Ceglédi Ujság, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-09 / 23. szám
XVII-ik évfolyam CEGLÉDI ÚJSÁG 23-ik szám Új szabályrendeleteink. (Folytatás.) Végül az általános résznél főkép közegészségi szempontból kiemelendőnek tartjuk a 3. §. rendelkezését, amely szerint a már egyszer használt asztal, ágyneműek, stb. kimosás nélkül újra használatba nem adhatók. Az eddigi tapasztalatok folytán itt is a legszigorúbb ellenőrzés kívánatos. Áttérve a szabályrendelet különös részére, itt a beosztás a következő: az 5—9. szakaszok a fogadókról, a 10—11. szakaszok a vendéglőkről, a 12—14. szakaszok a kávéházakról, a 15—18. szakaszok a kávémérésekről, a 19—23. szakaszok a büntető határozatokról s végül a 24. szakasz a zárhatározatokról szólnak. Tovább részletezve a szabályrendeletet, az 5. §. szerint a vendégszobákban hatóságilag láttamozott árszabály függesztendő ki, a 6. §., a tisztaságról és az alkalmazottak magatartásáról intézkedik, a 7. §. szerint a vendégszobák jó zárakkal látandók el, a 8., 11., 14. és 18. szakaszok a záróráról szólnak s ezek szerint fogadókban, vendéglőkben, kávéházakban az üzlet éjjeli 1 óráig tartható nyitva, ugyanezekben a zenélés éjjeli 12 óráig tarthat, míg a kávémérések este 9 órakor bezárandók és reggeli 15 óra előtt ki nem nyithatók. Előbbiekre nézve a záróra alól egyes esetekben a rendőrkapitány, egész évre a városi tanács adhat felmentést. A tisztán vendégek elszállásolásával foglalkozó fogadókra nézve záróra megállapítása közömbös, mert a később érkező, vagy a korábban távozó vendég rendelkezésére ott van a szállodai csengős szolgálatára pedig a bennlakó személyzet, a vendéglők és kávéházak zárórájára nézve azonban van néhány megjegyzésünk. Egyes, különös, eseteket kivéve, nem tartjuk helyesnek, hogy a záróra alul adható felmentés, de különösen hibáztatjuk, hogy egész évre szóló felmentés is adható. Az üzlettulajdonosok érdekét kivéve semmi ok sincs arra, hogy az ily üzletek napról-napra reggelig nyitva tarthatók legyenek és azon kárral szemben, ami a közérdeket s magánosokat éri azáltal, hogy gyakran világos reggelig folyik a dorbézolás, szól a zene, az üzlettulajdonosok érdeke figyelembe sem jöhet. De hogy utóbbiak sem hagyassanak teljesen figyelmen kívül, a 8., 11. és 14. szakaszok véleményünk szerint akként lennének módosítandók, hogy az üzletek éjjeli 2 óráig tarthatók nyitva, a zenélés éjjeli 1 óráig folyhat s az ily üzletek május hó 1-től nov. hó 1-ig reggeli 5 óra, november hó 1-től május hó 1-ig reggeli 6 óra előtt ki nem nyithatók. A záróra alól a rendőrkapitány egyes esetekben, indokolt kérelemre felmentést adhat. A kinyitási idő megállapítását nagyon érthető okok teszik szükségessé. A szabályrendelet 9. szakasza a beszálló vendégek nyilvántartásáról és a rendőrségnél leendő bejelentéséről szól; a 10., 13. és 16. szakaszok pedig azt mondják ki, hogy vendéglők, kávé- házak és kávémérések templomoktól, iskoláktól, kórházaktól és oly középületektől, amelyeknek kellő használata ez üzletek zaja által akadályoztatnék, 25 méter távolságon belül nem nyithatók. A kávémérésekre vonatkozólag ezt a korlátozást feleslegesnek tartjuk, mert azokban az üzlet menete minden zaj nélkül történik, míg a vendéglőkre s a kávéházakra a 25 méter távolság, bár már van vendéglőnk, mely kisebbb távolságra van ezen mértéknél templomtól, csekély, e helyett 50 méter megfelelőbb volna. A 12. és 15. szakaszok azt írják körül, hogy mely üzletek tekintetnek kávéháznak, illetve kávémérésnek, a 17. szakasz pedig kimondja, hogy kávémérésekben tekeasztal felállítása, kártyázás és minden játék tilos. A következő szakaszok, 19-től 23-ig bezárólag a büntető határozatokat foglalják magukban, mely büntetések részint a vonatkozó törvényeken alapulnak, részint pedig a város azon jogán, hogy az általa alkotott szabályrendeleteket büntetési szankcióval láthatja el. Mindenesetre nagy kár, hogy a törvények által nem büntetett, de a szabályrendeletben büntetendőnek minősített cselekményekre és mulasztásokra mindössze 40 koronáig terjedhető pénzbüntetés és 3 napig terjedhető elzárás mondható csak ki, mert némely ily szabálysértés érzékenyebb büntetés által sem torolható meg kellőleg. A szabályrendelet utolsó szakasza, a 24-ik szakasz, végül azt mondja ki, hogy ezen szabályrendelet kiterjed azokra az üzlettulajdonosokra is, kik jogosítványukat az 1884. évi ipartörvény életbelépte előtt nyerték. A szabályrendelet az általunk ismertetett alakban kerül legközelebb a városi képviselőtestület elé, miként jeleztük, itt-ott szükséges lenne annak módosítása, a gyakorlati életnek megfelelőleg való változtatása s hisszük, hogy az általunk elmondottak kellő megszívlelés tárgyává fognak tétetni. Végül még pusztán azt jegyezzük meg, hogy a szabályrendelet tervezeteket, mielőtt közgyűlés elé kerülnek, a városi jogügyi bizottsággal is kellene tárgyaltatni. Ez nálunk nincs szokásban, pedig talán azon bizottságnak ez is egyik feladata volna ? (Vége.) — Hát talán Tündérországból jön el érte a királyfi gyémánt hintóval? — Már a honnan jön, onnan jön. Ezzel bevonultak s vacsoráig pihenni hagyták ezt a kérdést. A leány bátyja, az aljegyző úr szinte szótalanul ült a vacsoránál, azután visszavonult a múzeumba — amint mondta — leveleket kell írnia. Az esperes bizalmasan újra szóba hozta, hogy mit csinált itt Tarifa János. — A leányomra merte emelni a szemeit, feleségül kérte. — No ez elég furcsa, ha valaki a lányt feleségül kéri, hát azt elkergetjük. — De az én leányomat egy káplán ha-ha-ha! — erőltette a kacagást a tiszteletes asszony — akinek a neve Tarifa . . . akinek a neve János, ha-ha-ha . . . — Meg kell jegyeznem, — szól erélyesen az esperes — hogy a tiszteletes komámasszony nevetése egészen természetellenes, a gondolkozása pedig elitélendő. Mert egy papleányt Isten és emberi törvények szerint legtöbb joggal egy káplán vehet feleségül. Hogy a neve János, az sem baj. Keresztelő Jánost is Jánosnak hívták, mégis ő volt legnagyobb az anyától született emberek közt Krisztus szerint. — De az én leányomat olyan csög-bog emberhez adni. Zsuzsikának van már úri vőlegénye. — És ki az? — A helybeli uraság fia. — Csak azt ne hidd — vág közbe az apa — hogy elveszi az az ur. Elveszi de úgy, mint a fagy elveszi tavasszal a barackfa virágját: megérinti, megfujja s azzal ott hagyja lehullani. Az egyházmegyei főjegyző ur igenlőleg bolongatott. — De hát kérdezzük meg — szól az esperes — a legilletékesebbet: Zsuzsikát. Ő nyilatkozzék . . . Hát kedves kis húgom itt a traktus előtt mondja meg: szereti-e Tarifa János tiszteletes urat?! A lány fejével integet, hogy szereti. — Hát azt a nagy urat, Alfréd urat szereti-e? A lány most is igenlőleg int. — No ez elég különös. Hát a maga szive olyan, mint a „Korona szálló“ Miskolcon, amelyikben 30 szoba van s annyi vendéget befogad egyszerre. Erre a leány is mosolygott. A keresztapa, a főjegyző úr azonban megjegyzi : talán csak álmodozik, ábrándozik a mi lányunk. De tudja meg Zsuzsika, hogy az álmok, ábrándok nem alkalmasak hasznos útravalónak. Aki velük vág neki az életnek, könynyen pórul fog járni. Mindennap szegényebb lesz egy álommal és még alig ért delejére a pályája, máris pőrén, kifosztva koldusként kell majd dideregnie. — Épp azért, hogy koldus ne legyen — szól a mama — megy feleségül Truskovszky Alfrédhez. — De hisz a káplánt is szereti — szól az esperes s kérdő tekintetet vet a lányra, mire az így felel: — Tarifa Jánost szeretem a magam kedvéért, Truskovszky Alfrédet pedig a . . . mama kedvéért. Ezzel kilebbent a szobából. Az esperes a szigorúbbik, hivatalos arcát vette föl. — A tiszt, komámasszony eljárása azt mondhatni, hogy gyermekgyilkosság, amikor a hiúság oltárára hozza áldozatul leányát. A nagyravágyás igy vakítja el a lelkeket. De mivel a traktus is felelős a Faradók András leányáért, én ezt az úri viszonyt el fogom rontani. — A saját lányával rendelkezzék a nagyt, ar majd ha lesz, — szól a mama. És kiment, olyan keményen becsapva maga után az ajtót, hogy a pókok mind fölébredtek éjjeli alvásukból. Az esperes oda fordult a főjegyzőhöz: Azt szeretném tudni, hogy amely asszony ilyen fölénnyel csapja be az ajtót, hogyan csapja az be alkalomadtán a férjét. De ezt a megjegyzést Faradek András nem hallotta. Magyarok legyünk! (A „Magyar Dal- és Zeneközlöny“-ből vesszük át e lelkes hangú cikket.) Zseni József barátom a „Magyar Dal- és Zeneközlöny“ folyó évi május hó első napján megjelent számában egy szent, nagy ügyhöz méltó lelkesedéssel és erős magyar szellemtől megihletett tollal a magyar ruha viselése érdekében „Ébresztőt“ írt a magyar Dalosokhoz. Megvallom, hogy olvasásakor vegyes érzelmek lepték meg lelkemet. Egyrészt örömet keltett bennem, hogy egy igazi magyar léleknek szilaj, tüzes szárnyalását, egy nemesen érző erős magyar szívnek viharos dobogását éreztem ki minden sorából, minden szavából egy magasztos, hazafias cél érdekében, hogy magyaroak legyünk ! Másrészt a szomorúság fájdalmas érzete lett úrrá felettem : hát még mindig szükségünk van ébresztőre ? Hát még mindig nem vagyunk bensőnkben és külsőnkben egyaránt magyarok ? Hatalmas Isten, magyarok Istene ! Ezer éve, hogy áll hazánk, és nemzetünk és ezer év után is ébreszteni kell a magyart ? Ezer éve, hogy itt e földön magyar nép lakik, magyar szó hangzik, magyar remények, vágyódások fakadnak és semmisülnek meg. Ezer éve, hogy magyar kéz munkálja e földet, magyar könnyű verejték áztatja s termékenyíti meg a rögöt, magyar elme fejleszt és terjeszt műveltséget, magyar dal tölti be a rónát, a hegyet. Ezer éve küzdünk, fáradunk, hogy e földet magyarnak vallhassuk és tarthassuk meg. Ezer év alatt sokszor hullott a vérünk s vegyült össze könnyeinkkel és öntözte, termékenyítette azt az istenáldotta földet, melyből a magyar szabadság, a magyar függetlenség legszebb virágai fakadtak és fakadnak. És az ezer év a magyar nemzeti mártyrologiát benépesítette s abba oly sok nevet jegyzett fel, köztük a legnagyobbat, a legszentebbet: II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos nevét ! És még mindig van szükség ébresztőre ? Van! És sok ideig még lesz ! Mert az ezer év alatt oly sokszor, oly fényesen ragyogó erényeink mindinkább halványulnak, míg hibáink, hogy ne mondjam, bűneink szaporodnak, nagyobbodnak. Mindent megtanul a magyar, csak az első kötelességet, a legtöbbet nem, hogy magyarok legyünk ! A különféle képességek oly nagy mennyisége van bennünk, hogy minden nációtól mindent el tudunk sajátítani, csak egyet nem, hogy azt szeressük, azt becsüljük, azt támogassuk, ami magyar, csak azt nem, hogy szívben, lélekben és külsőben egyformán csak magyarok legyünk ! Ezredéves bűnünk a rut közönyösség, mely