Czeglédi Hirlap, 1906. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1906-07-01 / 27. szám
II. évfolyam sérti, más a nézőtér piszkosságától undorodik, ismét más pedig attól fél, hogy egyszer csak valami erős dobütéstől az egész műalkotás összedől. És ez így áll már évek óta s erről így irkálnak az újságok már évek óta, de nem tesz senki semmit, csupán a dísztelen szörnyeteg iránti kegyeletből. S ne is félj te, múzsacsarnok! Istentelen kezek nem vágnak csákányt kopott oldaladba, nem döntik le korhadt oszlopaidat s nem tépik szét főszlánynyá a szú és moly által még meghagyott kulissza-rongyaidat. Neked úgy kell ledőlnöd végelgyengülésben, mert azért nem is tataroznak, nem javítanak. Pusztulj, avulj, míg be nem roppan görbülő derekad. Addig nem bánt senki, addig megtart téged a kegyelet minden jóizlésű ember igaz gyönyörűségére! Tanügyi panaszok. Gondolhatná valaki, hogy ez alatt a cím alatt arról van szó, hogy valami elszánt tanügybarát és szakértő ily címmel egy hat kötetes könyvet irt s azt én itt röviden ismertetni szándékozom, mert hiszen képtelen merészségnek látszik — s lehet, hogy az is — hogy valaki rövid újságcikk keretében a tanügyi mizériákról beszéljen. De mégsem arról van szó. Nem irt hat kötetes könyvet senki sem, hanem igenis beszélnek azok, akiket illet 12 kötetre valót. E 12 kötetnek egyik rövid fejezetét ragadom ki. Ennek a fejezetnek a közbeszédben kerékkötés a címe. Most, hogy bezárultak az iskola kapui s hallottuk a vizsgákon az elnökök dicséreteit és kifogásait legalkalmasabb dolog arról beszélni, hogy a kerékkötés címe alatt mennyi akadályt kell a tanítóknak egy év alatt leküzdeni. Ki gondolná ott a vizsgán az ünnepélyes hangulatban, hogy az a tábla, amelyen a gyerek olyan szabályos számsorokat irt, mennyi gondot okozott a tanítónak, míg hozzájutott. Hányszor kellett neki azért gondnokhoz, elnökhöz, pénztárnokhoz bekopogtatni, sürgetni, könyörögni — míg megkapta. És hányszor kellett valami hiányzó szerért félórás utakat tenni, érvelni annak szükségessége mellett. Mennyi bosszúságot állott ki, míg valami csekélységgel elláthatta osztályát. Én tudok esetet itt a városban, hogy egy fiatal tanító megunva a sok kilincselést, bizonyos feltétlenül szükséges szereket a saját költségén szerezte be csakhogy meg legyen, s ne sok idő vesszen el a kunyerálgatás folytán. Ez a kerékkötés. Magában véve csekélység, de a tanítás és tanulás rendszeres menetét gátolja, késlelteti s a tanítót elkedvetleníti — annyival is inkább, mert az ilyesmi igen sűrűn fordul elő s többnyire olyanok részéről, akik a pedagógiai külsőségeknek nem tulajdonítanak kellő súlyt. Kívánatos, hogy az iskolafentartók ne akarjanak annyira takarékoskodni, mert ha nincs komoly szükség, feltehető, hogy a tanító nem kér semmit s az egyházaknak is érdeke, hogy iskoláikban a tanítás fennakadás nélkül folyjék. Ha a közvagyonnal takarékosan bánik valaki, dicséretes dolog, de a takarékosságnak is vannak szem előtt tartandó korlátai. r ., Látogato. A kis legény megnőtt s csodálták, mint egy hőst: kocsisok, borbélyok s ifjak a javából: a „jancsik“ s „ábrahámok“, szóval a város szine-java, kezdve a bábukon. Hanem a jó dolog rövid időn tartott. Forgószél támadott s a hős lovag letört. — Az újságírás neki nem termett koszorút, hanem — óh sírjatok, drága cimborái — jutalmul nem soká hűvös helyre kerül. — Szegény Nagy Domokos! hejli, de meg is járta. Katona nem is volt, mégis nemsokára gyakorlatra megyen —, de nem ám a harctérre, hanem Kecskemétre, a Törvényszék díszes, szép épületébe, 28 napi fogházgyakorlatra, a jó meleg nyáron egy kis üdülésre. Talán hasznára lesz s meg fogja tanulni csendes magányában, hogy mégsem való az, csupán kedvtelésből sérteni s rágalmazni. Ez lett hát a vége a nagy dandónak, mit az erdélyi legényke rendezett Cegléd örömére. Nem hoztam volna fel a magam részéről, mert hiszen a múlt héten megírta ezt már Dr. Tálasy Aladár barátom is. De azon furcsa eset, hogy a Ceglédi Hírlap múlt száma a társaskörökbe egyáltalában nem, más helyekre pedig nagyobbrészt melléklet nélkül lett kihordva (mert hogy éppen a mellékleten volt Dr. T. A. cikke), arra késztetett, hogy újból szóvá tegyem szegény Nagy Domokos megérdemlett sorsát, csúfos bűnhödését. Másrészt pedig jogcímet ad az ügy felemlítésére az is, hogy ennek a megérdemlett bünhődésnek kieszközlésében nekem is van részem. A közül a 4 rendbeli rágalmazás és 2 rendbeli becsületsértés közül u. i. amelyekért most Nagy Domokos kúriai ítélettel összbüntetésül 28 napi fogházat és 120 kor. pénzbüntetést kapott, 1 rendbeli rágalmazás az én terhemre volt elkövetve. Hiszen emlékezhetnek még e lap olvasói a Rákóczünnepélyre, s arra a vad hajszára, amelyet az ünnepély után a Ceglédi Újság ellenem indított. Az ítélet bár aránylag enyhe, de okulásra jó s Nagy Domokos magának használ csak vele, ha tanul belőle. Ebben a reményben válok meg most tőle s a hosszas üdüléshez jó szívvel kívánok neki vig mutatást! Dr. Piskóty István, igazán boldog, vagy legalább a boldogság első lépcsőfokán áll . .. és ment tovább délnek a büszke nap járásával, tudta, hogy holdja a Napraforgó követi. Nem csalódott, követte is a forró délnek izzasztó utain. Követte a leány forró szerelmével, némán a férfit, ki mosolyogva, néha-néha visszatekintve haladt a nyugat felé vezető útbarázdákon. Szegény leány, a kifáradt bolygó megáll az út peremén, még utána néz, mint a napraforgó, lenyugtakor az öreg napnak, bámul utána s mintha le akarna hajolni, hogy utolsó fényét a napnak . . . nem . . . hogy a férfi lábnyomát még egyszer megtekintse . . . Szép Napraforgó, ne nézz már utána, ne sild el minden világkönnyedet. Nézd csak észak felől mi kedves szellő leng, felszántja minden könnyedet, jer, még erre boldogsághoz vezet az út! A szép Napraforgó megrázkódik, megborzad a boldogságtól, még csak arra sem tekint, ahonnan a szele lengedez. Égnek emeli karcsú termetét, keletnek fordulva vár . . . vár. . . ... Óh nehezen virrad s felhőpalástban az ég. Hány napkelte s nem jő vissza . . . vár... vár... a karcsú Napraforgó s lassanként . . . elvirágzik. CEGLÉDI HÍRLAP 27-ik szám. A Közönség Köréből. Kezdet és vég. Egyszer egy legényke mit gondolt magában! — Vendégszerepelni indult szép Erdélyországból s belepottyant véletlenül Cegléd városába. Szép zöld fűre esett s a bérces hon fia mámorba fulladott az aranykalászos rónaság édes babájitól. Megdagadt kebele a szive tájékán s feje lobbot vetett, kigyult benne az ész. Nagy fényesség támadt s kéjtől ittasodva azt hivé: övé lett a világ. — Újságíróvá lett, „Berci“ nevezte ki —, s Ceglédet merész tollal ostorozta. Neki eresztette a sercegő pennát a türelmes papírnak sütött, vágott, rúgott. HÍREK. Lapunk mai száma 1200 példányban jelent meg. — A kecskeméti Kossuth-szobor leleplezése. Ma leplezik le nagy ünnepségek között Kecskeméten Kossuth apánk szobrát. Most már Kecskemét is azon városok sorába lép, kik nemcsak szinleg vallják a dicső s nagy magyar elveit, hanem nyíltan síkra szállnak a magyar nemzet függetlenségéért folyó harcban s reméljük, hogy annak a nagy magyarnak szelleme meg fogja védeni Kecskemétet attól, hogy a jövőben — úgy mint ma — csak elvhű