Czeglédi Hirlap, 1909. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-01 / 1. szám

Cegléd, 1900. V-ik évfolyam e­l­ső szám. péntek, január . GAZDASÁGI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS V­EGYEST­ART­ALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre — — 5'— korona. Félévre — — 2'50 korona. Negyedévre— — 1 '50 korona. Egyes szám ára — 10 fillér. Nyilttér sora 1 korona. Főszerkesztő: D­r. PIROS GYULA. Szerkesztőség: dr. Piros Gyula ügyvédi irodája, ahova minden a lap szellemi részét érdeklő külde­mény címzendő. Laptulajdonosok: dr. Piros Gyula és Kolofont József. Újévünk. Az idő gyors kerekén újra lepergett egy év, újra m­egújhodott az öreg esz­tendő, hogy mihamarabb az is meg­­vénhedjen. Bizony, mihamarabb, mert egy év oly rövid, csak a napok hosszúak, de maga az év oly gyorsan tovaillan, hogy emlékeit is alig tudjuk emlékszámba venni, mert emlékezetesebb eseményei rendszerint átnyúlnak a következő esz­tendőbe, oly csekélység az idők és események mérhetetlenségében egy év. Azért az újév küszöbén mégis visz­­sza szoktunk pillantani a letűnt év eseményeire s próbálgatunk egyes ki­­magaslóbb eseteknek jelentőséget tu­lajdonítani, pedig az a jelentőség rend­szerint csak abban áll, hogy a hétköz­napi szürkeség némely esetekben a szokatlanság fényénél veszít valamit erejéből. " Közéletünk esetei között mégis vol­tak jelentősebbek, hogy többek közt az általános tisztújítást, a közvilágítást, a Rákóci­ utca kikövezését, a vasúti pályaház építését, a szervezési szabály­­rendelet átdolgozását említsük. Ezek is azonban a szerves közélet lüktető erejének és a fokozatos fejlődés természetes jelenlétének az ismérvei. Fontosabb azonban, hogy a múlt év mint alapvető, micsoda képet készített elő a jövő, az újév számára. A beköszöntött év perspektívája a képzelet szemei előtt több irányban kecsegtető képet tár fel, amely az el­múlt év elhatározásaiban leli gyökerét. Képzeletünkben látjuk már a hatal­mas méretű új és modern elrendezésű vasútállomást, amint büszkén tekint a szélesen betonozott kettős fasorral éke­sített Rákóci­ utcára, amelyen „gránit kockán veri a szikrát a patkó“. Látjuk a hatalmas műutat, a városiasság egyik elmaradhatlan jellegzőjét. Látjuk rajta a villamos égők ezreit tarkázva karcsú oszlopos ívlámpák izzó fényszóróival, látjuk a többi világos utcákat s látjuk a családi otthont derűs fénnyel átöm­­lesztő villamos gyertyákat. Látjuk sik­lani s halljuk büszkén dübörögni a Csemőivasút hosszú kocsisorait. Szép kép. Sajnos azonban, hogy csak mozaik. Az általános perspektíva nem ilyen. Sok kívánni való marad még az új­évre, amelyek kielégítése nem ilyen bizonyos, nem ilyen közeli. A színház roskadozó teteje felett egyik év a másik után suhan el, azaz, minden évben foltoznak azon be vala­mit, de csak azért, hogy mindig hagy­hassanak a régi idők emléke gyanánt egy-egy rést, amelyen a falakat omlasztó eső aláfolyik s egyszer csak bedől mintha mondaná: Eddig vártam az újat, tovább már nem birom, régi szolga vagyok s mégse érdemeltem meg, hogy utódomat meglátni enged­tétek volna — s az összeomló vályog­halom maga alá temeti az uj szinház építésének még a reményét is (Igaz, van állandó mozi! Ez kell a magyar­nak !) Szomorú valóság, hogy a színház létesítése mind a hatóság, mind az egyesek, mind az egész társadalom előtt mostohagyerek. Mintha nem vol­nának városunkban művelt, csiszolt lelkű, a művészeteket megbecsülő em­berek. E lap hasábjain már számtalan elfogadható módozatot ajánlottak a színház barátai és azok, akik restelkedve nézik elm­aradottságunkat, az eredmény T­ÁRCA. HA LESZÁLL AZ ÉJJEL . . . Ha leszáll az éjjel, Hát leszáll, Ha jön, hát csak jöjjön A halál. Nyugton nézem árnyát, Rémett: Tied volt az éltem Fénye mind! Endrődi Sándor: A hatalom. - Irta : ZSOLDOS LÁSZLÓ. —­­ A „CEGLÉDI HÍRLAP“ eredeti tárcája. -Vladimir cár izgatottan pattant fel az író­asztala mellől. — De hisz ez tűrhetetlen! — kiáltotta haraggal. — Hol kopog ? — és hangja itt egyszerre félénkké meg zavarossá vált. —­­ Hol kopog itt az Írógép ? Becsöngette a szolgálattevő udvari tisztet csöndesen, mint akinek fontos titkolni valója van, maga mellé intette: — Hallod? Kipi-kop ? .. . kip-kop ? Hal­lod Pacsov ? Pacsov, a szolgálattevő tiszt nem hallott ugyan semmit, de azért mialatt úgy állott uralkodója előtt, mint a cövek, vak engedel­mességgel válaszolta: — Parancsára, felség, hallom. A cár tenyerével az asztalra támaszkodva, szemében a téboly tekintetével meredt a levegőbe: — Kipi-kop ... kip-kop, kopog az Írógép. A halálos ítéletemet kopogtatja, hallod-e Pacsov ? A tiszt homlokán kiütött a hideg verejték: — Minden szentekre a cár megőrült, — villant át az agyán egy pillanatra. Ám a másik szempillantásban már elszánt nyuga­­lommal szólalt meg: — Bocsánatért esedezem, Felség, de itt semmiféle írógép nem kopog a teremben. Vladimir az előtte heverő aktacsomra csa­pott az öklével : — Nem kopog ? Hát akkor mi kopog ? Mi tesz úgy folyton, hogy kipi-kop ... kip­­kop, ha nem az írógép ? — Bocsánatért esedezem, Felség, de . . . akart mentegetőzni a tiszt, az atyuska azon­ban nem engedte szóhoz jutni: — Honnan kerül az íróasztalomra, az ágyamba, a párnára, a kabátom zsebébe, a szőnyegre, a falra, úgyszólván nap-nap után a forradalmi bizottság halálos ítélete. Írógé­pen kopogtatva, ha nem itt, a tulajdon lak­osztályomban van eldugva az Írógép? Hon­nan, Pacsov, ezt fejtsd meg nekem, ha még nem ment el az eszed ? Ez az utolsó mondás, úgy látszik, tetszett Vladimir cárnak, mert rekedt hangon nevetett és újra mondta : — Igen, ha még nem ment el az eszed ? A tiszt minden bátorságát összeszedte, hogy szembeszálljon a hatalmas úrral és dadogva válaszolt: — Bocsánatért esedezem, Felség, de az udvar tudomása szerint tíz nap óta nem találtak a lakosztályban felségsértő, átkozott iratot. Pacsovnak igaza volt. A forradalmi bizott­ság utolsó üzenete a cárhoz tíz nap előtt

Next