Czegléd és Vidéke, 1891 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1891-07-26 / 13. szám

CZEGLÉD, 1891. I. ÉVFOLYAM._______13-ik SZÁM._______VASÁRNAP, JULIUS 26. CZEGLÉD és VIDÉKE TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfiz­eté­si­ dij: helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: egész évre 3 fit, fél évre 1 fit 50 kr., negyed évre 75 kr., egyes szám­ára: 7 kr. Szer­kesztőség: I. kerület, Vasút-utcza 101. sz. Ide kül­dendők a kéziratok és mindennemű hirdetmények. Kéziratok vissza nem adatnak ! A szerkesztésért felelős: IMZaTsl^a/^ Ferencz. Laptulajdonos: Fires T. és Társa. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények a legju­­tányosabban számíttatnak. Hivatalos, u. m. városi és bírósági 3 írt; egyházi, egyleti, társulati stb. hirdet­mények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyeg­dij a fenti árakba bele van számítva. Előfizetési- és hirdetési­ dijak fizetendők a szerkesztőségnél. Idők és erkölcsök. Általános megdöbbenést keltett városunkban a Szalisznyó-féle kerthelyiségben legények és huszár altisztek közt, múlt vasárnap éjjel tör­tént véres összeütközés. Az első hír szárnyra­­kelte óta nagy érdeklődéssel várjuk a vizsgálat eredményét, mert ritkítja párját az a vakme­rőség, melyet a Szal­sznya-ker­t múlt vasárnapi vendégei elkövettek. Hogy mi volt e sajnos verekedés tulajdon­­képeni oka, azt majd a megkezdett szigorú vizsgálat fogja kideríteni, melynek jelen stádiu­mában a tényállás részleteit ugyan még tisztán nem ismerjük, s a­mi eddig a dologból tudva van, azt lapunk más helyén közöljük : még­se mulaszthatjuk el, hogy két­ körülményt különösen ki ne emeljünk. Városunk, szemben több helységgel, azon szerencsés kivételek közé tartozott, melyben a katonaság és polgárság mindig szépen meg tudott férni egymással, sőt, a tisztikar és intelligenc­ia viszonya sokszor igen barátságos és szívélyes is volt. Az a viszály és választó vonal, mely sokhelyütt a polgárok és katonák közt fenáll, nálunk alig létezett. A legénység is jó viszony­ban volt a polgárokkal, és csupán egy esetre emlékezünk, hogy czivakodás vagy épen véres összeütközés történt volna közöttük. Annál inkább sajnálatra méltó a jelen eset, melynél, az eddigi adatok szerint a katonák megfeledkeztek arról, hogy tulajdonképen miért is viselik oldalukon kardjukat é s úgy tűntek fel, mintha nem lettek volna eléggé méltók al­tiszti rangjukhoz, s mintha nem a jogos önvé­delem, de a fölösleges intézkedés húzatta volna ki általuk hüvelyéből a kardokat. Szívből óhajtjuk, hogy a polgárok és ka­tonák közti békés viszony újból helyreálljon, s ne zavarja azt semmiféle viszálykodás, avagy épen ilyes, vagy ehhez hasonló véres összekoc­­­c­anás. Nem mulaszthatjuk el továbbá, hogy meg ne emlékezzünk e véres eset színteréről , a Szalisznyó-féle mulatóhelyről is. Ez a vendéglő, mint mindnyájan tudjuk, félreeső helyen, a kis kertek közt fekszik, s bőséges alkalmul szolgál egyrészt erkölcstelen mulatozásokra, s mivel rendőrileg sincs kellőleg­­ ellenőrizve, véres verekedésekre is. — Az ott vasárnaponként igen nagy számmal összegyűlt legények és lányok sokszor csaknem reggelig szeszes italok és czigányzene mellett dorbézol­­nak. Hogy ennek mily káros hatása van a fia­talságra , úgy hisszük, nem kell hosszasan maa­­gyarázgatni, kivált mikor maga a korcsmáros is nagyon szelíd, s nem épen komoly egyén, és igy az ott mulatók közt nem tud rendet tartani, s nem tudja az ilyen véres verekedé­seknek elejét venni. Legalább eddig erre kép­telennek bizonyult, mert a mostani eseten kívü­l, máskor is történtek már ott igen sajnálatos dolgok, sőt nem­régiben még emberéletet is ol­tottak ki az ott mulatozó legények. Mindezek után, úgy hisszük, ideje volna már az ily erkölcstelen és a közbiztonságra nézve veszélyes üzletet törvényes elbánás alá venni. Az ipartörvény és a szabályrendelet idevágó szakaszit, ilyen előzmények után, alkalmazni és végrehajtani kell. Tovább nem lehet csukott szemmel nézni, hogy városunkban létezik egy olyan korcsmahelyiség, mely duhajkodás mellett arra szolgál, hogy részeg legények egymás leölésében és agyonveréséban gyakorolják ma­gukat. Tudjuk, hogyha a törvény parancsait szi­gorúan alkalmazzuk a kert tulajdonosa ellen, a­ki különben úgy látszik, egyéni előnyei érdekében enged oly szabad lábat a garázdál­kodásnak,­­ az ő existentiája tönkre lesz téve, de a közbiztonság, s városunk lakóinak erkölcsi érdeke , egyesek érdeke fölé helyezendő. Mi tehát a törvény intencziói szerint azt javasoljuk, hogy, ha még most nem is veszik el tőle az italmérési jogot, de üzlete szigorú hatósági vizsgálat és ellenőrzés alá veendő, s nyitvatartása az és bizonyos óráin túl eltiltandó — továbbá szigorúan meg kell neki parancsolni, hogy a legjobb akarata szerint igyekezzék ha­sonló esetek megtörténtét megakadályozni, s jó volna, ha nagyobb számú városi rendőr vagy épen csendőrök lennének ezentúl kirendelve va­sárnaponként e közhelyiségbe, mert tagadhatlan, hogy az ott történtekért az erkölcsi felelősség súlya egy részben rendőrségünket terheli. A rendőri igazgatás feladata lévén a veszélyt megelőzni, feltétlen szükség, hogy a rendőrség hi­vatalos teendőit s törvényes kötelességét ismerje, és ehhez képest az emberi élet és vagyon elleni támadások lehető legnagyobb számát megelőzni és igy csirájában elfojtani fő törekvésének tekintse. T A S C Z A, A felsült jogász. — A „ Czegléd és Vidéken eredeti tározója. — Ezelőtt körül­belül egy hóval, minden reggel lehetett látni egy huszonegy-huszonkét éves csinos fiatalembert egyik közelfekvő nagyobb város főutczá­­ján föl és alá sétálni. Megjelenése (öltözete) magya­ros: pörge kalap, magyar ruha, Petőfi-gallér, fekete máslis nyakkendő és ránczes csizma. Szemeit folyton a földre sütve, gondolatokba merülve haladt végig az utczán; ha megnézte az ember, azt hitte volna, hogy Isten tudja mennyi gondja van, pedig dehogy, folyton azon törte az eszét: hogyan teh­etne ő nagy hírnévre szert? Foglalkozása tanulás, harmadéves jo­gász volt s mivel szülei nincsenek, K­agaméry József ügyvédi irodájában dolgozott, hogy mindennapi ke­nyerét megkereshesse. Egyszer csak arra tökélte el magát, hogy — ha Jókai, Jósika és mások oly nagy írókká lettek, miért ne lehetne ő is az, s ezen gondolatok egész éjjel nem hagyták nyugodni; másnap már hatkor felkelt és sietett az ügyvédi irodába. Mikor oda ért, az ügyvéd még nem kelt föl, de kevés idő múlva már sietett, hogy írnoka ezen rendkívüli időben történő megjelenésének okáról ér­tesüljön. * * * — Jó reggelt! hát ön mit keres nálam ily ko­rán Daszkalovits úr? — Kérem, tegnap óta Dendy úrnak (!) hívnak. — Hogy, hogy? — Tehát nem tudja még ? vagy igaz, — most akarom még csak mondani, hogy engem többé ügy­véd úr irodájába várni ne szíveskedjék, mert miért ne írnék én inkább regényeket, mint holmi másola­tokat. — ami a tehetséget illeti, az van bennem elég! Már bocsánatot kérek, de felébredt bennem az önérzetes ambitió, érzem, hogy én valami nagyobbra születtem. — Jól van Daszkalovits úr, nekem. ... — De kérem, egyszer már mondtam, hogy Dendynek hívnak ! Pardon ! Dendy úr, nekem ahhoz semmi kö­zöm sincs, s erre csak azt mondhatom, hogy. . . .­­ no de nem mondok semmit. Talán fizetését is óhajtja felvenni ? — Tulajdonképen csak is azért jöttem. Tessék, itt a még bennlevő tizenöt forintja. Köszönöm............. Dendy úr ezzel hideg köszöntés után eltávozik s a nagy gondolatok hatása alatt szinte egy fejjel látszik magasabbnak, mint rendesen. * * Haza se vitte a tizenöt forintot, rögtön azon dolgok vásárlásához fogott, melyek íróvá léteihez sze­rinte szükségesek. Vásárolt papirost, pennát, quantum satis; továbbá vett egy asztalt (mert eddig összes bútora egy ágyból állott), egy Jókai-, Kossuth-, Petőfi- és Arany mellszobrot és más efféle apróságot, úgy, hogy mindössze csak egy forintja maradt; ebből ötven krajczárt borra és két pakli dohányra kültvén ; megmaradt még huszonnégy krezárja. A bevásárolt dolgokat hazavitette, szépen el­rendezte szobájában ; könyveit, melyek eddig a földön hevertek, leporolta és költői renddel, vagy mondjuk rendetlenséggel az asztalra helyezte s borából egy­- két kortyot felhajtván, letelepedett a legnagyobb grandezzával az Íráshoz, már t. i. életében először olyanhoz, a­mikor és a­miben nem vezeti az embert más, csak a saját feje.* * * Ez lesz majd az élet! megírok minden órában egy ivet, egy nap megírok husz ivet, mert hisz elég nekem négy órai pihenés , és így egy regény huszonöt­­h­armincz nap alatt készen van s ekkor eladom va­lamelyik könyvkiadónak négyszáz, ötszáz forintért; ez azután többet ér, mint huszonöt forintért egész hónapban másolni, vagy holmi szerződéseket megírni, leírni i­llet mégis csak van itt ész, nem hiába hogy jogász vagyok. — De most kezdjünk a dologhoz! Először is mi legyen a czím ? miről is írjak csak ? Borzadalmas katasztrófákról, vagy szerelmes történetekről, vagy miről ?

Next