Buza Péter (szerk.): Bevilaqua Borsody Béla: A Víziváros (Budapest, 2005)
Bevilaqua Borsody Béla: A víziváros
írta meg —, hogy milyen legyen a betyárok nadrágja és süvege. A Petőfiék egykori „hűséges Kellnere”, a „derék Seppi” beárulta az összeesküvést a pesti Policzájnál, mire Juhbálék császári akasztófára kerültek. Ez volt a „Juhbál — Noszlopy összeesküvés”. Sírjuk ott van a Kerepesi temetőben. „A derék Seppi” az árulásért 12.000 ezüst forintot kapott, és megnyitotta a pesti belvárosi Kúria utcában a híres Kis Piszkos sörkorcsmát. Arany János e balladája megírásának idején nyomtatásban nem jelenhetett meg, mert császári bitófa járt volna miatta, csak 1867 után jelent meg. Arany János a lármás Üllői Országúton lakott, az Erkel utca sarkán levő' házon ott van az ezt megörökítő' emléktábla. Utóbb, holtáig, mint az Akadémia főtitkárának, az Akadémia pesti dunaparti palotájában volt a lakása. Pestet nem szerette, de Budát igen. Sokszor bolyongott a budai erdőkben, írt a honfoglaláskori magyar Kelenföldről is. Nem szerette a városi német Bürgert, de szerette a falusi magyart, aminek legszebb jelensége „Családi kör” című verse. Dúsüstökű és szemöldökű, konya magyar bajszú, kevés beszédű, komor magyar volt. Közellátó szeme bántotta — erről írt a Hortobággyal kapcsolatban is —, de nem szerette az idegen okulárét, akárcsak a fiatal Madách Imre, vagy a szintén súlyosan közellátó Ady Endre. Legnagyobb érdeme keletiesen képszerű, ragyogó magyarságú nyelvezete. Akkor, amikor a pesti városi irodalmi magyar nyelv az 1840-es évek végén még a legsúlyosabban fertőzött volt „kuriális” latinossággal, bécsi germanizmussal és Bécsen át Pestre átszűrődött talmi franciaságú gallicizmussal, írt e korszak legromlatlanabb magyar nyelvén. A német szót megvetette. Ez a nyelvi idegenesség a fiatal Jókai írásain is megérzik. Alkotása, élete műve a magyar irodalom „Grand Oeuvre”-je, szobra a hozzá legméltóbb helyen, a magyar História Kincsesháza, a Nemzeti Múzeum előtt áll... 1849 októberében, az Aradi Tizenhármak vértanú halála napjaiban, a gyűlöletes emlékű Bresciai Hiéna, az Aradi Hóhér Generalfeldmarschall von Haynau nyitotta meg a Vízivárost Pesttel öszszekötő Kettenbrücket, a Lánchidat. Budát és Pestet ez a híd tette 1873-ban Budapestté. A nagy Széchenyi István gróf (művét), a Lánchidat, az 1849 után gyászba borult magyarság gyűlölte, mert azt Von Haynau nyitotta meg. A Pest és a Lánchíd elleni, feledni nem tudó és nem akaró kuruc lelkű, karakán magyar ellenérzés, e „magyar antiurbanitás” klasszikus dokumentumát látjuk a jelen írásunkban sokszor említett szabolcsi Atyánk fia, az öreg debreceni táblabíró, Kossonczy Nagy Lajosnak az 1898-ban, a szabadság