Californiai Magyarság, 1982 (60. évfolyam, 1-51. szám)
1982-06-18 / 25. szám
SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A MAGYAR ÉDESAPÁKAT TOLLAS TIBOR: Fiam és a kis török Falakon túl zsibongó udvar, harminc kisfiú, kisleány, nyári kert gyepén viráglánc, kettő a körön kívül áll. A nehéz német szót nem értik, az ő szavuknak szárnya van. A körön túl összehozza őket sorsuk: mindkettő társtalan. Négyszáz éve még szemben álltak Mohácsnál, vagy Eger alatt, véres kereszt, félhold felettük, most német égbolt, hallgatag. Bárcsak szemükkel értik egymást itt fogadnak ketten örök barátságot, bajor falak közt: fiam s Méte, a kis török. SZ. KANYÓ LEONA: Apám kezében pattan az olló tüskeraj a húsban ruszkusz- rózsa- drótsebek a koszorúja halottpalást lángján égnek az ünnepek virágokon billenek át az évek virágosak a temetők virágtengeren gyalogolnak igéretízű esküvők Lábára csizmát ránt szétnéz megtapossa a fekete sarat kárminszívével melegíti a párás trágyás melegágyakat Görögtűz lobban szárcsa rebben lóbogár pattan mag pereg gerbérájának tarka színcsodája lecsitítja lelkedet VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Atyám sírjához Feléd borongnak, bús temető, komor , vad képzetekben éji keserveim: Feléd, hol elhúnyt jó atyámat Sír födi, és füzeid takarják. Oh, a kegyesség szendereg ott maga. Mely földet unván, a rokon égiek Csendében vissztére, s engem Gyámtalanul hagyatt epedni. De nem soká küzd, érzem előre is. Nem küzd sokáig bánatos életem. A baj leronta napjaimnak Most fakadó örömét, nyugalmát. Oh nincsen ott baj, hol te mulatsz, atyám, Nincs üldözésben fáradozó irigy. Békén mulass, míg nem sokára Bús fiad is lerogyand porodhoz. Pest, 1818. VÉGRE A SZOVJET GULÁG IS FILMRE KERÜLT „Az amerikai és európai filmgyártók százával készítették a mozi-témákat a német haláltáborokról, de nagyon keveset, vagy semmit a sztálini táborokról, ahol milliók haltak meg", írja Daniel Henninger a The Wall Street Journalban (525-82). Az amerikai TV-n május 23.-án volt látható az első jó szovjet Gulag film, éspedig egy amerikai polgárról, aki 10 évet töltött szibériai rabszolga-munkatáborban, írja Henninger. Az angolok már készítettek egy mozifilmet 1971 ben ebben a témakörben „One Day in the Life of Ivan Danisovitch" címmel, de a filmgyártók sem Solzsenitzyn, sem Roy Medvegyev szakértők tanácsát nem fogadták meg, s a film nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az újabb TV film hőse Herman Viktor, aki 16 éves korában, 1931-ben ment ki a US- ból a szovjetba szüleivel, ahol Ford Gorkijban autógyárat szerelt fel. Szerződése lejártával vissza akart jönni a US-be, de ez csak 1976-ban 44 év után sikerült. 10 évet kellett letöltenie egy szibériai munkatáborban, „gyanús" idegensége miatt. (Kém?). 10 év után száműzték egy szibériai városba, ahol elvett egy orosz lányt, akitől gyermeke született. Ezért továbbküldötték egy távolabbi erdőbe, ahol egy ideig felesége nélkül élt és erdőt kellett irtania. 1955-ben tisztázta ügyét, illetve bebizonyította, ártatlanságát. Utána még 20 évet küzdött a hatóságokkal, mire öregemberként visszatérhetett szülőföldjére, Amerikába. Hiteles élettörténet, állítják. Drámai, de valóságos helyzetleírása úgy Herman Viktor életének, mint a szovjet táboroknak, a benne lévő borzalmas viszonyoknak, ahol nem kemencében égetik el a foglyokat, hanem előbb halálra dolgoztatják, s a túlhajtott munkában, a gyér ruházat, a nagy hidegben a rossz élelmezés miatt pusztulnak el a táborlakók. * A bennünket fenyegető szerencsétlen esetek és veszedelmek ellen magunkat minden tisztességes eszközök által oltalmazni nem csak szabados, hanem azon felül még dicséretes is. MONTAIGNE (1533-1592) TIZENKETTEDIK ÉVFOLYAM JUNIUS NAPNYUGAT A CALIFORNIA MAGYARSÁG SZÉPIRODALMI MELLÉKLETE sooeoooseoooeooBocooooooseooooooooeoooeoooooooososoooseeooooooooepOBCcocceeoooeooooeceoocccoooooBooooooooooeocooösoooo«« DEL MEDICO ERZSÉBET: Élet a Renaissance idején A „sötét” középkorra ablakot nyitottak. Napfény, levegő, kultúra áradt be a kezdetben kicsiny, majd mind nagyobb résen: a Renaissance dicsősége. A Renaissance idején is a középkorból áthozott uralkodó herceg volt a főszerét, elsősorban az olasz városállamokban, az apró német hercegségekben, Franciaországban, 1480 körül még Spanyolországban és Burgundiában is. A legcivilizáltabb uralkodó közöttük talán az urbinói Montefeltro volt. Kb. 300 éven át Urbino a minta. Alattvalói száma 150 ezerre rúgott, a híres Mediciek népe sem haladta meg a negyedmilliót. A renaissance herceg abban különbözik középkori elődeitől, hogy ő már nem háborúkban és hódításokban éli ki magát, hanem udvara kultúrájában, tudósokat és művészeket támogatva. A kor tulajdonképpen a Medici családnak köszönheti létét. A kis Firenze volt 300 éven át a „világ közepe” s a késő 15.-ik és korai 16.-ik század az ő hathatós befolyásukkal hozta létre a megújhodás csodáját. A család uralkodása nem volt megpróbáltatások nélküli. Háromszor dobták ki őket formálisan Firenzéből, de ők mind a háromszor viszszatértek és hatalmas magán vagyonukkal szolgálták a közjót. Cosimo de Medici 1444-ben nagyszabású palota építésébe kezd és 20 évig mindig építi. Ma is áll, gyönyörűszép épület. A legnagyobb Medici: Lorenzo „Il Magnifico”. A művészetek és művészek bőkezű pártolója. Az ő ajánlására kerül Leonardo da Vinci a milánói udvarba, a 15 éves Michelangelo a palotájukban lakik és zsebpénzt kap. Botticelli, Verocchio, Filippino Lippi, Ghirlandaro és számtalan más nagy művész neki köszönheti az elismerést és európai hírnevét. Sajnos, 43 éves korában meghal a kiváló herceg, a „nagyszerű Lorenzo”. Lovagok, tudós elmék, kiváló művészek népesítették be udvarát. Ez volt az előkelőek közül. De milyen volt a mindennapi élet? Elsősorban a HIGIÉNIA hagyott némi kívánnivalót. A mosdás egyáltalán nem volt divat, még a legmagasabb körökben sem. VIII. Henrik pld. soha nem látta a lábát meztelenül. A ruhák, éles ellentétben a középkor hangsúlyozott egyszerűségével, a szivárvány minden színében pompáztak. 1. Elizabeth és udvara ruházatbeli túlzásait számtalan karikatúra örökíti meg. A nehéz, arannyal, ezüsttel telehímzett ruhaanyagok nagyban hozzájárultak a csak nehéz parfümökkel elnyomható kellemetlen, ápolatlan testszaghoz. Hogy milyen egészségi állapotok uralkodtak Rómában, a kb. 20 ezer lakos nem a 7 halmot szállta meg, hanem a Tiberis kiöntéses, lápos-mocsaras partjait. A malária szedte áldozatait, de okát nem tudták. A szúnyogok miriádjai keltek ki a mocsárban. Az okozott betegséget „Malaria” a „rossz levegőnek” tudták be és még az is soká tartott, míg az ágyak körül szúnyoghálót szereltek fel, természetesen csak a gazdagok és előkelőek. A pápák sem igen törődtek mással, legfeljebb, hogy haláluk után díszes szarkofágok és dicsőségüket hirdető szobrok- épületek maradjanak fenn. Most örülhetünk, hogy áldozták a milókat, mert ilyen nevek művészetében gyönyörködhetünk, mint Alberti, Bramante, Bernini, Raphaello, Michelangelo. Ez Olaszországban. Sajnos, Magyarországunkon a nagy renaissance uralkodó Corvin Mátyás alkotásai háborúknak, dúlásoknak estek áldozatul, s még örülhetünk, hogy a vak véletlen néhány Corvinát megtartott legalább a számunkra. Egy fallal körülvett, 45- 50 ezer lelket számláló városban a hely igen kicsi volt, így a házak inkább apró kabinok, ha van is egy emeletük, úgy, hogy a lakosság mindennapi élete nagyrészt az utcán játszódott le. A hálószoba az emeleten, az üzlet a földszinten. Üzletnek nevezni túlzás ugyan: egy ablaknyílás alatt elhelyezett asztalról adták el az árut. Hogy élt hát a Renaissance szegény polgára? Kakasszóra kelt, egész nap dolgozott, s mivel a gyertya drága mulatság volt, lefeküdt, mikor a nap lement. Szórakozás nemigen akadt: egy-egy gitáros, énekelgetés, beszélgetés, s most, hogy a könyvnyomtatás erősen terjedt, a Biblia olvasása töltötte ki az időt vacsorától lefekvésig. Egyházi ünnepek, processziók törték meg a szürke munkanapokat. Dürer leír egy körmenetet, amit Antwerpenben élt át.: „És kivonultak mind a céhek díszes öltözetben, szóltak a kürtök, nagy vastag gyertyákat vittek és templomi zászlókat. Mind ott voltak: az aranymívesek, festők, pékek, asztalosok, szabók, csizmadiák, kötélgyártók - azaz kötélverők”, javítja ki magát, ,,stb.’ Mintha csak a Mesterdalnokok harmadik felvonását látná az ember. Olaszhonban mindenütt a karnevál, a május hónap megünneplése, a római Saturnáliák maradványai teljes pompájukat élik. Velencében mind a mai napig fennmaradt a „tenger házassága”. Ez 997-re megy vissza, majdnem 1000 évre, így éltek. A paraszt, ha viskót akart építeni magának, nekiesett a régi római útnak, kiásta a köveket, elhordta. Aztán jött az esőzés, tél, néha hó, s így nem csoda, ha hetekig tartott egy-egy utazás. Ennek megfelelően nagy szerepet játszott az útszéli fogadó, tele bolhával és egyéb „háziállatokkal”, de hát nem volt más. Voltak nagyobb ilyen „iin”-ek — például Páduában egy olyan hogy 200 ló fért el az istállókban, — de belül éppen olyan nyomorúságos, mint a többi, csak drágább. Még az utas élete sem volt biztonságban: Ausztriában egy fogadós 185 vendéget tett el láb alól a podgyászáért akkoriban. Folytatás a 6. oldalon! Divat karikatúra I. Elizabeth angol királynő korából. mmrminkTTTT^Tmdl'MiaiulBiaia ! Semmi sem jellemzi jobban az embert, mint az, hogy miképpen viselkedik az ostobákkal. HENRI FRÉDÉRIC AMIEL