Californiai Magyarság, 1977. január-december (55-56. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-07 / 1. szám

CALIFORNIAI # f~_-----*| M AG VA R X,X-X31 55 i E.tabjl ished in 1922. (C A L I F O R N I A HUNGARI »fr, 46*3473 ii Ü An American Newspaper in Hungárián Language The oldest Hungárián Weekly Newspaper West ui ».*. .Mississippi '' '[ ■ ------------———— --------------------------------------------------------------------------------------------------------- !! # '> 105. South Western Avenue, Los Angeles, California 90004. Ttltttttl IHttttttttt ’ VOLUME — No. 1. .LOS ANGELES, SAN FRANCISCO, SAN DIEGO, CALIFORNIA PHOENIX, ARIZONA FRIDAY, January 7. 1977. SINGLE COPY 25 CENTS Dr. NÁNAY ENDRE: Világhelyzet A demokrácia és a demokratikus szabadság analizálása során William W. Scranton a US jelenlegi UN követe, v. pennsylvaniai kor­mányzó —az Appeal of Conscience Foundation évi összejövetelén feltette a kérdést: mit jelentenek az alapvető emberi jogok egy éhező polgár számára? Mit jelent a szólásszabadság vagy a szabad sajtó annak, akinek egyet­len gondja egy darab kenyér? Lehet-e demokráciáról beszélni és szabad-e azzal foglalkozni, mint elsődleges politikai témával ott, azokban az országokban, ahol a tömegek, az ország legnagyobb fe­le éhezik? Nem kell-e demokráciához és az abban működendő sza­badsághoz első­sorban egy olyan gazdasági légkört megteremteni, ahol a napi kenyéren túl­ és felül más is érdekelheti a polgárokat? Nem üres politikai szóhasználat-e vagy céltalan sematizmus-e az, ha a jelen egyes -különösen afrikai­ és ázsiai-országokkal kapcso­latosan demokratikus feltételekről beszélünk, ahelyett, hogy az an­nak a bevezetőjét jelentő primér gazdasági helyzet megteremté­séről gondoskodnánk? Az éhes tömeg emberi­ és politikai jellege nem demokratikus, mert éhes állapotán bármilyen eszközökkel és módon segíteni akar.­­Kénytelen erőszakkal is megszerezni kenyerét,aktivitásának semmi köze sincs a demokratikus rendhez. Kár tehát a „new ideology of development" kellékeként demokráciát emlegetni. A gazdasági­lag elmaradott országok, népek UN-beli szervezése során a „basic rights" (alapjogok) első pontjaként azt kellene vizsgálni: meg­van-e a kenyér, mely nélkül nincs humánum, amire a jog és demokrá­cia szabható lenne. Ugyanakkor, amikor a demokráciáról­ és annak pilléréről, a sza­badságról vagy az emberi szabadság iránti jogokról beszélünk egy olyan témakör kívánkozik a tárgysorozatba, melynek az utóbbi évek különös jelentőséget adnak. Szabadság a demokráciákban, mely a bűnözés miatt élvezhetet­len. A szabadság, melynek gyakorolhatóságát az igazságszolgálta­tás tehetetlensége meghiúsítja. A szabadság, mely számtalan nagy­városban nincs meg. Ezrek saját szomorú tapasztalatból nyilatkozhatnak ebben a tárgykörben. Ezrek és milliók egyelőre csak a hírekben olvassák vagy látják a gyilkos­ rabló és betörő gangek orgiáit. A gang tagok azzal védekeznek, hogy a szociális helyzet kényszeríti őket, hogy bűnözés útján szerezzék meg a „szükségeseket". Amerika szo­ciális rendezetlensége termeli ki, mondják a bűnözők, azt, hogy sötétedés után nem ajánlatos utcán járni (de számtalan helyen sem­milyen időszakban nem veszélytelen az utcán járás), hogy nem sza­bad ajtót nyitni, hogy a lakásokat, házakat be kell rácsozni, sőt középkori várrá kell átalakítani, hogy nagyon költséges „secu­­rity" lakóházak épülnek, ahol a házi TV-n figyelnek mindent és titkos kulcsra nyílik még a fürdőszoba ajtaja is, hogy az óriás ku­tya és a „magánrendőr" nagy üzlet lett, mert mindenki kisérteti magát, rendőri rendszert épít maga köré. Röviden: a kódexben le­fektetett superszabadság ellenére a mindennapi élet nem szabad és a gyakorlatban bizonytalan lett, mert a gangek garázdálkodnak, sőt uralkodnak. A gangek „felekkel", áldozatokkal „érintkező" tagjai nemcsak fiatalkorúak, hanem nagyrészben gyerekek. 7-8 évesnél kezdődik tagságuk. Ez tudatosan és szervezetten azért jelentkezik így (szám­talan ízben egy nagykorú gangfőnök láthatatlan főnöksége mel­lett), mert koruk miatt a bíróság még a tizedik bűnesetben is szülői „felügyeletre" engedi a tettenért gyerekeket, azaz büntetés nélkül újra vissza a gangbe. Annak a szülőnek felügyeletére bízza a gye­reket a bíróság, amelyiknek gondoskodnia kellene arról, hogy a 7-10 éves gyerek (sokszor, különösen az utóbbi időben, kislány) ne hivatkozhassék „szociális" helyzetére, hiszen a szülői házban él, a legtöbb esetben nem is rablási zsákmányra szoruló körülmények között, de minden bizonnyal szülői ellenőrzés híjján. Egy-egy ilyen gang komolyan megszervezett, fegyelmezett, ter­vekkel dolgozik és elszánt. Sokezres „kasszája" van. Különálló, de összefolyó alvilág. Ha nem állítják meg a fiatalok, sőt a gyerekek bűnözését, drasztikusan, nem alkotmányosdival, teljesen bizony­talanná válik a polgári élet. Nem is beszélve arról, hog egy sokezres bűnöző tömeg alakul ki, akik már kora gyerekkoruk óta munkake­rülésből, aljas bűnözésből élnek. Ma már nyilvánosan bevallja a rendőrség, hogy egyes városok­ban a betöréseket nem jelentik, mert a bandák olyan szervezettek, hogy a feljelentőn minden esetben bosszút állnak. Legkevesebb, hogy tűzbombát dobnak házára vagy kocsijára. A rendőrök a la­kosságot oktatják a védekezésre, ahelyett, hogy egészen drasztikus eszközökkel járnának el a gangek ellen. Olyan indoklás is hallat­szik, hogy a rendőrség mindent megtesz, de egyes bírák félnek az eléjük kerülő gangektől, nem alkalmaznak szigorú büntetést, enge­dik gyerekkoruk védőpajzsa mögé bújni őket stb. Az nem is jön szóba, hogy az a gyerek, aki pl. még tud késelni, vagy esetleg ölni sokszor fillérekért egy tehetetlen öreget, éppen olyan tudatában van minden elítélhetési büntető elemnek, mint az, aki 18-ik évét már betöltötte. Az olyan pedig, aki ezt nem is először követi el. A TV közvetett adója 1975-ben 6.6 billió dollárt inkasszáltak a nagyobb TV-k hirdetőiktől. Azaz a hirdetők 6.6 billióval emelték azoknak az áruknak az árait, amit a TV- n hirdettek. Egyes számítások szerint át­lagban és közel 50,000 dollár esik a hirdetések egy percére az összes TV állomásokat kalku­lálva. Ebből vígan lehet díjazni a hírt —illetve hirdetésbemondó­kat, (pld. Barbara Walters-t egy millióval­ évente), a hirdetést „megtestesítő" alanyokat, a hirdetési cégek és írók hadsere­gét, akik a bűnözés legkacifán­­tosabb fortélyait tárják fel, a műsor „angyalkáit" akiket néha még művésznőnek, sőt művész­nek is kell nevezni. Senki nem érti azt a miszti­kumot, hogy miért kell egy TV képre kerülő „detektív"-nek egy szerepével annyit keresni, mint egy komoly diplomával több év alatt. Miért kell ezen a címen ilyen durván megfejni a néző­ket úgyis, mint a TV-n látható áruk vásárlóját. A TV-nek ezt a mértéktelen adóztatását szellőzteti most a sajtó, mely hírközlésében aka­ratlanul is a TV mögé szorult, minthogy a képekkel illusztrált közlés divatosabb, felkapottabb, keresettebb lett. A betűt, an­nak örök értékét sikerült a TV- nek —legalábbis részben— hát­térbe szorítania. A TV lett a fő­média. A businessekkel hadi­lábon nem álló The Wall Street Jo­urnal (11­1-76) is éles kritika tárgyává teszi a TV-k áru-el­adó, vevő-szerző munkájának nemességét: kérdésessé teszi, hogy a hirdetés fedi-e az áru­val (jóságával, kifogástalansá­gával, leírásával, stb.) kapcsola­tos való tényeket, a TV-n tör­tént áruajánlás ízlésességét, meg­győző voltát, sőt eredményes­ségét is. Mindezeknek igazolására fölvonultatja és név szerint tanú­ként hívja azokat a szakértőket, akik az egyes (nagyobb) hirde­tések szerzés­módját, a szöveg- és képhirdetés részleteit meg­vizsgálták, valamint a hirdetés számszerű eredményességét ellenőrizték. Megnevez a neves sajtó­hirdetéseket, melyek idegzavart okozó közbekiáltá­sokkal provokálják ki a figyel­met, kifogásolja, hogy egyes hirdetések kétszer olyan hangosak, mint az adás, melybe be vannak építve, sokszor a ház nyugal­mát felzavaró hangerővel, ter­mészetellenes, idétlen hangok­kal operálnak. Állítja, hogy számtalan néző­ azonnal kikap­csolja készülékét, ha bizonyos hirdetés ráköszönt. Zűrzavar billiókért, melynek feketelevesét a néző duplán fi­zeti meg. Megfizeti a hirdetett áru árában annak megvásárlá­sakor és idegeivel a hirdetés hallgatásakor. MILYEN LESZ A CARTER-VANCE KÜLPOLITIKA? A Monroe Doktrína óta min­den amerikai elnöknek volt valamiféle külpolitikai irányzata legalábbis jelszavakban. Truman­­nak, Eisenhowernak, Kennedy­­nek, Johnsonnak, Nixonnak spe­ciális és gyakran ismételt „ta­nai" voltak (fedőnévben), de azokból alig valósult meg vala­mi, több volt a kivétel, mint amennyit a címkék fedeztek. Úgy illik hát, hogy Carter­­nak is legyen valamiféle dok­trínája, beceneve politikai vo­nalvezetésének. Carter elnök (de­signált) többször kifejezésre jut­tatta, hogy nem fog beavatkoz­ni külország vitáiba, hacsak Amerika biztonsága nem kíván­ja a belépést. Ezért a Carter Doktrínát már most elnevezték „World Order Doctrine"-nek. Carter az első elnök 30 év óta, aki nem olyankor lép hi­vatalba, amikor a US valahol háborúskodik, mert Truman óta minden elnök megörökölt egy háborút. Truman maga a második világháborút kapta, Eisenhower a koreait, Kennedy a vietnamit, Johnson, Nixon ugyanezt, sőt Ford is. Most nincs effektíve háború, bár ma már kiment a divatból a hiva­talos háború, helyette „felsza­badítás" néven folyik ugyanaz. Ebből pedig van több helyen Afrikában, Európában, Ázsiá­ban. Hogy mit kell és illik tenni az ilyen háborúkkal, azt előbb-utóbb el kell határozni, mert a sok „kicsi" sokra megy, nem vesszük észre, amikor már késő és minden felszabadításra kerül. A carteri bármi néven nevez­hető doktrínának egy pillére van: a szovjettel való hogy­állás, ebben a nagy keretben maga a hetente. Ezt nem lehet kerülgetni, mert az egyoldalú­ság túlment a naívság határain és belenyúlik az együgyűségbe. Ezen múlik a „balance of power", sőt maga a költség­­vetés egyensúlya is. Kína, Panama, Korea nagy problémák, de a World Order, a világrend lényege a két nagy­hatalom hatalmi rendezetlensé­ge. Ez jelszó és doktrína emle­getése nélkül is az elsőszámú carteri probléma. vagy évek óta folytatja, nem jogosan élvezi gyerekkora büntethetet­­lenségi előnyeit. Az egyes szatek törvényhozásában már felmerült egy tábor­vá­ros felállítása, ahova az ilyen és hasonló bűnözőket „átnevelés" cél­jából be lehetne helyezni, éspedig közmunkára. A törvényhozók nagy része ámulva csodálkozott, hogy a „szabad" Amerikában, hogy mer valaki ilyen barbár gondolatokkal foglalkozni, így hát puffog­­tassuk csak az álszent szabadság üres jelszavát és engedjük a gyere­keket gyilkolni, fosztogatni büntetlenül, hadd remegjenek a polgá­rok rácsaik mögött, ahova a gyerek gangek kényszerítik őket, míg a bűnözők szabadon élvezik a törvényhozók által megvédett sza­badságukat. Hírek a nyugtalan világból Carter fehérházi külügyi,ponto­sabb címmel Nemzet­ Biztonsági tanácsadója: Kazimierz Zbigniew BRZEZINKI (ki tudja majd ki­­monadni e nevet?) VARSÓI SZÜLETÉSŰ, 48 éves, apja ka­nadai lengyel konzul volt, 1948- ban disszidált. FELESÉGE EDUARD BENES 1948-ig volt csehszlovák elnök UNOKAHÚ­­GA, Ann Emilie Benes. Egye­bekben a Rockefeller család „pártfogolja" akár a leendő és volt külügyminiszterek Vance és Kissinger. Nincs ÚJ A NAP A­­LATT ÉS SEMMI nem törté­nik a Rockefellerek nélkül. A szovjet munkát, magas bért, kedvezményeket helyez kilátás­ba azoknak, akik a KÍNAI HA­TÁR KÖZELÉBEN telepszenek le. Ha Carter referálás alatt LE­VESZI A SZEMÜVEGÉT, ÉR­DEKLI az ügy, ha nem, jobb,ha távozik a kihallgatáson lévő. A US SZOCIÁLIS (pl. egész­ségügyi, nevelési, házépítési, wel­­fare, biztosítási stb.) KIADÁSAI ÉVI 331 BILLIÓ DOLLÁRT TESZNEK KI. A Welfare csa­lások ez évben 1.1 billióra te­hetők. 3.4 millió család van welfaren. Minden ötödik sze­mély jogosultsága sántít.1976 első felében 745,000 személy használt" „food stamp"-et jogo­sulatlanul. A kormányzat 4,418 féle formanyomtatványt töltet ki polgáraival, mely 143 millió munkaórát igényel évente. 1981 -re 10 MILLIÓVAL NŐ A US LAKOSSÁGA, azaz 225 millió lesz. Ez a termelés növe­lését kívánja. AZ 1977-es MEGLEPETÉSEK valószínű térségei: Thaiföld (Vi­etnam inváziója), Taiwan (Pe­­king kiköveteli), a Fülöp Szi­getek (az amerikai erőknek ki kell jönniök), Algéria (kinyom­ja a Szaharából Marokkót), Et­­hiopia, Omán (polgárháború in­dul), Angola(nem tud a szovjet­izmus állandósulni), Panama (az amerikaellenes mozgalmak erősödnek), Rhodesia, Dél-Af­­rika ( a feketék partizán moz­galma nő), de főleg Korea (észak lerohanja) és Izrael (az arabok újra támadnak). A spa­nyol és portugál átalakulás máris mozgásban van. A GLAUCOMA, a vakság má­sodikszámú okának gyógymód­ja, mely nemcsak öregeket, de fiatalokat is támad, megoldás előtt áll. A gyógymódok kö­zött szerepel laser sugárral való operáció (iridectomy), valamint bizonyos kísérlet alatt lévő anyag befecskendezése (becse­­pegtetése), de egyes glaucoma fajtánál a marijuana szívása is ajánlott.

Next