Czeglédi Hirlap, 1910. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-01 / 1. szám

Cegléd, 1910. Vl-ik évfolyam e­l­ső szám. szombat, január 1. GAZDASÁGI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre — — 8 — korona. Félévre — — 4 — korona. Negyedévre — — 2’— korona. Egyes szám ára — 10 fillér. Nyilttér sora 1 korona. Főszerkesztő: Dr. PIROS GYULA. Főmunkatárs: FARKAS ISTVÁN. Szerkesztőség: dr. Piros Gyula ügyvédi irodája, ahova minden a lap szellemi részét érdeklő külde­mény címzendő. Laptulajdonos: Sárik Gyula Újévkor. A számadások napja ismét elér­kezett. Az emlékeztető sáfárkodásunkra. Az a nap, amelyen lezárjuk egy-egy év eredményét, hogy újra kezdhessük azt, amit voltaképpen el se végeztünk. Mérleget csinálunk, hogy helyzetün­ket fölismerhessük. Ezt a mérleget nemcsak a gazdának, gyárosnak, vállalkozónak, részvénytár­saságnak stb. kell megcsinálni, de meg kell csinálni mindenkinek s igy meg kell csinálni a közérdek munkásai­nak is. Nem ugyan oly módon, hogy az elvégzett munkát összegezze, hanem oly szempontból, hogy a közérdek ál­lása mennyiben javult vagy romlott a letűnt év alatt. Nem mernék azt mondani, hogy a közérdek ügye romlott volna, de azt bizvost elmondhatjuk, hogy nem is javult" A tiszta közérdeknek alig van néhány katonája s azok munkáját is megnehe­zíti, sőt lehetetleniti, céljainak elérését meghiúsítja a közérdek álarcába öltö­zött önérdek. Szomorú dolog, hogy nálunk semmi se megy, amit a tiszta közérdek ön­magáért kíván, de mindjárt megy, ha valakinek különös érdeke fűződik hozzá. Ez egészségtelen állapot, mert a közkivánalom lebecsülésével egyenlő jelentőségű. A közkívánatomnak mindenek felett kellene állani, annak nem volna szabad protekcióra szorulni s mégis minden lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy a közérdekű dolog csak a magánérdek segítségével tud érvényesülni. Anélkül nincs, aki törődnék vele s a kapcsola­tos érdek szolgál a köz támasztékául. Holott megfordítva kellene lenni, már a dolog természetéből folyólag is éppen a közszükséglet kielégülése út­ján kell nyerni, valamint a magánér­deknek, amannak a révén kell előny­höz jutnia, általa vagy vele együtt, de alárendeltségi viszonyban érvénye­sülnie. S hogy ez nem így van, ez ősrégi bajunk, régesrégi betegség, amelyet a komaságos régi közigazgatási vezetés hagyott ránk emlékül s amelytől még ma se tudtunk megszabadulni. Az igaz, hogy nehéz is lerázni a nyakunkról azt, amit évtizedek varrtak oda. De mégis le lehet és le is kell rázni s ha a fejlődésnek barátai vagyunk, nekünk kell­ megjavítani azt, amit a régiek elrontottak. Míg pedig ez a betegség el nem múlik, addig újévi mérlegünk mindig ily sivár és szomorú lesz. Az esztendő árvái. Szegény dijnokokról is hadd essék már szó. Nem azért mintha olyan nagy csapat volna, h­ogy az ő dolguk befolyással lenne a város, háztartásra, hanem azért, mert ők is tagjai a közigazgatás szekerét vonszoló testületnek. De még azért is, mert hiszen tudjuk, hogy nem egy van közöttük, aki a bijnoki fizetés (helyesebben alamizsna) mellett rendes hiva­tali ügykört tölt be és pedig sokkal külön­ben, mint nem egy megválasztott, nyugdíj­igénnyel biró kezelő hivatalnok. Igaz, hogy ezek abban a reményben dij­­nokoskodnak, hogy idővel, még pedig mielőbb rendes megválasztott hivatalra tesznek szert, ámde látnivaló, hogy ez a „mielőbb“ nem egynél nagyon későn következik be s igen hosszú időn át kell enniök a diurnisták só­­talan kenyerét. Az állam végre nagy könyörgések után beleszólt a tisztviselők fizetésének ügyébe. Törvény fogja kötelezni a városokat, hogy tisztviselőinek tűrhető fizetést adjon s ehez anyagi segítséget is adott, amely már nálunk is várja a szétosztást. De a szegény dijnokokkal senki sem tö­rődik. Ezek csak sanyarognak, várnak, remény­kednek és­­ dolgoznak. Pedig az arányosság azt kívánja, hogy amikor a tisztviselők fizetése a megfelelő módon rendeztetik, ugyanakkor a dijnoki fizetések is rendeződjenek. Különösen indokolt ez a kívánság azért, mert a városi hivatalokban a dijnokság külön mint olyan rendezve nincsen s az a dijnok 80 krajcár mellett azt az ügykört tölti be nem egyszer évekig, amelyet a kezelő hiva­talnok háromszor annyi fizetés mellett. Nem méltányos tehát ugyanazt az értéket egyharmad viszontszolgáltatásért elfogadni csak azért, mert valaki türelemmel vár egy esetleges üresedést. Itt először is olyan módon lehet segíteni a bijnokok helyzetén, hogy napidíjukat oly mérvben kell emelni, hogy az megfeleljen annak a fizetésnek, amit ugyanazért a mun­káért a választott hivatalnok kapna. Mert az se végzi el jobban, sokszor még úgy se s mivel a napidijasok hosszú időn át végzik azt a munkát a véglegesítés által kecsegtetve, — nem szabad engedni, hogy koplaljanak — egy jobb jövő rem­ényében's nem szabad a kedveket se elvenni, mert a soká várakozó napidíjasból rendszerint rest hivatalnok lesz s visszaveszi, visszaszerzi azt az erőt, amelyet a diurnistáskodás sovány napjaiban elveszített, később az elmozdítha­­tatlanság nyugalmas idejében. Helyet is kell csinálni nekik. Van egynéhány mozgó kezelő hivatalnok, ezeket meneszteni kellene már, hadd mor­mogjanak a meg nem érdemlett nyugdíj csendes védelme alatt, de adjanak helyet azoknak, akik dolgozni akarnak és tudnak. Azonban itt már válogatni kell, amikor a napidíjasok fizetéséről van szó, mert itt álta­lánosítani nem szabad, nem is lehet. Csak az igényelhet jobb javadalmazást, aki teljes mértékben használható s akiről fel­tehető, hogy idővel hasznos tagja lehet köz­­igazgatásunknak. Ezeket ki kell választani s itt megtartani bármily minőségben addig, m­ig a sor rájuk kerül s bejuthatnak a jól dotált státusba. Ilyenek ma is vannak és ezután is mindig akadnak s ezekkel biztosíthatjuk a kezelő hivatalok jóságát, amihez ez idő szerint még némi szó férhetne. Gondoljunk hát a szegény, árva dijnokokra­­ is, amikor a 16,000 koronácska felosztásáról­­ lesz szó. Tanácsos, Ceglédváros betűrendes név- és címtára. Hézagpótló és igen értékes munkát teljesített lapunk, amikor összeállította a város teljes cím- és névtárát, mely­nek közlését a mellékleten legközelebb megkezdjük. A közlést hetenként 2-4 oldalon történik, még pedig könyvalakban, hogy az onnan levágható és beköttethető lesz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy

Next