Catastrum, 2021 (8. évfolyam, 1-4. szám)

8. (2021) 1. szám - Nyárádi Anna: Adalék az Országos Széchényi Könyvtár kataszteri térképállományának történetéhez

46 Catastrom 1­8. évfolyam (2021), 1. szám, 46–51. Lukinich Imre (1880–1950), a Magyar Nem­zeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárá­nak 1924 februárjában kinevezett igazgatója hamar szembesült azzal a helyzettel, hogy az intézmény anyagi lehetőségeinek beszűkülése folytán az állomány főként adományok révén gyarapítható.­ 1924. március 24-én azzal a kéréssel fordult Korányi Frigyes pénzügymi­niszterhez, hogy az állami földmérések „sok­szorosított térképeinek és pleátáinak másola­tai és másnemű sokszorosítványai, mégpedig úgy azok, melyek Csonka-Magyarországról, mint azok, melyek a megszállott területekről készültek [...] a Nemzeti Múzeum Orsz. Szé­chényi Könyvtára térképgyűjteménye számára megküldessenek.” Kérelmét a kataszteri térké­pek tudományos értékével indokolta, kitérve azok nyelvészeti, településtörténeti, valamint földrajzi jelentőségére, és arra hivatkozott, hogy „hasonló tudományos célra a horvátok már kaptak egy sorozatot a kataszteri térké­pekből”.­ Az igazgató a levelében azt is kér­te, hogy a jövőben megjelenő térképekből is részesülhessen a könyvtár, bár a kötelespél­dányi szolgáltatás keretében arra amúgy is jogosult volt.3 Lukinich a kinevezését megelőzően rö­vid ideig az Országos Levéltárban dolgozott. 1923-ban nevezték ki igazgatónak, vélhetően azért, hogy a levéltári anyag új épületbe köl­tözését irányítsa.4 Bár adódik a feltételezés, hogy ez alkalommal szerzett tapasztalatokat a térképek – és azon belül a kataszteri térképek – forrásértékéről, megjegyzendő, hogy mivel a levéltár kataszteri gyűjteményét csak később Nyárádi Anna Adalék az Országos Széchényi Könyvtár kataszteri térképállományának történetéhez ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ Lukinich Imre főigazgató kataszteri nyomtatványokat kérő levelének első oldala, 1924 (OSZK Irattár)­ ­ Lukinich Imre életrajzát, benne a térképtárra vonatkozó fejlesztési tevékenységét is­­. Tokaji Nagy Erzsébet összefoglalójá­ban (tortenet.oszk.hu/html/magyar/05foigazgatok/lukinich.tm, 2020. november 1.). 2 Országos Széchényi Könyvtár (­ OSZK) Irattár 193/1924. iktatószámú irat. Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy-korszak elején. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1967. Bp., 1969. 124–181. (­ Dezsényi, 1969, az ügyirat bőséges ismertetésével). Patay Pálné: Az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárá­nak története (1802–1846). Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986–1990. Bp., 1994. 277–297. Vonatkozó hely: 282. 3 A kötelespéldányokra vonatkozó törvényi előírások éppen akkor egészültek ki: 1922. évi XX. törvénycikk a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról szóló 1897. évi XLI. tc. kiegészítéséről. 4 Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története. Bp., 1996. 198.

Next