nál helyezkedett el. Különféle vezető állásokat töltött itt be, 1944-ben ő lett az Országos Társadalombiztosító Intézet elnöke. A Hildenstab gyerekek közül Jucika postamester volt, ő vezette egy ideig a Népszínház utcai hivatalt. Aztán férjhez ment Nóti Mihályhoz a kabarészerző Nóti Károly testvéréhez egy üzletemberhez, aki zsidó volt. Ezt a „nagyonmagyar” rokonság nem volt képes megemészteni. Addig piszkálták a fiatalaszszonyt, míg el nem vált a férjétől. De - néhány év telt csak el - újra hozzáment. Kolozsvárott telepedtek le, egy kislányuk született. Jucika néhány éve halt meg. Életének utolsó másfél évtizedét vakon élte le. Lajos, a kisebbik fiú volt a család bohémje. Semmire sem vitte - semmihez nem volt ambíciója. Megnősült, elvált, gyermekei nem voltak. György, az idősebbik fiú tanár lett. Losoncon tanított. Felkerült Pestre, a kultuszminisztériumban dolgozott. 1947-ben nyugdíjazták. Utoljára tankerületi főfelügyelő volt. Ma úgy mondanánk, a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott. Ő szervezte meg Komádiban az első tanyasi internátust. A Társadalomtudomány című folyóiratban - hosszú évekig szerkesztője volt - igen sok írása jelent meg erről a témáról. Öt gyermeke, köztük két fia született, mindketten utódok nélkül haltak meg. Keresztülhúzva ezzel Szombatfalvy Albert számításait, aki - utódja nem lévén - azért adoptálta özvegyen maradt húga fiúgyermekeit, hogy a neve fennmaradjon. A bátró és esetei Berci bácsi bizony ezegyszer melléfogott. Pedig igencsak ügyes és sikeres ember volt. A történetet, amit róla elmesélek, ezért is kezdem önbizalmat sugárzó rigmusával. A fába vésett betűk egy székelykaput díszítettek, az ékesen faragott bejárat pedig a megajándékozott, Szemere Miklós lőrinci lövöldéjének pompáját volt hivatva emelni: „Ki adja, s készíté, nem ács, nem asztalos / hanem székely primőr, Ferenc József, Porosz / Korona és Román Csillag Rend lovagja / Volt detectív főnök, tanácsos nyugdíjba. / Miklósnak barátja, kiben barátot nyert / És ki ma üdvözli: Szombatfalvy Albert.” Három éven át faragta az ügyeskezű nyugalmazott „civilrendőr”, ahogy el is