Ceglédi Hiradó, 1919 (1. évfolyam, 2-25. szám)
1919-10-09 / 4. szám
Cegléd, 1919. 4-ik szám. Cenzúrái: Dr. Bratu. Csütörtök, október 9 POLITIKAI LAP - MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP REGGEL Szerkesztőség: Szegfű-utca 6. szám. Kiadóhivatal: Sárik Gyula könyvkereskedése (Rákóczi-út, Piros-féle ház) Főszerkesztő: S. NAGY LAJOS Főmunkatárs : SÁRKÁNY JÓZSEF Felelős szerkesztő: MOLNÁR GÉZA Előfizetési dij: 3 hóra 25 K, a volt Ceglédi Újság előfizetőinek pedig 1919. dec. 31-ig 15 K. ■ ....■ Egyes számára 1 K ■ ■ Impotriva corportilor de stiri. Extras din ordonanta No. 21. si 25. 1. ) Vor fi considerati ca infractori: a) Acei, cari fara rea credinta prin localuri publice, gari, trenuri, pe stazi etc. vor comunica, colporta, comenta in orice chip stiri, fie adevarate, fi imaginare, sau pareri relative la operatiuni de rasboi, situatia si dislocarea trupelor, despozitiunile autoritatilor militare, sau orice chestiune privitoare la armata romana. 2. ) Aceasta infractiune se va judeca si comdamna de pretori in prima si ultima instanta cu inchisoare pana la un an si cu amenda pana la 2000 lei. Cand faptele de mai sus se vor fi savarsit in scopul de a spiona, sen trada, se aplica pedepsele prevazute de légité penale in vigoare in timp de rasboi. A vámhitterjesztők ellen. Kivonat a 21. és 25. számú parancsból. 1. ) E rendelet ellen vétőknek tekintetnek. Mindazok, akik habár rosszhiszeműség nélkül nyilvános helyiségekben, állomásokon, vonatokon, utcákon stb. a hadműveletekre, csapatok helyzetére és eltolására katonai hatóságok rendelkezései vagy bármi más, a román hadsereget érintő kérdésekre vonatkozólag híreket — legyenek azok akár igazak, akár képzeltek, akár vélemények — hirdetnek, terjesztenek vagy bármily módon közölnek. 2. ) Ezen vétség a bíróságok által első és utolsó fokon egy évig terjedő fogházzal és 2000 lei pénzbírsággal lesznek ítélve és büntetve. Ha a fennt említett tetteket kémkedési vagy árulási szándékkal hajtják végre, akkor a háború tartama alatt érvényben levő — büntető törvények által kiszabott büntetés alkalmaztatik. Abateri savarsite la ordonantele date de Comandamentul Trupelor din Transilvania. Pretorul Comandantului Trupelor din Transilvania, a judecat in ziua de 24 Septembrie 1919 pe Comretantul Klein Béla, parronul cafenelei Duna- Corza, pentru faptul ca a refusat sa primeasca de la ofiter Roman, bani romanesti pe cursul de 2 coroane si 50 falen, leul, dupa cum prevede ordonanta No. 101 A. a Comandamentului Trupelor din Transilvania. Pentru acest fapt a fost condamnat pentru prima oara cu minimul pedepsei de 2000 Lei (5000 coroane). Pretorul Comandamentului Tr. Tr. Locot. Colonel Grefier Paprica m. p. Plut. Maior N. M. Georgescu m. p Az Erdélyi Csapatok Parancsoksága áttal kiadott rendeletek be nem tartása. Az Erdélyi Csapatok Parancsnokságának Hadbírósága 1919. szeptember hó 24-én ítélkezett a Duna-Corsa kávéház vezetője, Klein Béla jigyében, aki megtagadta, hogy egy román tiszttől a román pénzt 2 korona 50 fillérben elfogadja, mint azt az Erdélyi Csapatok Parancsokságának 101. A. sz. rendelete előírja. Ezen tettéért minimális büntetésül elsőizben 2000 lej (5000 korona) pénzbírságra ítéltetett. törzsőrmester PAPLICA s. k. N. M. GEORGESCU s. k. alezredes hadbíró, jegyző. — Nincsen fehér terror. A pesti kormányválság óhajtók, hogy céljaikat mindenáron elérhessék, különös szeretettel hirdették, hogyha Dunántúlon fehér terror tombol, amelyet az ottani nemzeti hadsereg táplál. Hogy ezen híresztelések nem egyebek rágalmaknál és áskálódásoknál, annak fényes bizonyítékául szolgál Horovitz Náthán amerikai ezredes nyilatkozata. Horovitz amerikai ezredes meglátogatta Siófokot, a nemzeti hadsereg főhadiszállását és érintkezésbe lépett az ottani zsidósággal és azt állapította meg, hogy a néhány előfordult üldözést nem a nemzeti hadsereg tagjai rendezték, sőt ellenkezőleg, a magyar hatóságok mindent elkövetnek, hogy minden igazságtalan és önkényeskedő eljárást megakadályozzanak. Elégia. Bánat ül a magyar rónán, alig legel ott már a gulya, rokkant a bojtárja, fején katonasipka, lajbija rongyos, bőgatyája szennyes, a botja ösztövér. Haldokol a puszta, megrokkant a bika, melynek szilaj lépteitől dübörgött egykor a föld, de kormos nyakát rázza meg és rázni fogja örökké és a kolomp viharosan szól : „Nem, nem, soha !“ Állsz-e még Buda, magyarok szent városa ? Lakóid szeme csillog, de nem a nyert csaták diadalától. Hát te Pest, a szent város idétlen, hálátlan kölyke ? Az ifjú magyarok itt játszották az antant melódiáit, azok a magyarok, akik megtagadták a véneket, akik nem akarták észrevenni Mátyás várát és templomát, akik csak egyetlen egyet láttak, a történelem sötét materializmusát. Ez a szellem volt az, melyet elhintettek Pest gyáraiban és kültelkein, ez látott meg minden szépet és igazat ellenségeinknél, csak nálunk nem, ez a szellem ütötte ki az utolsó percben a magyar vitéz kezéből a fegyvert, ez tett meg vezérlő államférfinak egy degenerált külföldieskedő grófot, ez tett meg prófétának néhány evező könyvmolyt, ez a szellem ölte meg október végén őt, Caesart! Ezek tagadták meg az Istent, hazát és családot, ők, a nagyon okosak, a nagyon modernek, pedig e szentháromság minden egészséges társadalom örök tradíciója. A föld a test talaja, melyen biztosan mozog, a tradíció a lélek gerendázata, melyen — fellép, meg nem inog, e nélkül nincs akarat, nincs erkölcs, e nélkül a válságból — Mohács lesz. Ha a magyar radikalizmus magyar lett volna és nem zsarnok internacionalista, ha számolt volna vezéreinek és követőinek mennyiségével és kvalitásával, akkor egy bizonyos határig fokozatosan beadva méz lett volna a sajgó sebekre, de amikor ez a radikalizmus pökhendien és fékevesztetten felrúgta a tradíciókat, akkor a kálváriát járó magyar méregpohara lett. így hullott porba Szent István koronája és a fakó, megtépett magyar lobogó ott hever mellette. Lesz-e idő, ész és kar, mely felemeli majdan a szent ereklyéket. Meg tudjuk-e győzni ellenségeinket, hogy a magyar nem rosszabb, csak szerencsétlenebb a világ minden más népénél, hogy „Él magyar, áll Buda még!" Magyar balsors gyászoló férfiai, úr és szolga, fogjatok össze és húzzátok ki az ország szekerét a kátyúból! „Mátyás“ a forradalmi szerkesztő.* Szemle a „Népakaratából. A kommunista tanok hirdetői leginkább korlátolt és tejfölösszájú gyerekekből kerültek ki, akik valamelyik, Kun Béla és társai által tartott előadáson szívták tele magukat a üdvözítő tanokkal. Ezek a szereplési viszketegségben szenvedő, lobbanékony fiatalemberek persze nagyon örültek a fölforgató eszméknek, legkivált azért, mert alkalom kínálkozott nekik a könnyű és jó élethez. Hogy azután uralmukat, here életüket biztosítsák, minden eszközzel elhomályosították, félrevezették a zúgolódó közvéleményt. Amint ismeretes, az eszközökben egyáltalán nem voltak válogatósak és lelketlenül használták föl hitvány céljaik eléréséhez, rablópolitikájuk leleplezéséhez a polgárságon kívül a munkásságot is. A tévútra vezetett munkásságot újságaikkal, röpirataikkal és dogmatikus könyveikkel ányitották, hitegették. „Szellemi termékeik“ nem voltak mások mint közönséges utcai tónusú köpködések. Ócsárlása, gyalázása a burzsoáziának, amely osztály jóságán, türelmességén és jóhiszeműségén múlott a létük. A Cegléden megjelenő „Népakarat“ szerkesztője nagyszerűen és kiábrándítóan jelképezi a kommunista eszmék gazságait. Neményi Mátyás csakugyan a legjobban képviselte a Cegléden Kun Béláékat. Az ámitásban, a hazug frázisokban csakúgy dúskált és a „Népakarat“ sorai élénken visszatükrözik a gondolkozását. A félrevezetett, megcsalt munkásság egy ideig talán hihetett a rufinirozottan megirott hazugságoknak, csak a ceglédi proletárasszonyok nem igen akarták Mátyás elvtárs ígéreteit készpénznek tekinteni. Haragudott is Mátyás elvtárs az asszonyokra! Ellenük több ízben ki is kelt a „Népakarat“ vezércikkeiben, mondván, hogy ők ellenforradalmárok. Pedig dehogy! Nem voltak azok ellenforradalmárok, hanem emberek, akik nem lakhattak jól a frázisokkal, ígéretekkel, mert ezek ehetetlenek voltak s ennivalójuk meg nem volt ! De Neményi elvtárs erre azt mondta, — persze ő só volt lakva, — ki kell tartani! Neményi elvtárs, — a többek között — azt sem tudta megérteni, hogy a piacon nincsen áru. Ezért nagyon neheztelt a termelőkre. Azt mondta, hogy azok szabotálnak. Próbálta ezeket is ámítani holmi fölszabadító hazudozással, de a magyar parasztság józan maradt: hamis pénzért nem volt hajlandó a nápámitókat etetni és helyettük dolgozni. A magyar polgárság nem szólt semmit, csak várt, mert hiszen tudta, hogy a hazugságon felépült hatalom összeomlik. Elvtársaival egyetemben nagyon gyűlölte a bizakodó polgárságot és félelmében, — hogy magát és társait bizozgassa — szidta és fenyegette a józan polgárságot. Érdekesnek, tartjuk ismételni egyik dörgedelmét: „Nos, ti kültelki ellenforradalmárok, akik * Nem mintha Neményi Mátyás személyét tartanák arra érdemesnek, hogy másodízben is vele foglalkozzunk, hanem meg akarjuk ismertetni, — illetve visszaidézni — a proletárdiktatúra egyéniségeit és ocsmány viselkedéseiket A szerkesztő.