Czeglédi Hirlap, 1906. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1906-07-01 / 27. szám

Cegléd, 1906. II-ik évfolyam.— 27-ik szám. Vasárnap, julius 1. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL SÁRIK GyULA könyvnyomdájában. Vasut-utcza (Gombos-ház.) — NYILTTÉR SORA 1 KORONA. — Felelős szerkesztő. Főmunkatárs: KOLOFONT JÓZSEF SZŐLLŐSY ERNŐ Kiadótulajdonos: SÁRIK GYULA ELŐFIZETÉSI ÁRAK: A „Ceglédi Független Hírlap“-pal együtt: Egész évre 5 korona. Fél évre 2 kor. 50 fill. Negyedévre 1­0. 25 fül. Egyes szám ára 10 fillér. Városi színház. Régesrég óta áltatjuk magunkat, amikor városi színházról beszélünk, miközben a könnyebben hívők szinte beletörődnek abba, hogy nekünk szín­házunk van. Dehogy van. Ha egy 500 holdas gazda major­jában külsőleg-belsőleg ilyen képet mutató magtár volna,­­ szégyenesné s első dolga volna azt leverni s ujjal cserélni. Sőt tán a kutyabagosi „nagyboltos“ is a pironkodás egy nemével mérné ilyen helyiségben — a különben nem válogatós falusiaknak — a bablisztet. De Cegléden, ebben a 30 ezret haladó lélekkel bíró városban nem röstelli senki — legalább azok nem, akiknek kellene —, hogy a múzsák ebbe a dohánypajtába szorultak annak idején, amikor tán még ez is inkább megjárta, de hogy a művészet csarnoka még ma is ez az ócska csűr, az már komolyan pirulásra ad okot. Manapság a színművészet nem fényűzési cikk s nem is a hazafiság mozgatója, mint hazánkban volt vala­mikor, hanem határozottan szükséges szórakozás. Olyan szórakozás, mely a művelt­ség terjesztője, az erkölcsök szelidítője, nemesítője különösen a vidéken, ahol még nincs elég tere a frivolságnak s vaskos pikantériáknak. Bizonyos műveltségi emelkedett­ségre, magasabb műveltségi érettségre mutat az, amikor a város közönsége tud áldozni erre a célra is, amely köz­vetlenül inkább lelki, elvont érdekeket érint, de szoros összefüggésben áll a reálisabb szükségletekkel is. Egy önérzetes városnak kell tekin­tenie arra, hogy elmaradottnak ne lás­sák. Még ha nem a lelki gyönyörkö­dés utáni vágy ösztönzi is, akkor is meg kell mutatnia, hogy van érzéke a művészetek iránt s ha áldozatba is kerül, megmutatja, hogy nem marad el más városok lakossága mögött. A városi hatóságnak is kötelessége, hogy a város e tekintetben is lépést tartson a haladó korral s mindent el kell követnie, hogy a szükséges eszkö­zöket előteremtse, vagy a nagyközön­ség érdeklődését felébressze, fenntartsa s anyagi hozzájárulással juttassa kife­jezésre. A mai szégyenletes állapot nem tarthat soká. Mert az úgynevezett „színház“ cél­jának nem felel meg. Nemcsak régi, ronda, piszkos, korhadt, egészségtelen és tűzveszélyes, hanem a színpadja is használhatatlan. Nincs ott egy fél szál deszka jó, nincs egy ép vászon, egy valamire való függöny s mindenek felett nincs hely, hogy a már kész és máshonnan hozott díszletek kellőleg elhelyezhetők lennének. Így azután nincs rá mód, hogy a közönséget a színházbajáráshoz hozzá­szoktassák a legjobb színészek is, mert egyik rész a légvonattól, más attól fél, hogy tűz, vagy tüzi­ lárma esetén benn­ég, vagy a szűk kijáratoknál agyon­nyomják, másnak az ízlését a színpad TÁRCA. gimtlllllllll»lllllllllllllllllllllllllHllllHIHIIIIIIilllHlllllllHlllllllillllllllllilllllllUIIIHIIIII«lllllHIIIIIIIIII»lll]llllllll: 2-emonáds. JC.emond­ok én a világról DC cim­ű szerrel édesem, C/Cincent pótol­ása rám vetett "Pillantásod ellesem. világon ami szépet, po/n­ jót csak láttam én, Dy megtisztulva és ragyogva, XCsép szemedben fellelem. M­asztuhácz Czeza. Napraforgó. — A „Ceglédi Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta : SZÖLLŐSY ERNŐ. A rabszolga, kit az emberséges „fehér ur“ — a korbácsütésektől felszabadítva — emberré tett s a keleti nő, kit az utcák sze­metéből visznek a kenyur paradicsomába, nem kisérik uruk lépteit hűségesebben, mint a sárga virágú napraforgó az öreg napot! A napraforgó a virágok között a költő. Alig hogy kibúvik a földből, túlszárnyalja — már növésében is — többi virágtársait. Mintha szólna az öreg naphoz, mintha minden leve­lének arca volna, mintha beszélne hosszú dicséreteket a naphoz, úgy fordul feléje! Mikor az öreg nap első pillantásai a földre esnek, a napraforgó már keletnek for­dulva szívja be a nap első fénycsókjait s kiséri egész napi járásában késő napnyugtáig. Mikor a nap eltűnt a láthatáron, a napra­forgó mintha le akarna borulni a földre, úgy elhajlik napnyugat felé, majd lassan kint kezd felemelkedni, azt gondolnád, hogy most észak felé keletre fordul, hogy lesse, várja újra az öreg napot, pedig dehogy, ez a virág nem kiváncsi arra, hogy milyen világ van arra, ahol az ő napja nem jár. Lassan fölegyenesedik, olyanná lesz mint az ős Libanon cédrusa, büszke a többi virágok között! Talán éjjel leheli ki virágkölteményeit, melyeket kora hajnalban mond el a fölkelő napnak? *** Az iskolában még rövid szoknyás korá­ban nevezték el a szép Ilonkát „ Napraforgó “­­nak. Olyan volt, mint a többi kis leány, bohókás, csintalan. Sugár volt a termete, mint a napraforgóé. De azért nem a terme­téért nevezték ám napraforgónak! Milyen édesek azok az iskolai leány­pletykák. Mikor egy-egy közülök elkezd komolyodni, kerüli a leányi játsziságot, ak­kor a többiek ráfogják, hogy ő szerelmes. Sze­llmes lett a szép Ilonka is 16 esz­tendős korában. A férfi, akit szeretett, dehogy tudta, hogy neki holdja van. Pedig volt. Némán­y tán akaratlan kerülgette, mint a napraforgó az öreg napot. Boldog ember — mondogatták Ilonka napjáról — milyen boldog lehet, akit az a leány szeret. A férfi mosolygott mint az, aki

Next