Czeglédi Hiradó, 1922 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1922-12-07 / 98. szám
2. oldal — Háziipar. A Mansz szövőtanfolyamokat tart. — Valószínűleg még ebben a hónapban elkezdik. A város helyiséget és fűtést ad a tanfolyamnak, mert elsősorban hadiözvegyeket képeznek ki a szövésben, úgy, hogy 3 hónap múlva már az illető kereshet a szövőszéken. Ha az arra rászorulók komolyan veszik a dolgot, meghonosulhat a városban olyan erős háziipar, amely áldás lesz azoknak, akik foglalkoznak vele, de áldás lesz a közérdekre, a magyar termelésre is. A városi füzesben termett vesszőt ugyancsak háziipar megkedvelésére használják fel. Kosaraknak, kasoknak fonatják meg az insegakció keretében. Ott az arra rászorulók tanulnak s úgy látszik keresnek is. — A polgári iskolák párhuzamos osztályai. A kultuszminisztérium a polgári iskoláknál bizonyos bővítéseket kívánt, mert a rendelkezésre álló helyiségek nem elegendők arra, hogy a tanítás zavartalanul legyen folytatható. A bővítések persze — anyagi okokból — nem történtek meg, s most erélyesen követeli azokat, mert különben a párhuzamos osztályokat beszünteti. Ez pedig az érdekeltekre nagyon hátrányos lenne. A Szeretet Asztaltársaság f. hó 15-én az Uránia helyiségében a szegénygyermekek felruházása javára műsoros estét rendez. Az előkészületek megkezdődtek és remélhetőleg az estély olyan anyagi eredménnyel végződik, mint legutóbb, amikor is 33.000 korona tiszta jövedelem volt. Az estély összes jövedelme a gyermekek felruházására lesz fordítva. — Nyomorenyhítési akció. A nyomorenyhítési bizottság elhatározta, hogy a segélyre szorulók, ha hatósági lisztellátásban nem részesülnek, munkateljesítmény nélkül részesednek segélyezésben. — A segélyezés csakis természetben történik. — Hétköznapi vásárok. A lakosság vallásos érzületének emelése érdekében a kormány elhatározta, hogy ezután vásárt nem engedélyez vasárnapra, sőt a már engedélyezett vasárnapi vásárokat is áthelyezi hétköznapokra. Vármegyénkben Abony község az első, amely vasárnapra eső vásárjainak hétköznapra való áthelyezését kéri oly módon, hogy minden vásárra a kitűzött napon tartatik meg, de ha ez a nap vasárnapra, vagy Gergely-naptár szerinti ünnepnapra esik, akkor az a következő hétfőn lesz : Választási előcsatározások. A városi képviselőválasztások előcsatározásai megindultak. Sajnos azonban, egyelőre a pártpolitika útvesztőjébe kerültek. A pártok jóakaratú és jóhiszemű vezetői azt akarták, hogy pártközi megegyezés legyen a választandó képviselők személyét illetőleg. Vasárnap történtek a jelölések, azonban a kompromissum a párttagok magatartásán hajótörést szenvedett. Azért mondjuk, hogy egyelőre, mert még van remény arra, hogy a jobb belátás háttérbe szoríthatja a pártszenvedélyeket, amelyeknek nem szabad a városi választásoknál érvényesülniük. Akik ezt is pártszempontok szerint ítélik meg, alaposabb megfontolás után be fogják látni, hogy a városi közélet, a város igazgatása szenved, sőt kibillen a rendes kerékvágásból, ha beleviszik a pártpolitikát. Hir szerint a kereszténypárt egyik elnöke lemondott azért, mert a párttagok az annyira kívánatos megegyezést erélyesen ellenezték. Valóban látható az a veszély, amely a város közéletét fenyegeti, ha már a választás előkészítésénél is ily szenvedélyeket vált ki a pártpolitika. A Czeglédi Lyra Zeneegyesület f. hó 10-én, vasárnap este 8 órai kezdettel a Központi Szálloda emeleti termeiben nagyszabású táncmulatságot és éjféli kabarét rendez. Amilyen újszerű Czegléden az éjféli kabaré, épp oly kellemes lesz, különösen remélhető ez, ha a változatos műsort a falragaszokon áttekintjük. — Meghívó. A czeglédi Földmunkások egylete f. hó 10-én a Szécsényi körben taggyűlést tart, melyre ez után hívja meg a tagokat az elnökség. Tárgy : beszámolás a küldöttség útjáról, az O. K. H. kiküldöttjének előadása a földbirtok rendezéssel kapcsolatos kérdésekről. —■ Teherkocsik a Rákóczi-utcán. A teherfuvarosok panaszt tettek a tanácsnál, hogy a Jászberényi-út kövezete felbomlott s azon a teherszállítás nehéz s nemsokára teljesen lehetetlen lesz, engedje meg tehát, hogy a Rákóczi-uton közlekedhessenek. Az állandó bizottság azonban nem engedi át a Rákóczi-utcát a teherfuvarozásnak, hanem a tavasszal a Jászberényi-utat újra hengerelik. Most a fagyon anélkül is lehet közlekedni. Felemelték a dobolási és publikálási díjakat. Az állandó bizottság a dobolási díjakat felemelte. A dobolás díja a piacon 200, a piacra és a városban pedig 30 korona helybelieknek. Idegenek duplán fizetnek. A publikálás dija is kétszeres lett : 30 szóig 2 korona, azonfölül 4 korona. Az uj dijak azonnal életbe lépnek. — Haldokló ártézi kútfúrás. Vettük a következő levelet: Tisztelt Szerkesztőség! Hallottam, hogy a Kossuth-téri ártézi kút fúrását abban akarják hagyni. Igaz, hogy a költség rendkívül nagy, de mégis különös volna, hogy tökéletlen munkát végeznénk, mert ha már 275 méterig lementek, nem szabad meghátrálni. Eddig a mélységig is ismerjük talajunkat, tudjuk, hogy hány méterre találunk vizet, viszont azt is tudjuk, hogy a már megnyitott források lassan-lassan apadnak, a kutak vízbősége csappan. Ezekből a mélységekből már nem sokat várhatunk. A most fúrott kútnál is két helyen szökött már fel víz olyan mélységekből, mint amilyen mélyek már működő kútjaink, azonban legalább 350 méterig le kell menni. Remélni lehet, hogy igen bő forrásra akadunk. A bő forrásra pedig nagyon is nagy szükségünk van. A költség mindenesetre nagy, de megtérül a jó bővizű kútban. Ha már eddig vagyunk, nem lehet feleúton megállni, vagy onnan visszafordulni. Teljes tisztelettel: Egy városi képviselő. — Az Uránia hatalmas sikerű műsorai. Azok a kimagasló nagyértékű darabok, amelyek egymásután kerülnek bemutatásra az Urániában, már a nevüknél fogva szinte feleslegessé tesznek minden reklámot, annyira valódi értékek. Ma és holnap egy világhírű társadalmi dráma az Úr és szolga, szombaton az orosz vörös terror dühöngését tárgyaló Szentpétervári ismeretlen, vasárnap Az eltűnt angyal, a kis Lubinszky Tibor szereplésével, hétfőn, kedden egy jóízű humorú, táncos, énekes filmszkeccs, a Cserebogár, sárga cserebogár, jövő csütörtökön pedig Eötvös József bárónak A falu jegyzője c. regénye után készült magyar film, Viola, az alföldi haramia, kerül bemutatásra. Csupa új film, a filmek legjavából! — A képzőművészetről. A nagyközönség legnagyobb része tájékozatlan a képzőművészet alkotásaival szemben. Míg egy regényben, versben iskolázottságánál fogva könnyebben felismerheti a művészi szépet, értéket, addig a képekkel szemben szinte tájékozatlan, a legtöbbször egyéni ízlése, vagy a napilapok nem egyszer kétes kritikái szerint igazodik. Ezen a félszeg helyzeten akart segíteni a Szent István Társulat, mikor nagy áldozattal. Ízléses, finom papíron megjelentette Veress Zoltán kitűnő képírónk „A kép nézés és képalkoás“ c. hézagpótló munkáját. Veress mester könyve értéket jelent a művészeti kultúra terjesztése szempontjából, amennyiben az érdemes mester saját tudományai és tapasztalai alapján vezeti a nagyközönséget a helyes képnézés és képalkotás titkaiba. A mű 64 lapon jelent meg. Számos szemléltető képpel és egy több színben nyomott műmelléklettel. A Szent István Társulat kiadása. Ára 180 K. — Bilkei Ferenc: A család könyve. 11. kiadás. 86 lap. A Szent-István-Társulat kiadása. Ára 200 K. Bilkei Ferenc meleg szívvel, látó szemmel, evangéliumi lélekkel irta meg ezt a pompás könyvét a magyar csaldok számára. A család könyve olyan, mint a hűséges jóbarát. Hasznos tanácsokkal, életrevaló utasítással látja el a családokat a családi élet ágas-bogas utain. Menyasszonyi fényképek tartós és ízléses kivitelben jutányos árak mellett csakis Czeglédy Sándor műtermében készülnek. Karácsonyi ajándéknak legalkalmasabb egy jól sikerült fénykép Czeglédy Sándor műterméből. Állandóan jól fűtött műterem áll a nagyérdemű közönség rendelkezésére. Elsőrangú munka! Ízléses kivitelben! CZEGLÉDY SÁNDOR fényképész I, Szegfű u. 8 Rikóczi-ut sarok. CZEGLÉDI HÍRADÓ 98-ik szám Apró Hirdetések Apró hirdetés (10 szóig) egyszeri közlési dija 80 korona, nagyobb , hirdetés megállapodás szerint fizetendő. «•»♦♦♦ 4» ♦♦♦♦ Biztos eredmény! Ha valamit eladni vagy venni akar, hirdessen a Czeglédi Híradó c. lapban Baldó házai'' s^Adónak alkalmas, szép ház eladó. Értekezhetni ugyanott. Könyvkötések folkon készülnek Simon és Garab modernül felszerelt könyvkötészetében, régi járásbirósági épület. S Zsílíí Nyársapáton, az állomás OcUIUi közelében egy hold szőlő eladó. Értekezhetni Vili., Ilerczeg utca 6. iiaHil ötnegyedrész kitűnő tiaUU szőlő az öreghegyben jó épülettel, a várostól negyedóra járásra. Úgyszintén eladó a Rákóczi-uton egy ház nagy udvarral. Értekezhetni a Gazdasági Egyesület irodájában. Gazdaságra béresnek menne felnőtt fiával és leányával a kertészetben is jártas földmives ember. Szives értesítést a kiadóhivatalba kér Nagy János néven. ^Zíílflt egy holdat kis épülettel OlUIUij keresek megvételre. — Cim a kiadóhivatalban Esernyő és napernyőjavitÁQfllf valamint behúzások a iGdURj legpontosabban és jutányosan eszközöltetnek 1. ker., Erdő utca 4. Virdotácal/ felvétetnek Simon noUBboul és Garabnál. LAKODALMI MEGHÍVÓK olcsóbb árban készülnek SIMON és GARAB könyvnyomdájában. Figyelmeztetés! Nagy nyersanyagkészleteink módot adtak arra, hogy a kereskedelmet lényegesen olcsóbb áron elláthassuk a kiváló terpenfines „Pyram“ cipőkrémmel. A közönség saját érdekében cselekszik, ha szükségletét sürgősen fedezi, mert ha a kereskedők készletei kifogynak,már csak jóval drágábban lesz beszerezhető a „Pyram“ A gyári árak máris magasabbak és további árváltozások várhatók. A terpentines „Pyram“ évekig eltehető, s a gyár — mely a szakmában a legelső és legnagyobb — garantálja, hogy a mai „Pyram“ cipőkrémnél jobbat, tökéletesebbet s a cipőre előnyösebbet előállítani nem lehet. BENES TESTVÉREK VEGYÉSZETI GYÁR RT. Győr, Budapest, Temesvár, Wien Marosi hirdetés#1025100—1922 szám. Közhírré teszem, hogy a városi szülésznőknek 8 napi ápolásért és szülés levezetéséért járó dija 500 korona. Azonkívül tett külön látogatások dija pedig esetenként 30 korona. 26108—1922. szám. Közhírré teszem, hogy a m. kir. minisztérium 0421 — 1922. M. K. sz. rendeletével f év december hó 1 -től a hatósági liszt árát felemelte, ennek f. év december hótól kezdődőleg a hatósági lisztért az átvételkor a következő árak fizetendők ki-kint : burgonya és finom tésztaliszt 86 korona, főzőliszt 66 korona, búzakenyérliszt, valamint ezen lisztek keveréke 36 korona. 876—1922. sz. Felhívom azokat a czeglédi lakosokat, akik Oroszországban, Japánban vagy Kinában tartózkodtak s az ott élő faj rokonaikkal a turáni népekkel, törzsekkel érintkeztek, hogy bizonyos adatok beszolgáltatása végett jelenjenek meg a városházán a 6 sz. szobában a hivatalos órák alatt. Földbirtokot, j * szőlőt, házat eladni vagy venni ^ leghamarabb és legelőnyösebben csak ▲ Bálint György és Tsa 1 ingatlan forgalmi irodája utján lehet. da Iroda: Árpád-tér 9. szám (Rónay-ház). |f ^ Telefon 7S. ^ ( Búzát és mindenféle terményt, nemkülönben ||| pálinkát a legmagasabb naptáron veszünk. ||| Nyomatott Simon és Garab hirlapkiadóvállalatánál Czegléd, Eötvös-tér (régi járásbirósági épület).