Czeglédi Keresztény Hírlap, 1923 (2. évfolyam, 1-55. szám)

1923-03-18 / 11. szám

2. oldal Czeglédi Keresztény Hit lap 11-ik szám ókra való kihatásáról gyönyörű képet rajzolt. A csodaszép beszéd hatása alatt a jelenlevők felállva hódoltak Petőfi Sándornak. A közgyűlés után pontban 11 órakor kezddődött a Kossuth-téri népgyűlés. A teret már 9 órakor valóságos embererdő népesítette be. Sárkány Gyula dr. polgármester az erkélyről intéz gyújtó beszédet Kossuth Lajos ma- s gyárjaihoz. Az Ipartestületi Dalkar nagyszerű fölkészültséggel szebbnél-szebb hazafias dalokat énekel, az ünneplők lelkes tetszésnyilvánítása mellett. Bolyos István polg. iskolai tanár erre az alkalomra irt gyönyörű költe-ményét szavalta el gyújtó hatással. Egy vergődő, egy tépelődő magyar lélek sikoltott s ebben a költeményben a magyar közönyre is üzent hadat a lethargiának látszó magyar tunyaságnak. Vitéz dr. Hunyadi Ferenc hajtalmas és lelkesítő beszédben vont párhuzamot 1848 március 15-ike és a mostani ünnep között s a lelkesülten figyelő tömegnek ki- jelölte azt az utat, melyen a nemzetnek hajladnia kell, ha élni akar. A népgyülés után megindult az emberáradat a Kossuth-szoborhoz. Ennek talapzatánál Szőnyi Sándor főgimntanár mondott hatásos beszédet. Az Ipartestületi Dalkar éneke után Mezriczky György joghallgató intelligens felfogással, művészi átérzéssel szavalta el Petőfinek egyik hazafias költeményét. A Hollók nevében Lámer István gépészmérnök lelkesítő beszédben adott hangot annak az érzésnek, mely a keresztény, intelligens, magyar ifjúság lelkét betölti. A Kossuth-szobrot a város és a Hollók testületének a koszorújával díszítették föl. A délelőtti ünnepség ezzel véget is ért. Délután 3 órakor a helybeli Kossuth-főgimnázium ifjúsága tartott lélekemelő ünnepélyt, melyről rövid tudósításban lapunk más helyén számolunk be. Az ifjúság a gimnáziumi ünnepély után a Kossuth-szoborhoz vonult, azt megkoszorúzta és beszéd, ének valamint szavalatszámokkal hódoltak Petőfi Sándor és Kossuth Lajos emlékének. Az esti órákban a különféle olvasókörökben voltak hazafias jellegű összejövetelek. A Népkörben dr. Dobos Sándor és dr. Gombos Lajos, a Kath. Körben dr. Bozák Imre, a Széchenyi Körben Szilágyi Imre plébános s az Egyenlőségi Körben Bogdáni Gyula méltaták a nap jelentőségét. Egy szomorú momentumot azért föl kell jegyeznünk a csütörtöki ünnepségről. A czeglédi zsidóság éppenúgy seftelt és éppenugy volt ünneprontó, mint máskor. Igazuk van. Nekik március 15-ike nem ünnep, mert ők ezzel a nappal s a magyar szabadságharccal semmiféle összefüggésben nincsenek. — Pedig ha március 15-ike nem lett volna, ők még mindig Galicia lankás mezőin fütyülnének. — Zagyva összevisszaság az az őszi mefuttatás, melyet Irházi mester (üresebb óráiban stílusművész) a Közlönyben elhelyezett nyilatkozatában produkál. Nem szállunk vele perbe, mert nem keresünk logikát ott, ahol nincs. Egyet azonban ajánlunk neki: Vésse emlékezetébe jól a következő latin közmondást: Ne suter ultra crepidam, ami körülbelül annyit jelent, hogy maradjon csak írházi mester a festékes bögre és meszelő mellett, hagyjon békét az 1914. évi sajtótörvényeknek s bízza az azokkal való foglalkozást a jogászokra és újságírókra. Szalemaleikum ! A tisztviselőkérdéshez mindenkinek van joga szólni, csak éppen azoknak volna hallgatás a dolguk, akik legújabban nap-nap mellett éppen emiatt féltik az államháztartást a fölborulástól. A kormánynak joga van hozzá, sőt kétirányú kötelessége is, hogy terveket főzzön ki, amelyek a tisztviselők megélhetését is biztosítják, az állami igazgatás szekerét a megrekedéstől óvják és az állam teherbíróképességét sem feszítik a a pattanásig. Minden, a munkájából élő és adót fizető polgárnak is joga van hozzá, hogy a véleményét nyilvánítsa és a megfelelő intézkedést követelje. De azt a leghatározottabban kikérjük magunknak, hogy a magyar nemzeti társadalom ennek az osztályának sorsába azok kornyeleskedjenek bele, akiknek , sem a magyarhoz, sem a nemzethez, sem a munkához, sem az adófizetéshez közük nincs, akik élnek fényesen és káprázatosan ama nagyszerű konjunktúrából, amely a merészen üzérkedő embernek óriási jövedelmet és észrevehetetlenül kicsi teherviselési kötelezettséget biztosít. Ezek pedig a zsidók. Annyira bántó, boszszantó, kellemetlen, sőt dühösítő, hogy a keresztény Magyarország gerincén végrehajtásra kerülő műtét körül azok sürgölődnek a leglázasabban, akiknek épen az fáj, hogy ez a gerinc még mindig megvan. Nem tartozunk azok közé, akik a mindig égetőbbé váló tisztviselőkérdés gyökeres megoldása elé gátakat akarnak emelni, de azért a teljes egészében átérezzük azt a fájdalmas váltságot, amin ez az osztály most keresztül megy. A fájdalmunkat aztán tűrhetetlenné teszi a sikerek és egyéb hozzájuk hasonló hadak fülsiketítő lármája, amely a hazafias álarc alól, mint az ország sorsáért aggódó vészkiáltás szeretne a meghallgatáshoz jogot szerezni. Pedig őket nem ez érdekli. Ők épen olyan jól tudják, mint mi, hogy a magyar tisztviselői kar a rombolásnak mindig a legerősebb jégtörője volt és ezért kapnak most az alkalmon, hogy a maguk hangját is hallassák abban a koncertben, amely e kar válságosra fordult sorsának eldöntése körül kifejlődött. Ezzel aztán ez a sors kétszeresen súlyossá válik. Mi nem követjük őket. Meg vagyunk győződve, hogy a kormány épen úgy tudja és átérzi, mint minden tisztességes magyar ember, hogy a tisztviselői kar nemcsak az állam részére lekötött munkaerőmennyiséget, hanem egy erős nemzetfenntartó oszlopot is jelent. Ezért hiszünk benne, hogy a válság megoldását e két szempontból fogja kezelni. Nem ehhez, hanem az elintézést sürgetők előbb jellemzett csoportjának megfékezéséhez volna egy javaslatunk. Mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a tőzsde mocsarában termett palánták nedvein élő és a tisztviselőkérdés megoldását olyan hangosan sürgető elemek évenként csak három hónapon át annyiból tartoznak megélni, mint amennyit a legmagasabb rangú tisztviselő kap, a jövedelmük többi részét pedig e három hónapon át fizessék be az állami pénztárba. Azt hisszük, hogy akkor nemcsak a bántó kiabálásuk némul el, hanem az állami háztartás is annyira rendbejön, hogy a tisztviselőkérdéstől nem fog a fejünk fájni. Ha pedig ezt nem tudja megcsinálni a kormány, hanem tovább kacérkodik jóindulatúlag a sikerekkel, hagyja el a helyét és menjen a fenébe. Czeglédi Fényszóró Fürödhetnek már a zsidók. Autentikus forrásból nyert értesülésünk szerint illetékes tényezők azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a czeglédi zsidóságnak március 15-től kezdve megengedik május elsejéig a városi uszodában való fürdést. Ez a hír érthető örömet keltett a czeglédi izraeliták körében s a szükséges előkészületeket a városi uszodában máris foganatosítják. A hideg időjárás nem akadályozza őket a fürdésben, mert bőrük szemtelen vastagsága megvédi az időjárás viszontagságai ellen. Egy gyapjashajú zsidógyerek a napokban igen „elbusulta magát is ,egyik kávéházban néhány üveg pezsgő elfogyasztása után keresztény úriembereket akart inzultálni. Az az úr azonban, akit kiszemelt magának, egy harsogó pofonnal félrebillentette az ifjú makkabeus lelki egyensúlyát, amelytől azóta állandó fogfájásban szenved. — Ő ugyan azt mondja, hogy azelőtt is fájt a foga, amit mi nem hiszünk el neki, mert ha csakugyan lett volna rossz foga, erre a hatalmas pofonra — melyből naponkint kijárna egy minden zsidónak — biztosan kihullott volna. Kiszivárgó hírek szerint pofontól szenvedő hősünk lovagiás után óhajtana magának elégtételt szerezni. — Hát hol vagyunk, kérdjük mély ámulattal, hogy holmi zsidógyerekek mindenáron lovagokká akarják magukat üttetni? — Úgy látszik, a zsidók szarva egyformán női — kormányunk jóvoltából vagyoni helyzetükkel. „Halál a zsidókra !“ Ez is a zsidó szemtelenség netovábbja. Az elmúlt héten különféle antant-bizottságok jártak Czegléden s azonkívül, mint a nyomozás megállapította, a Bécsi Magyar Újság munkatársa is kószált itt. Történetesen midőn a fentemlített országkerülők Czegléden ellenőriznek, egyik Rákócziúton lakó zsidónak a házán öles betűkkel jelenik meg a jelszó : — halál a zsidókra! Nyilván azzal a szándékkal, hogy ezzel is kompromittáljanak bennünket s aljas lélekkel ezt a szerencsétlen, megtépett országot, melynek minden javát a szíriaiak fölözik le, még jobban meghurcolják. — Lehet-e még ezt tűrni tovább ? Lehet-e tűrni magunk között ezt a felekezetnélküli fajt, melynek egyetlen célja a magyarság tönkretétele. Szigorú feleletet várunk ! Csatára készülnek a czeglédi makkabeusok. A czeglédi zsidók között jó idő óta ideges nyugtalanság észlelhető. Valóságos háborús mánia dühöng közöttük s minden makkabeus vívni tanul. Külön vivómestert tartanak maguknak s a kávéházakban a békésen szórakozó keresztény úriembereket állandóan inzultálják. Ők ugyan azt a hírt terjesztik, hogy intenziven akarnak résztvenni a felszabadító hadjáratban, — ettől azonban a jó Isten őrizze meg szegény magyar hazánkét, mert akkor ismét papirba- s kanosban s papirruhában kellene honvédeinknek végigharcolni a kemény háborút. Mégis a rendőrségnek jó lenne szétnézni közöttük s megtudni, hogy miben is manij patéinak voltaképpen ? Mert furfangos fajta rám a zsidó. Én a zsidónak minden jogot megadnék, csak azt nem, hogy egy keresztény államban magasabb hivatalt viseljenek. Bismarck.