Czeglédi Hirlap, 1906. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1906-07-01 / 27. szám
Cegléd, 1906. II-ik évfolyam.— 27-ik szám. Vasárnap, julius 1. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL SÁRIK GyULA könyvnyomdájában. Vasut-utcza (Gombos-ház.) — NYILTTÉR SORA 1 KORONA. — Felelős szerkesztő. Főmunkatárs: KOLOFONT JÓZSEF SZŐLLŐSY ERNŐ Kiadótulajdonos: SÁRIK GYULA ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A „Ceglédi Független Hírlap“-pal együtt: Egész évre 5 korona. Fél évre 2 kor. 50 fill. Negyedévre 10. 25 fül. Egyes szám ára 10 fillér. Városi színház. Régesrég óta áltatjuk magunkat, amikor városi színházról beszélünk, miközben a könnyebben hívők szinte beletörődnek abba, hogy nekünk színházunk van. Dehogy van. Ha egy 500 holdas gazda majorjában külsőleg-belsőleg ilyen képet mutató magtár volna, szégyenesné s első dolga volna azt leverni s ujjal cserélni. Sőt tán a kutyabagosi „nagyboltos“ is a pironkodás egy nemével mérné ilyen helyiségben — a különben nem válogatós falusiaknak — a bablisztet. De Cegléden, ebben a 30 ezret haladó lélekkel bíró városban nem röstelli senki — legalább azok nem, akiknek kellene —, hogy a múzsák ebbe a dohánypajtába szorultak annak idején, amikor tán még ez is inkább megjárta, de hogy a művészet csarnoka még ma is ez az ócska csűr, az már komolyan pirulásra ad okot. Manapság a színművészet nem fényűzési cikk s nem is a hazafiság mozgatója, mint hazánkban volt valamikor, hanem határozottan szükséges szórakozás. Olyan szórakozás, mely a műveltség terjesztője, az erkölcsök szelidítője, nemesítője különösen a vidéken, ahol még nincs elég tere a frivolságnak s vaskos pikantériáknak. Bizonyos műveltségi emelkedettségre, magasabb műveltségi érettségre mutat az, amikor a város közönsége tud áldozni erre a célra is, amely közvetlenül inkább lelki, elvont érdekeket érint, de szoros összefüggésben áll a reálisabb szükségletekkel is. Egy önérzetes városnak kell tekintenie arra, hogy elmaradottnak ne lássák. Még ha nem a lelki gyönyörködés utáni vágy ösztönzi is, akkor is meg kell mutatnia, hogy van érzéke a művészetek iránt s ha áldozatba is kerül, megmutatja, hogy nem marad el más városok lakossága mögött. A városi hatóságnak is kötelessége, hogy a város e tekintetben is lépést tartson a haladó korral s mindent el kell követnie, hogy a szükséges eszközöket előteremtse, vagy a nagyközönség érdeklődését felébressze, fenntartsa s anyagi hozzájárulással juttassa kifejezésre. A mai szégyenletes állapot nem tarthat soká. Mert az úgynevezett „színház“ céljának nem felel meg. Nemcsak régi, ronda, piszkos, korhadt, egészségtelen és tűzveszélyes, hanem a színpadja is használhatatlan. Nincs ott egy fél szál deszka jó, nincs egy ép vászon, egy valamire való függöny s mindenek felett nincs hely, hogy a már kész és máshonnan hozott díszletek kellőleg elhelyezhetők lennének. Így azután nincs rá mód, hogy a közönséget a színházbajáráshoz hozzászoktassák a legjobb színészek is, mert egyik rész a légvonattól, más attól fél, hogy tűz, vagy tüzi lárma esetén bennég, vagy a szűk kijáratoknál agyonnyomják, másnak az ízlését a színpad TÁRCA. gimtlllllllll»lllllllllllllllllllllllllHllllHIHIIIIIIilllHlllllllHlllllllillllllllllilllllllUIIIHIIIII«lllllHIIIIIIIIII»lll]llllllll: 2-emonáds. JC.emondok én a világról DC cimű szerrel édesem, C/Cincent pótolása rám vetett "Pillantásod ellesem. világon ami szépet, po/n jót csak láttam én, Dy megtisztulva és ragyogva, XCsép szemedben fellelem. Masztuhácz Czeza. Napraforgó. — A „Ceglédi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta : SZÖLLŐSY ERNŐ. A rabszolga, kit az emberséges „fehér ur“ — a korbácsütésektől felszabadítva — emberré tett s a keleti nő, kit az utcák szemetéből visznek a kenyur paradicsomába, nem kisérik uruk lépteit hűségesebben, mint a sárga virágú napraforgó az öreg napot! A napraforgó a virágok között a költő. Alig hogy kibúvik a földből, túlszárnyalja — már növésében is — többi virágtársait. Mintha szólna az öreg naphoz, mintha minden levelének arca volna, mintha beszélne hosszú dicséreteket a naphoz, úgy fordul feléje! Mikor az öreg nap első pillantásai a földre esnek, a napraforgó már keletnek fordulva szívja be a nap első fénycsókjait s kiséri egész napi járásában késő napnyugtáig. Mikor a nap eltűnt a láthatáron, a napraforgó mintha le akarna borulni a földre, úgy elhajlik napnyugat felé, majd lassan kint kezd felemelkedni, azt gondolnád, hogy most észak felé keletre fordul, hogy lesse, várja újra az öreg napot, pedig dehogy, ez a virág nem kiváncsi arra, hogy milyen világ van arra, ahol az ő napja nem jár. Lassan fölegyenesedik, olyanná lesz mint az ős Libanon cédrusa, büszke a többi virágok között! Talán éjjel leheli ki virágkölteményeit, melyeket kora hajnalban mond el a fölkelő napnak? *** Az iskolában még rövid szoknyás korában nevezték el a szép Ilonkát „ Napraforgó “nak. Olyan volt, mint a többi kis leány, bohókás, csintalan. Sugár volt a termete, mint a napraforgóé. De azért nem a termetéért nevezték ám napraforgónak! Milyen édesek azok az iskolai leánypletykák. Mikor egy-egy közülök elkezd komolyodni, kerüli a leányi játsziságot, akkor a többiek ráfogják, hogy ő szerelmes. Szellmes lett a szép Ilonka is 16 esztendős korában. A férfi, akit szeretett, dehogy tudta, hogy neki holdja van. Pedig volt. Némány tán akaratlan kerülgette, mint a napraforgó az öreg napot. Boldog ember — mondogatták Ilonka napjáról — milyen boldog lehet, akit az a leány szeret. A férfi mosolygott mint az, aki