Czeglédi Hirlap, 1909. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-01 / 1. szám
Cegléd, 1900. V-ik évfolyam első szám. péntek, január . GAZDASÁGI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre — — 5'— korona. Félévre — — 2'50 korona. Negyedévre— — 1 '50 korona. Egyes szám ára — 10 fillér. Nyilttér sora 1 korona. Főszerkesztő: Dr. PIROS GYULA. Szerkesztőség: dr. Piros Gyula ügyvédi irodája, ahova minden a lap szellemi részét érdeklő küldemény címzendő. Laptulajdonosok: dr. Piros Gyula és Kolofont József. Újévünk. Az idő gyors kerekén újra lepergett egy év, újra megújhodott az öreg esztendő, hogy mihamarabb az is megvénhedjen. Bizony, mihamarabb, mert egy év oly rövid, csak a napok hosszúak, de maga az év oly gyorsan tovaillan, hogy emlékeit is alig tudjuk emlékszámba venni, mert emlékezetesebb eseményei rendszerint átnyúlnak a következő esztendőbe, oly csekélység az idők és események mérhetetlenségében egy év. Azért az újév küszöbén mégis viszsza szoktunk pillantani a letűnt év eseményeire s próbálgatunk egyes kimagaslóbb eseteknek jelentőséget tulajdonítani, pedig az a jelentőség rendszerint csak abban áll, hogy a hétköznapi szürkeség némely esetekben a szokatlanság fényénél veszít valamit erejéből. " Közéletünk esetei között mégis voltak jelentősebbek, hogy többek közt az általános tisztújítást, a közvilágítást, a Rákóci utca kikövezését, a vasúti pályaház építését, a szervezési szabályrendelet átdolgozását említsük. Ezek is azonban a szerves közélet lüktető erejének és a fokozatos fejlődés természetes jelenlétének az ismérvei. Fontosabb azonban, hogy a múlt év mint alapvető, micsoda képet készített elő a jövő, az újév számára. A beköszöntött év perspektívája a képzelet szemei előtt több irányban kecsegtető képet tár fel, amely az elmúlt év elhatározásaiban leli gyökerét. Képzeletünkben látjuk már a hatalmas méretű új és modern elrendezésű vasútállomást, amint büszkén tekint a szélesen betonozott kettős fasorral ékesített Rákóci utcára, amelyen „gránit kockán veri a szikrát a patkó“. Látjuk a hatalmas műutat, a városiasság egyik elmaradhatlan jellegzőjét. Látjuk rajta a villamos égők ezreit tarkázva karcsú oszlopos ívlámpák izzó fényszóróival, látjuk a többi világos utcákat s látjuk a családi otthont derűs fénnyel átömlesztő villamos gyertyákat. Látjuk siklani s halljuk büszkén dübörögni a Csemőivasút hosszú kocsisorait. Szép kép. Sajnos azonban, hogy csak mozaik. Az általános perspektíva nem ilyen. Sok kívánni való marad még az újévre, amelyek kielégítése nem ilyen bizonyos, nem ilyen közeli. A színház roskadozó teteje felett egyik év a másik után suhan el, azaz, minden évben foltoznak azon be valamit, de csak azért, hogy mindig hagyhassanak a régi idők emléke gyanánt egy-egy rést, amelyen a falakat omlasztó eső aláfolyik s egyszer csak bedől mintha mondaná: Eddig vártam az újat, tovább már nem birom, régi szolga vagyok s mégse érdemeltem meg, hogy utódomat meglátni engedtétek volna — s az összeomló vályoghalom maga alá temeti az uj szinház építésének még a reményét is (Igaz, van állandó mozi! Ez kell a magyarnak !) Szomorú valóság, hogy a színház létesítése mind a hatóság, mind az egyesek, mind az egész társadalom előtt mostohagyerek. Mintha nem volnának városunkban művelt, csiszolt lelkű, a művészeteket megbecsülő emberek. E lap hasábjain már számtalan elfogadható módozatot ajánlottak a színház barátai és azok, akik restelkedve nézik elmaradottságunkat, az eredmény TÁRCA. HA LESZÁLL AZ ÉJJEL . . . Ha leszáll az éjjel, Hát leszáll, Ha jön, hát csak jöjjön A halál. Nyugton nézem árnyát, Rémett: Tied volt az éltem Fénye mind! Endrődi Sándor: A hatalom. - Irta : ZSOLDOS LÁSZLÓ. — A „CEGLÉDI HÍRLAP“ eredeti tárcája. -Vladimir cár izgatottan pattant fel az íróasztala mellől. — De hisz ez tűrhetetlen! — kiáltotta haraggal. — Hol kopog ? — és hangja itt egyszerre félénkké meg zavarossá vált. — Hol kopog itt az Írógép ? Becsöngette a szolgálattevő udvari tisztet csöndesen, mint akinek fontos titkolni valója van, maga mellé intette: — Hallod? Kipi-kop ? .. . kip-kop ? Hallod Pacsov ? Pacsov, a szolgálattevő tiszt nem hallott ugyan semmit, de azért mialatt úgy állott uralkodója előtt, mint a cövek, vak engedelmességgel válaszolta: — Parancsára, felség, hallom. A cár tenyerével az asztalra támaszkodva, szemében a téboly tekintetével meredt a levegőbe: — Kipi-kop ... kip-kop, kopog az Írógép. A halálos ítéletemet kopogtatja, hallod-e Pacsov ? A tiszt homlokán kiütött a hideg verejték: — Minden szentekre a cár megőrült, — villant át az agyán egy pillanatra. Ám a másik szempillantásban már elszánt nyugalommal szólalt meg: — Bocsánatért esedezem, Felség, de itt semmiféle írógép nem kopog a teremben. Vladimir az előtte heverő aktacsomra csapott az öklével : — Nem kopog ? Hát akkor mi kopog ? Mi tesz úgy folyton, hogy kipi-kop ... kipkop, ha nem az írógép ? — Bocsánatért esedezem, Felség, de . . . akart mentegetőzni a tiszt, az atyuska azonban nem engedte szóhoz jutni: — Honnan kerül az íróasztalomra, az ágyamba, a párnára, a kabátom zsebébe, a szőnyegre, a falra, úgyszólván nap-nap után a forradalmi bizottság halálos ítélete. Írógépen kopogtatva, ha nem itt, a tulajdon lakosztályomban van eldugva az Írógép? Honnan, Pacsov, ezt fejtsd meg nekem, ha még nem ment el az eszed ? Ez az utolsó mondás, úgy látszik, tetszett Vladimir cárnak, mert rekedt hangon nevetett és újra mondta : — Igen, ha még nem ment el az eszed ? A tiszt minden bátorságát összeszedte, hogy szembeszálljon a hatalmas úrral és dadogva válaszolt: — Bocsánatért esedezem, Felség, de az udvar tudomása szerint tíz nap óta nem találtak a lakosztályban felségsértő, átkozott iratot. Pacsovnak igaza volt. A forradalmi bizottság utolsó üzenete a cárhoz tíz nap előtt