Czeglédi Hiradó, 1922 (4. évfolyam, 1-104. szám)

1922-01-15 / 5. szám

Czegléd, 1922, IV. évfolyam, 5-ik szám Vasárnap, január is CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP­J—-­ MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. ker., Eötvös­ tér, régi Járásbírósága épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF Előfizetési díj: egész évre 150 fí, félévre 75 K, negyedévre 40 K. cn Egyes szám­ára 2 K C203 Kyn­ttir garmond sora 10 K ' Beszámoló az egészségügyi kiállításról. Tartotta: Dr. LUX ERVIN városi tiszti orvos, az anya- és csecsemővédő egyesület vezető orvosa. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Beszámolómat azzal kezdem, hogy ne mél­­tóztassék azt gondolni, hogy ez az első kiál­lítás Czegléden az egészségügy tekintetében, mert van nekünk ennél jelentősebb kiállítá­sunk elég, a soknál is több és én először eze­kről beszélek. Állandó kiállítás példának okáért a városi árvaház. Ki van ott állítva minden, „hogy­hogy nem kellene lenni.“ — Gyönyörű szép kiállítás fordított értelemben a városi kórház és szegényház. Nem hiszem, hogy Angol-, Francia-, Német- és Olaszországban stb. egy olyan város, amelynek annyi lakosa van, mint Czeglédnek, kb. 36.000, tudna egy hasonló kórházat „kiállítani“. Kiállítás maga az egész város a maga téli sarával és nyári porával, a maga fátlansá­­gával, mely pihenést sem a léleknek, sem a beteg embernek, gyógyulást, enyhet adni nem tud. Kiállítani való az, hogy míg a szomszédos német ajkú Bérezel község lakosai még az utca közepét is söprik és locsolják önkénte­sen és az egész község teli van fával, — nálunk a hatóság és a rendőri aszisztencia nem elég ahoz, hogy csak a járdát becsüle­tesen meglocsolják és lesöpörjék. — Isten ments, mit szólnának a szomszédok,­­ha még az utca közepe is néha napján meglocsol­­tatnék és a söprű nyele kiérne az utca kö­zepéig. Kiállítás volt Czegléden az a 130 korcsma is, ahol az ablaküvegek mögött majdnem minden korcsmában két-három, de volt rá eset, hogy négy-öt — finom nyelven szólva — könnyüvérű hölgyecske volt kiállítva, akik­nek segélyével sikerült elérni Czegléd váro­sának azt, hogy legalább 2—3000 ember vérbajos van Czegléd város lakossága között. Hála Istennek és H­u­­­i­n rendőrtanácsos­­főkapitány úr erélyének, e kiállított könnyű­vérű hölgyecskék közül két hét alatt 180 tűnt el az én intencióim szerint Czegléd vá­rosából rendőri kiutasítás révén. — Tessék, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, elkép­zelni : megtelt volna velük egy fél előadási terem és ezek szabadon terjeszthették — or­vosi, hatósági ellenőrzés nélkül állván — a családi békét és mindenkit veszélyeztető (hisz láthatták a kiállításon és előadáson is ezeket a dolgokat), a nemzedékeket rontó nyavalyákat. Ha nem lennék különben is vallásos, hívővé válnék, amikor eszembe jut­nak a bibliának azon bölcs szavai: „Meg­büntetem az apák vétkeit a fiúkban harmad és negyed szigten­­. Mert, tisztelt hallgatóim, ezek azok a bizonyos betegségek, amelyeket nemzedék­rontónak lehet nevezni. Kiállítás még a sok nyomortanya, de hát hagyjuk az ijesztő részét a kiállításoknak és forduljunk a czeglédi közönség által nem ismert azon kiállításhoz, aminek látogatója és közönsége csak én egyedül szoktam lenni. Pedig a tárgyak elevenek, — hol mosolygók, hol rúgkapálódzók, kiabálók, de ez a kiabá­lás nem sértő és nem ijesztő az anyai fül­nek, gond felhője nem ül az arcokra ilyen­kor, — mert hisz­ csak a doktor bácsi - oltja be a behozott kicsi babákat a himlő ellen évenkint egyszer. 600 kicsi, kövér vagy sat­nya, jól fejlett, apró, jövendő Magyarország reménysége fordul meg évenkint a himlőol­tás idején a kezem alatt a városháza köz­gyűlés teremben pár óra alatt. Még a dok­toroknak úgynevezett kérges szíve is felen­ged az ártatlan apró teremtmények láttára. Sajnos, hogy az 1000-ből hiányzó 400, min­den emberi hivatás teljesítése nélkül éven­ként a föld alá kerül. Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban említem meg, hogy az illetékes tényezők tervbe vették, hogy a legközelebbi himlőoltás idején az orvos javaslatára a leg­szebben és legjobban ápolt csecsemőket meg fogják jutalmazni. Ezek után reátérek a mostani kiállításra is. Hogy az szép volt, jó volt, azt bizonyítja az, hogy a látogatók száma 10.000. Önkéntes adományokból pediglen körülbelül 3600­0 folyt be, amely összeget az ügy érdekében fogunk felhasználni. Ez a siker szokatlan Czegléden, hogy kik­nek az érdeme, ezekre bővebben nem aka­rok e helyen kitérni, úgyis tudja mindenki. De itt rá akarok mutatni azokra a kifogá­sokra is, amelyek a sok dicséret mellett itt is ott is elhangzottak . Szép volt, jó volt, de nem gyermeknek való volt, hogy voltak ké­pek, amelyek az erkölcsöket rontják, tehát destruktívek, romboló hatásúak. Tisztelt Hallgatóim ! A természetben nincs ugrás, a gyermeklélek ismerői jól tudják, hogy a gyermeki lélek láthat és hallhat bi­zonyos dolgokat, de azokat meg nem érti, mert természeti törvény szerint kívül esnek az ő felfogási körén és ha később, mint idő­sebb gyermek bővülvén felfogása meg is érti azt, ki állíthatja, hogy a tudása ezeknek a dolgoknak együtt jár az erkölcstelenséggel? Ki állíthatja, hogy kedves hallgatóim közül azok, akik ezeket a dolgokat előbb tudták meg, mint azokat a gondos anyai szeretet jónak látta volna, most emiatt erkölcstelenek lennének. Engedjék meg, hogy ne én magam cáfol­jam meg ezeket az itt-ott elhangzó kifogá­sokat, hanem egy kis szöszi gyerek, egy körülbelül 5 éves bátor fiúcska, ki a meg­figyelésem szerint a kiállított képek szemlé­lése közben nem talált megjegyzésre méltót, de midőn Józan Péter és részeges János szo­morú tragédiája előtt időzött, önfeledten ki­áltott fel: „Nini, hisz ez idős apám és anyuka is igy­ik­, éppen olyan, mint a­“ Hát ez az kérem ! A két­ társadalom, amely még imáiban is megérinti az élet nagy kérdéseit, nem azzal védi a gyermek lelkét az elbukástól, hogy attól mindent légmentesen elzár és tájéko­zatlanul dobja, ki az élet tengerére, hanem azzal, hogy igazi keresztény és vallásos szel­lemben védőszárnyai alá veszi a mai korban oly sok veszedelemnek kitett ártatlan gyer­mekeket. S ha egyik oldalon a gyermek­­lélektan tanítása szerint a kifogásolt képek nem fertőztették meg a gyermek lelkét, a másik oldalon pedig a gyermeki lélekbe már most beoltatott egy olyan probléma (mert hisz a megértett képre emlékezni fog), ame­lyet addig fog fúrni, és faragni az ő kis lelki műhelyében, míg abból a hasznos és jó előtűnik és az az élet küzdelmeiben munka­eszközzé és fegyverré támad az ő javára. A másik kifogás következő volt. Innen is, onnan is, amonnan is hangzott a kákán is csomót keresők ajkáról, hogy minek az, hi­szen a mi magyar népünknek nincs eziránt érzéke, fogékonysága, nem mozdítható ki az ő nemtörődömségéből, így, úgy stb. Minek az, miért ez ? Hát csak azért, hogy a magyar Mármaros magyar sóbányájából magyar bá­nyász által kitermelt sóval főzhessük meg ételünket. Csak azért, hogy a felvidék mele­get adó fáját szabadon hozhassák be Buda­pestig, vagy ha kell az Aldunáig, széles nagy kalapjában magyar nemzeti szalaggal a mi tót testvéreink a tutajokon, mint ahogy azt láttam az én szepesi iglói diák koromban. Hogy magyar Erdély töméntelen kincsét, boldog bánatnak búzáját magyar vasúton, magyar mozdonyokkal, magyar őrházikók mellett, hol békés boldogság tanyát, szaba­don hozhassák el hozzánk. Csak azért, hogy a sokat szenvedett magyar a volt 270 fürdő­hely közül az elrabolt 210-be újra szabadon mehessen enyhülést és gyógyulást keresni és ezt mind, mind cseh, szerb és oláh ellenségeink megkérdezése nélkül!!! Csak azért, hogy a lélekben és testben újra erőssé vált magyar a Kárpátok gerincein véges­végig odakiálthassa megint rabló szomszé­dainknak : „Csak azért is élek !“ „Hát csak ezért !“ Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Végül meg­­emlékszem a kiállítás egyik humoros jele­netéről. Három falusi bátyus asszony megáll a már említett Józan Péter és részeges János előtt. Sugdosnak, összedugják fejüket, úgy cserélik ki véleményüket, pörög a nyelvük mint a rokka, míg az egyik közülök igy szól. Bizony igaz ez, én hiszem is, hogy úgy van, de csak az a kár, hogy az uramnak hiába beszélek. Uraim! Kedves dolgozótársaim! Nyert ügyünk van, az asszonyok már velünk tartanak! — Királykérdés. Addig-addig kapcsol­gatták ki politikusaink a királykérdést, míg csak a politika középpontjába nem került. Igaz, hogy a külső események s egy nem várt fordulat is okozta ezt a változást, de mégis talán sok az, hogy annyira túlontúl­­tárgyalják az ügyet a nemzetgyűlésen. Ha a tudósításokat olvassuk, az indemnitás egé­szen feledésbe megy s bárki azt gondolhatná, hogy pusztán a királykérdés megoldása van a szőnyegen. Nyilvánvaló pedig, hogy az egyenlőre meg nem oldható s nem is várjuk azt ettől a parlamenttől s nem várjuk a mai időktől. A királykérdés majd „megoldódik“. Megoldódik akkor, amikor nem erőlteti senki, majd amikor magától jön, amikor az idő megfelelő lesz hozzá- Addig pedig más terü­leten komolyabb munkát várunk a nemzet­gyűléstől, melynek napjai meg vannak szám­lálva. A közvélemény az ország vezetésének zavartalansága érdekében indemnitást s a jövő érdekében választójogot kér. A válasz­tásokon majd megnyilatkozik az ország, hogy mit tart erről a parlamentről. 1001 ÉJSZAKA - SZÍNES FILM - A KORZÓBAN Jegyek előre válthatók! Jön!

Next