Ceglédi Ujság, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-01 / 1. szám
Cegléd, 1904. XIV. évfolyam első szám - POLITIKAI HETILAP. — MEGJELENIK VASÁRNAP REGGEL. Előfizetési árak: Egész évre 6 kor., négy hóra 2 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Szerkesztőség: I. ker. Vasút-utca 100. sz. Ide kérjük a kéziratokat és nyilttereket küldeni. Felelős szerkesztő: Dr. Molnár Albert. Kiadótulajdonos: a szerkesztőség. Péntek, január 1-én. Előfizetéseket és hirdetési díjakat, továbbá a lap hirdetéseit a kiadóhivatal. I. ker. 100. sz., Dr. Molnár Albert irodája veszi fel. Kéziratokat nem adunk vissza. Számoskodás. (s. n. d.) Ismét eltelt egy év. Életünk fájáról újból lehullott egy levél. Az emberi életben egy év is tengernyi sok idő. Egy nemzet életében azonban elenyésző csekély. És az elmúlt évről mégse mondhatjuk ezt, mert a magyar nemzet életében a lezajlott év oly nagyfontosságú volt, hogy évtizedek óta tartó szakadatlan küzdelem se tudott még annyi eredményt is felmutatni, mint ennek az egy évnek viharokkal s küzdelmekkel tarkított napjai. Most, hogy az elmúlt esztendő határmesgyéjén állunk, mielőtt köszüntenék az újév hajnalpirkadását, vessünk egy rövid pillantást a múltba, csináljunk egy kis számoskodást, várjon az elmúlt év mérlege veszteséget vagy nyereséget mutat-e nemzetünkre nézve. A magyar nemzetet önálló, független nemzetnek írták be a népek millióinak történetébe.Van alkotmánya, melyre esküt tesz a magyar király s az a föld, melyen a magyar nép lakik ezer s néhány év óta — vérrel szerzett s vérrel megtartott jogos tulajdona Árpád népének, melyen jogszerint csak egy ur lehet — a magyar. És mégis évszázadok óta szakadatlan küzdelmet folytat ez a szabad nép szabadságáért, függetlenségéért s évszázadok óta tördeli annak a bilincsnek láncait, melyet maga kovácsolt magának s akkor, amidőn magyar kard úrrá tette a Habsburgokat ott a Morva mezőn. A történelem számot ad arról a sok nemes küzdelemről, mely hol a csatatereken, hol a parlamentijén zajlott le s mely küzdelmeknek mindig egyetlen célja volt: önállóvá, függetlenné lenni. Nem szándékunk azonban évszázadok küzdelmeit sorolni fel s most, hogy az elmúlt esztendő újonnan hántolt sírjánál állunk , vessünk egy rövid pillantást csak a múlt évre s vizsgáljuk meg, vajjon volt-e eredménye, hogy újból lemorzsoltunk egy évet. A nemzeti akarat, a nép lelkesedése ritkán nyilvánult meg olyan impozáns módon, mint az elmúlt év folyamán. Parlamentünk szakadatlan küzdelem után elérkezett arra a pontra, ahol nemzeti követeléseinket, alkotmány biztosította jogainkat nemcsak óhajtás alakjában fejezte ki, hanem követelte s azoknak megadásáért egy évig tartó szakadatlan küzdelem hosszas és üdvös csatáit vívta meg. A bécsi kéz, az osztrák kamarilla, melynek működése véres hetükkel is be van jegyezve imitt-amott (?) nemzetünk történetébe , újból megmozdult s polipkarjait a nyakunkra fonta, hogy egy baráti ölelés színezete alatt megfojtson minket. És sajnos, de való, hogy a bécsi kéz céljai elérésére a magyar kormányt használta fel; csakhogy a hazafiatlan kormányok sakkhúzása csődöt mondott a népakarat elementáris megnyilatkozása s a függetlenségi párt törhetetlen hazafisága miatt. Kormányok jöttek , kormányok mentek anélkül, hogy alattomos céljukat elérték volna. Az újonclétszám felemelésének átkos tervezete belesodorta az országot egy év óta tartó obstrukcióba, melynek megvolt az az üdvös hatása, hogy a kormány kénytelen volt lemondani erről a tervről s levette napirendről a javaslatot. A függetlenségi pártnak segítségére sietett a nemzet s a törvényhozó palota oszlopcsarnokaiban ezrekre menő magyar hazafi tiltakozó szava zúgott végig, mint a végítélet harsonája. És a kormányok buktak , a kormányok jöttek. Aküzdelem során a függetlenségi párt olyan eszméket vitt bele a küzdelembe, mely eszmék nemzeti életünk, fejlődésünk s haladásunk szekerét a vesztegelés kátyújából egy óriási lökéssel kizökkentették. Az általános választói jog kiterjesztése olyan vívmány, mely megbecsülhetetlen s habár a küzdelem ex-lex-állapotba és obstrukcióba sodorta az országot — de az ellenértékűl kapott vívmányok igazolták az obstrukció jogosságát. A nemzeti és erő, az ellentállási képesség, mely a múlt évi küzdelem során megnyilvánult, meggyőzhette a bécsi kezet, hogy az a „néptörzs“-nek nevezett magyar nemzet mégse olyan dróton táncoló báb, a kit kénye-kedve T A R O A.... A Galambos Lidi gyűrűje. Irta: Forgács E. — A „Ceglédi Újság“ eredeti tárcája. — (Folytatás.) Nem volt ennek a vőlegénynek jó dolga, mert külömben vigasztalta volna az amúgy is kesergő leányt s nem hasogatta volna a szivét. Az apa és a vőlegény abban állapodtak meg, hogy a Lidika gyűrűjét vissza kell szerezni attól a léha embertől. Csakhogy ki megy érte ? Most is ott mulat a „polgári főtanoda“ — akarom mondani a nagykocsmában. Kint az őszi délutánra a sápadt napfény terítette rá szomorú, fehér ködös fátyolét, de bent vig muzsikaszó jár. Gyömbér Gergely fokossal veri a taktust az asztalon, míg a nótáját húzzák: „Kis pej lovam nem szereti a zabot, Mert azt bizon csikó korán nem kapott, Kisangyalom szoktatta az árpára, Engemet meg maga mellé divánra.“ Ácsi more üt az asztalra, frissebbet: „Jaj Istenem, hogy éljek meg, hogy a világ ne tudja meg? Megélnék én a bú nélkül, De a bú nem nálam nélkül “ Ez igy ment majd minden nap a Gergely részéről. Késő éjjel dalolva botorkált haza a korcsmából lakására, de azon az utcán nem volt a kutyáknak jó ízlésük, mert sohasem ugatták meg. ... A napok pedig teltek Lidikától sírással, aggódással, a szülőktől bosszúsággal, Gergelytől mulatással és hitvány dicsekvéssel, mert azt mondta, hogy nem engedi a szép leányt kivinni a községből. De hát mi lesz már? Mit rejt még az idő számomra ? töprengett a szép leány. Hát azt pedig senki se tudja. Az idő olyan, mint a pók : szövi, szövi a maga hálóját hol arany, hol fehér, hol fekete szálakból és ránk borítja látatlanul. Egy hét múltán azonban nagy dolog történt. A gyűrűt vissza kell szerezni ez volt a jelszó. A leány kétségbeesett lépésre szánta magát. Tudni való, hogy a gyenge lyuk a kétségbeesés állapotában neki repül az örvös eb szájának, néha le is győzi jellemének hevessége által. Este volt. Galambos uram ilyenkor a polgári körben szokott tartózkodni, ahol ott beszédek történnek az obstrukcióról, újoncozásról, miniszterekről és egyéb országos nyavalyáról. Lidika egy nagy kendőt terített magára, csak az orrahegye látszott ki és elindult, a szíve nem vert többet percenként háromezernél. A hó apró pelyhekben pánikéit, a kéményekből vékony füstszálak kígyóztak fölfelé. Csöndes, szomorú őszi este volt, olyan, mint egy bánattól hervadó asszonyi szív. Ellenben a nagykorcsma zajos, hívogató fénycsíkok vetődnek ki onnan az utcára. Lidika gyorsan odasiet, de az ajtónál megáll, elkerül az ablakra, ott lesekedik be s látja, hogy Gergely ott ül az ivó közepén egy hosszúasztalnál, szemben vele egy rongyos alak. Sör és pálinka van előttük. A Gergely inggalléra ki van gombolva, homlokán apró verejtékcseppek csillognak, kihallatszik amint harsányan kiáltja: Inni akarok a hajam száláig! A kapadohány és pálinka szag kiszűrődik a bezárt ajtón is. Mikor Gergő feláll s közel jut a kijáráshoz, a leány nagy elszánással felszakitja az ajtót s meglöki vállon a nagy legényt: — Gyömbér Gergely, adja vissza a gyűrűmet, a gyűrűmet ... — Mit, hám . . . lép hátra döbbenve a legény, aztán visszajön: Maga az, aranyos Lldika, szép paradicsommadár, engem keres?! — A nagy Istenre kérem, adja vissza a gyűrűmet, hogy jutott az a kezébe ? (Vége köv.l