Kocsis Gyula (szerk.): A Ceglédi Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör évkönyve, 1983
Kilencven éve halt meg Kossuth Lajos
Kilencven éve halt meg Kossuth Lajos. 1894 március 26 este 22 óra 55 perc. "Leesett a mi fejünknek koronája. S a nemzet, mely dörgő szavára egykor talpra szökkent, sitt térden állva" Alig terjedt el a hir, hogy Kossuth Lajos nagy lelke elszállott testéből, a házakon megjelentek a gyászlobogók. Középületeken, polgári házakon, a szegény emberek egyszerű kunyhóin ott lengett a gyászlobogó és ott maradtak egy évig, vagy még tovább is, míg csak a szél el nem rongyolta. A templomok tornyaiban zúgtak a harangok és hirdették a gyásznak azt a mélységes fájdalmát, mely emberi szavakkal szinte kifejezhetetlen. A város lakosságának ezrei zarándokoltak fel az ország fővárosába, hogy ott legyenek a végtisztesség adásánál. Majd mikor a temetési menet nagy része elhaladt, a ceglédiek is elindultak a koporsó után az alatt a gyásszal bevont nemzetiszinű lobogó alatt, amelyre 1848-ban aeglédi honvédeket eskette fel Kossuth Lajos. És ahogy mentek hoszszu sorokban, közel háromezer ceglédi, elöl a nők fekete gyászruhában, majd a férfiak és aggok fedetlen fővel, szemükben a fájdalom könnyével, szivükben bubánatos fájdalommal egyszer csak lassú tompa hangon csöndes ritmussal felhangzott a Kossuth-nóta: Esik eső karikára Kossuth Lajos sirhalmára. És el-elkapta a szél a szemerkélő esőben a fenséges módia egy-egy akkordját, így kisérték utolsó útjára a hűség édiek kormányzójukat, szemükben a fájdalom könnyével és szívükben a gyász búbánatos fájdalmával. - így maradt ránk a jelenlévők hagyományaiban. Kilencven éve! Azóta mi ceglédiek sokszor elzarándokoltunk a felejthetetlen emlékű nagy hazafi sírjához, mauzóleumába, hogy virágainkkal együtt elvigyük