Chicago És Környéke, 1975 (70. évfolyam, 20-52. szám)

1975-05-17 / 20. szám

VOL. 70. ÉVF. 70. Editor and Publisher - szerkesztő és kiadó Dr. JULIUS HOY­ANY 1975. május 17 Issue No. 20. Ilyenkor az ember szeretne ráborulni az asztalra, amelyen ír és csendben ki­sírni magát. De Ő, aki most elhagyott bennünket, nem helyeselné ezt. Magyarország utolsó Hercegprímása, Mindszenty József, nem az az ember volt, aki megadta magát az érzelmei­nek. A szóba vésett tettek embere volt. Jóságos főpap és­­ kemény magyar. Amit ez a dunántúli faragású aggas­tyán az utolsó években véghezvitt, az nemcsak elkápráztatta, de a végefelé már megdöbbentette az embereket. Napi tíz órákat a fórumon lenni, utána tovább repülni, megint buzdítani, erősí­teni magyar testvéreit, amikor már ő maga is halálosan fáradt volt és így tovább, egymás után. . . Egy fiatal atlé­tának is sok lett volna. Megmondom őszintén, gyakran gyűlt bennem egy bi­zonyos aggódó harag, hogy halálra haj­­szolják ezt az összetört öreg testet. De nem a test beszélt, hanem a lélek, a kemény magyar lelke hajtotta ezt az iramot. A hite. Már úgy látszott, hogy A törzs velünk maradt nem is fizikum ez a törékeny aggas­tyán, hanem csak a lelke él, buzdít, áld és harcol a Krisztust­ tagadó kommu­nizmus ellen. Minden hosszú útja előtt arra gondolt az ember, hogy . . . meddig tart ez még így? Mikor omlik össze benne a test, amit sokezer kilométeres utakra kész­tetett a töretlen hite, a meg nem alku­vó harciassága a materializmus sátán­ja ellen? Most bekövetkezett. Mit vesztettünk a halálával? Öt — nem! Mert Ő nem az a sovány, kis öregre sorvadt test volt, ami többé nem fog hosszú gyötrelmes utakra vállalkozni — amit pedig ez a test magában fog­­lalt, itt maradt velünk. A lelke. A hite. A tanítása, az apostolok késői utódjá­nak végtelen bátorsága. A fizikai fá­radtság megvetése, amikor úgy érezte, hogy hintenie kell az Igét, mert az Ige él, csak nem mindenki hallja meg. Lombja lassan lehervadt róla, a kor és az irtózatos megpróbáltatások, ami­ken keresztül ment, lefosztották róla a láthatót. De itt maradt a láthatatlan, ami a lélek törzséből azóta is sugárzik felénk. Az a hit, ami Caligula római cirkuszaiban énekre késztette az orosz­lánok elé vetett áldozatokat. Valóban: Pázmány Péter óta nem volt egy annyira dinamikus, hatásos és körülrajongott hercege a magyar kato­likus egyháznak, mint Ő. Az maradt a vatikáni rangfosztás után is. A lombot le lehetett fosztani az ágakról, de a tör­zset nem lehetett megingatni. Itt ma­radt köztünk és levelek nélkül is terem. Terem: tiszta keresztény hitet, a kom­munizmus elleni belső ellenállást, a zül­lés elleni tisztaságot és szétszórt ma­gyarságunk egybefoglalását. Nem hiába utazott maradék életét fogyasztva — a Péterek és Pálok végte­len hitével egybefoglalta az öt konti­nensen elszórt kis magyar gettókat. Ő lett — ő egyedül — a Nyolcadik Törzs. Őbenne egyesültünk hívők és hitetlenek, elveszettek és újra élők. Hiába örülnek a materializmus kaján erői, Mindszenty József Hercegprímás­ból csak a földi élet távozott, de a fenn­tartó lélek itt maradt köztünk. Mariazelli nyugvóhelyéről sugározza továbbra is azt a magyarságtudatot, amit ezeréves kereszténységünk baráz­dáiban vetett el a mártír főpap. Nagy emberi tragédia, hogy elment. De isteni Dicsőség, hogy köztünk volt és a törzse velünk maradt. Ebbe a jö­vőt rügyező törzsbe kapaszkodunk majd, ha nehéz sorsunkban megfára­dunk. Dicsőség Istennek, aki ezt a törzset­­ nekünk teremtette.

Next