Chicago és Környéke, 1978 (73. évfolyam, 1-52. szám)
1978-07-29 / 30. szám
Amerikai képviselő megemlékezése Nagy Imre kivégzésének huszadik évfordulójáról Horton képviselő június 29-én Az Egyesült Államok Képviselőházában megemlékezett Nqgy Imre kivégzésének huszadik évfordulójáról. Horton képviselő megemlékezésében felhívta azok figyelmét akik mostanában a Kádár rendszerrel való kiegyezést (raprochement) keresik, hogy emlékezzenek arra az embertelenségre amellyel húsz évvel ezelőtt Kádár diktatúrája Nagy Imrét és társait kivégezte és ezzel a rövid életű magyar szabadságnak végérvényesen véget vetett. j „Amire emlékeznünk kell és amit sohasem szabad elfelejtenünk az annak az embernek az árulása, aki ma ugyanúgy, mint 1958 júniusában a magyar kormány élén áll. Ez az ember Kádár János. Az árulás (treachery) szó megválasztása részemről jól meggondolt, tudatos, mert ez a szó minden más kifejezésnél jobban érzékelteti azt a kettősséget amelyet Kádár János mesterien használt”, — mondotta a magyar ügyekben járatos és aktív képviselő. Horton felidézte Kádár 1958. november 27- én tett ígéretét: „Mi elköteleztük magunkat arra, hogy Nagy Imre ellen nem kezdeményezünk büntetőjogi eljárást. Ezen szavunkat állni fogjuk.” Horton ugyancsak idézi Dr. E. Ronald Walkernak, az Egyesült Nemzetek Magyarország problémájával foglalkozó, Különbizottsága nevében, 1958. július 14-én kelt jelentését: ,,-A-tények-félreérthetetlenül bizonyítják, hogy a magyar kormánynak azon cselekedete, amellyel Nagy Imrét bűnvádi eljárás alá helyezte megszegte azt az ünnepélyesen kinyilatkoztatott ígéretet, amelyet Kádár úr az eseményeket megelőzően a magyar kormány nevében tett.” A tények nem teljesen ismertek még. A magyar és szovjet hatóságok elzárkóztak azokkal a nemzetközi szervekkel- való együttműködéstől, amelyek ebben az ügyben őket megkeresték. „Mi tudjuk, ahogy az orqszok és a magyarok is tudják, hogy a tények teljes feltárása Kádár árulásának és ezzel együtt azoknak a hazugságoknak a beismerése volna, amelyeken uralma felépült” — fejezte be megemlékezését Horton képviselő. Alábbiakban fakszimilében közöljük a Congressional Recordot Horton képviselő beszédével: IMRE NAGY—20TH ANNIVERSARY OF HIS DEATH HON. FRANK HORTON or new Yomc IN THE HOUSE OF REPRESENTATIVES Wednesday, June 28. 1978 • Mr. HORTON. Mr. Speaker, with the current trend Increasing toward Improved relations with the. People's Republic of Hungary. I think It Is Important for those who advocate rapprochement with the Kadar regime to remehiber a.brutal event which signaled forever nn end to a brief moment of freedom in Hungary. I am referring to I the tragedy that Is Imre Nagy’s execution on June 17, i$58. A little ^nora than 20 years ago. the world listened as both Radio Moscow and Budapest announced that Imre Nagy, former Prime Minister of Htfngary. had been tried und executed for. according to his'accuser. Janos Kadar. ". . . of not only undermining the puriv from within' but of preparing its destruction írom without. In nlliuncc with the dark forces of reaction.” Whatever the bogus charges levelled at Nagy, the circumstances surrounding those charges, the trial and subsequent execution remain cloaked In absolute secrecy. This secrecy, indeed the court which allegedly tried Imre Nagy, and his death, were all in violation' of existing Hungarian law and legal precedent. Those of us who have followed this case ore well aware of these blatant, though not surprising violations of law and legal rights by the Soviet-installed regime still In power. What we must also remember, and never Í-. rget. Ls the treachery of the man who now. as in June of 1058. heads the Hungarian Government, Janos Kadar. I use the word "treachery” with care because this word, better than any other, describes the duplicity so masterfully employed by Kadar. . According to the Hungarian newspaper. Népszabadság, on November 14. 1056. Janos Kadar told a delegation of Hungarian workers, "Imre Nagy is not under arrest. He left the Parliament Building of his own free will and neither the government nor the' Soviet troops wish to restrict his freedom of movement. It depends entirely on him whether, or not he participates in politics." Kadar reltei'ated this position on the 27th of November when he said. "We have promised not to start any punitive proceedings against Imre Nagy, and we shall keep our word." Less than a year toter, following a series of denounclation by Kadar, pnd others speaking for the regime, Imre Nagy was executed. While Kadar attacked Imre Nagy because he ", . . violated his oath of office and instead of defending constitutional order, he exploited his post of Prime Minister. . . . it is clear that it was Kadi who was, and Is, the interloper, One of Hungary's leading and most respected sons, Joseph Cardinal Mindszenty, who died 4 years ago, stated at the time, gnd again in his memoirs:' Although Kadar was also a member of the Nagy government, I consider the government of Imre Nag j to be the sole legal Government of Hungary. Kadar was Insulted by foreigners; I reject him and bis Illegal government. The words of this great Hungarian, symbolizing as ho did during his years of asylum in the ■ American Embassy In Budapest the hopes, fears, and dedication to freedom, are echoed by others with whom responsible men would not quarrel: Dr. E. Ronald Walker, on July 14, 1958, In his capacity as acting rapporteur for United Nation's Special Committee on the Problem of Hungary, reported; Moreover, although Mr. Kadar Is reported ns recently as l July 1068 iu having denied thnt the Hungarian Government had broken its word, the record clearly shows that the action of the Hungarian Government Jn bringing Imre Nagy to trial was contrary to solemn ntsurniices which Mr. Kadar, on behalf of the Hungarian Ooverumont, had previously given .>. To whom did Kadar give such assurances? Its neighbor to the north, the government of the Federal People's Republic of Yugoslavia! '* The record is still incomplete because Hungarian and Soviet authorities have refused to cooperate with any international organizations most notably the Special Committee on tho Problem of Hungary, undoubtedly, it Is their intention to forever remain silent about the manner in which Nagy was tried and iound'guilty. We know, tfs do the Soviet and Hungarians, thnt to reveal the truth would be an admission of Kndar's treachery and. therefore, the lies upon which his power is derived.* Leégett a Mindszenty High School! A Csendes Óceán Carolina szigetcsoportjának egyik kis szigetén, Palaun az ottani misszionáriusok iskolát építettek a bennszülöttek számára és azt Mindszenty Hercegprímásról nevezték el. Gereben István bajtársunk egy óceánográfiai útján véletlenül „fedezte fel” ezt az iskolát, melynek igazgatója csendes büszkeséggel felelt kérdésére: „Iskolánkat azért neveztük el Mindszenty kardinálisról, mert a mai időkben ő a legkiemelkedőbb, tántoríthatatlan bajnoka mindannak, ami számunkra szent és becses!” Most érkezett a megdöbbentő hír, hogy az iskola június 4-én — a Trianoni békediktátum 47-ik évfordulóján . . . — gyújtogatásnak esett áldozatául. A tűzvész következtében csak egy osztályt tudnak majd fenntartani, azt is valószínűleg csak egy évig. Ne hagyjuk Hercegprímásunknak ezt a csodás emlékét elpusztulni! A „hivatalosak” igyekeznek „leírni” Mindszenty szellemét. Segítsünk, hogy a Palaui kis diákok szívében tovább éljen Mindszenty tisztelete és azok a magasztos eszmék, amikért utolsó lehelletéig harcolt. Küldjük „Tax deductible” segítségünket a következő címre: Rev. Richard J. Hoar, S.J., KOROR, Caroline Islands, U.S. Trust territory, Pacific, Zip. 96940. 15 centes bélyeg kell minthogy ez US. terület. A csekket vagy pénzesutalványt címezzük: Mindszenty High School Building Fund, Koror, Palau. Ne hagyjuk elnémulni a Mindszenty emlékét dicsérő lelki harangot! Az Európai Szabad Magyar Kongresszus Dr. Pogány András, a Szabadságharcos Világszövetség elnöke, az augusztus 5/6-ra Hágába meghirdetett Szabadföldi Magyarok II. Világtalálkozójával és Világkongresszusával kapcsolatban zavart keltően nyilatkozott a magyar emigrációs sajtóban: „Nem csúcsszervezet, hanem világtalálkozó” címen. Az Európai Szabad Magyar Kongresszus (ESzMK) állásfoglalása ebben az ügyben a következő : Az ESzMK azért fogadta el a II. Világtalálkozó és Világkongreszszus helyi szervezői megbízását, mert mindenek felett szükségesnek tartja, hogy nemzeti érzésű, jószándékú emigráns magyarok időnként, előre meghirdetett helyen és időben az egymásra találás esélyével jöhessenek össze és ezen felül az emigráció politikailag aktív elemei alkalmat találhassanak célkitűzéseik és módszereik tárgyában ■ elmélyült eszmecserére, valamint azok koordinálására. Ami a Világkongreszszust illeti, az ESzMK-t Toronto óta foglalkoztatja az ott hozott határozatainak egyikében kifejezésre jutó fogalomzavar. Az t.i. amely „a jelen Kongresszust állandó jellegű, koordináló magyar világszervezetté nyilvánítja". A Kongresszus ugyanis fogalmilag addig és abban él, amíg együtt van és amit határoz. Nem lehet tehát maga állandó jellegű koordináló szervezet. Ilyen szerv — nem szervezet — elképzelhető egy titkárság formájában, amelynek jogai és kötelességei azonban megfontolt, részletes meghatározásra szorulnak. E kérdések tisztázását óhajtja az ESzMK a hágai II. Világkongreszszusnak javasolni. A magyar emigráció összességének Dr. Pogány András jobb szolgálatot tehetett volna, ha ehhez jelenlétével hozzájárul, mintsem hogy a Szabadságharcos Világszövetség tagjait a nagy nyilvánosság előtt beszéli le a részvételről. Holott az ESzMK evezető " tagjai közt több szabadságharcos bajtársa is van, akikkel aggályait bizalmas körülmények között előre is kivitatkozhatta volna. Párizs, 1978. július 12-én Dr. Stankovich Viktor az ESzMK elnöke Dr. Makra Zoltán (München) az ESzMK főtitkára Dr. Czettler Antal (Zürich) az ESzMK alelnöke Dr. Pogány András Világszövetségünk elnökének a Szabadságharcos Világszövetség nevében írt: „Nem csúcsszervezet, hanem világtalálkozó” c. cikke sajnálatos módon tudtunk nélkül, később távirati tiltakozásunk ellenére jelent meg az amerikai és kanadai magyar sajtóban. Sajnálatosnak tartjuk cikkét azért, mert a hágai Világkongresszust az emigrációs sajtó hónapok óta hirdeti, így Dr. Pogány Andrásnak módjában lett volna az európai szabadságharcos bajtársainál levélben tájékozódni, mielőtt indokolatlanul gyanúsításainak nyilvánosságot ad. Egy szervezeti jelleggel bíró Világkongresszus feltételezése és ezzel kapcsolatos aggodalma teljesen alaptalan. Egyébként a Világkongresszus rendezésében több európai szabadságharcos vezető is részt vett. Légrády László európai elnök Nagy Alajos európai főtitkár Tollas Tibor Világszövi főtitkár. Frey András írja az ENSZ székhelyéről: (folytatás az első oldalról) hogy többször panaszkodott amiatt, nem érdemes felhívnia Cartert, mert (jó amerikai szokás szerint) beszélgetés közben sem csavarja le a rádiót s nem lehet hallani, mit mond. Tetejében nem is figyel oda, úgy hogy „legközelebb a menetrendet fogom neki beolvasni telefonon, úgy sem érti, hogy miről beszélek.” Brzezinski és Vance Carternél különben Schmidt is mások is nem a jóindulatot és nem a természetes józan észt hiányolják, hanem abban látják komoly nagy veszélyek esetleges forrását, hogy az Egyesült Államok elnöke mindent, a "világ politikai és gazdasági kérdéseit is a jelek szerint mindig" csak abból a szempontból méltatja figyelemre, hogy azok több vagy kevesebb szavazatot hoznak-e a választási konyhára. Ezzel magyarázzák azt is, hogy Andrew Young-ot nem meri lemondatni. Mert inkább szenvedje el Amerika Andrew Young néger propagandáját, mint hogy Andrew Young távozása következtében egy csomó néger választó elpártoljon Cartertől. Sokan hiszik, hogy a saját külügyi tanácsadója és külügyminisztere (Brzezinski és Vance) közti ideológiai konfliktust is, azért hagyja elintézetlenül, mert nem egész biztos abban, hogy az 1980-ban esedékes elnökválasztáson mivel tud több választót vonzani magához: Vancenek az oroszok irányában tanúsított „puhaságával” s az örök béke rózsaszínű ígéretével-e, vagy pedig Brzezinski magatartásával, aki nem akar minden orosz kívánságra rögtön ámen-t mondani. Jó hírek Afrikából Másutt a világban kevésbé sötéten festenek a dolgok. Délnyugat-Afrikában, amely valamikor német gyarmat volt és amelyet az első világháború végén Délafrikának adtak, megegyezés jött létre a fehérek és a négerek között. Az ENSZ ellenőrzésével megtartott választáson döntenek majd a bennszülöttek arról, hogy kik álljanak a központi kormány élén. Afrikai szakértők úgy vélik, hogy ezek után Rodéziában is könnyebb lesz az orosz-kubai pártfogás alatt álló néger gerillákat féken tartani. S ha az Angolából jövő híreknek hinni lehet, egyre több angoliai törzs szeretne megszabadulni a kubaiaktól. Összeesküvés? Európából pedig olyan értesülések futottak be az ENSZ-hez és legalább két washingtoni nagykövetséghez, hogy valóságos összeesküvés van folyamatban az arabizraeli kérdés megoldására. Ennek céljait egy angol diplomata így jellemezte : A konspiráció bevallott célja, hogy Bégin miniszterelnököt rávegye némi rugalmasságra. Be nem vallott célja pedig az, hogy miután erre semmi kilátás sincs, meg lehessen akadályozni a Bégin és Szadat közti feszültség további kiéleződését és ki lehessen várni, amíg Bégint az orvosai szívbajára hivatkozva rákényszerítik a lemondásra. És hogy elő lehessen készíteni a talajt arra, hogy Bégin visszavonulása esetén olyan Bégin-embereket tudjanak bevenni a kormányba, akik hajlandók annyi engedményt tenni, hogy a Jeruzsálem és Kairó közti tárgyalást miniszterelnöki szinten lehessen ismét fölvenni. A Kreisky- Brandt terv Az összeesküvésben izraeli politikusok mellett egyiptomi, amerikai, angol, német és osztrák diplomaták vesznek részt. Így jött létre a Kreisky-Brandt terv, amelyet állítólag a jelenlegi osztrák kancellár és a volt nyugatnémet szövetségi kancellár dolgozott volna ki, de amely a valóságban Szadat és Carter közti egyetértésen alapul. És amelyet nem csak Abba Eban volt izraeli külügyminiszter és Peresz, az ellenzéken lévő munkáspárt feje, hanem olyan izraeli politikusok is helyeselnek, akik lelkes követői Béginnek, csak éppen a határokat illető intranzigenciáját tartják túlzottnak. Ebben a Kreiskyről és Brandtról elkeresztelt tervben két lényeges engedményt ajánlottak fel Izraelnek. Egyrészt azt, hogy Cisz-Jordániának és a Gáza-sávnak nem a teljes egészét kellene visszaadni, másrészt pedig, hogy Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója 3/ oldal Kovács Imre: A kínai kártya: adu vagy A nemzetközi politika szótára egy új fogalommal gazdagodott, bár a jelentése régi keletű: a kínai kártya. Vagy ha ez jobban hangzik: a kínai adu. Eredetileg ugyan „kínai nyitásnak” nevezték, ami azt jelentette, hogy Amerika elásta a harci bárdot, békés együttműködést keres Kínával. Nixon elnök 1971-ben Kínába látogatott és a sanghaji nyilatkozatba foglalták együttműködésük módozatait és feltételeit, ami kötelezően szabályozza a két nagyhatalom viszonyát. Nixon elnök nem tévedett, amikor titokban előkészített útját történelmi jelentőségűnek nevezte, mert valóban akkorát fordított és olyan távlatokat nyitott a nemzetközi kapcsolatokban, amilyenre a nagy háborús szövetség létrehozása, 1941 óta nincs példa. Persze az amerikai-kínai közeledéshez az kellett, hogy Peking szakítson Moszkvával, mert a kommunizmus monolithikus egységének idejében a külpolitika is a hierarchikus függőség kelléke volt. Egyetlen alárendelt ország sem formulázhatta meg, nem alkalmazhatta a saját külpolitikáját; mindenben Moszkvát kellett követni, s ehhez Kína is tartotta magát. A kínai-szovjet szakítás igazi és dramatikus arányai most bontakoznak ki, amikor az óriási kommunista birodalom majd két évtizedes aléltság és belső zűrzavar után kezdi összeszedni magát és keresi helyét a világban. A kínai ébredéssel párosult kínai nyitás a Szovjetuniót hallatlan aggodalommal tölti el, mert ha van egy kormány, vagy főváros, mely a geopolitikai és stratégiai jelentőségét helyesen kell, hogy kiértékelje, hát a szovjet kormány és Moszkva tényleg nem hunyhatja be a szemét előtte. Kína ereje még nincs arányban méreteivel, de éppen az a veszélyes, hogy a potenciálja kihasználásával elérheti, sőt le is hagyhatja a Szovjetuniót. Mai állapotában sem lenne Kína egy katonai támadás könnyű áldozata; hatalmas területe közel négymillió négyzetmérföld és egymilliárdnyi lakossága elnyelhet konvencionális hadseregeket, de valószínűleg egy megelőző nukleáris támadást is kibírna, amiről Mao-csetung egyszer Titót felvilágosította. Ipara, hadserege modernizálásával viszont elérheti azt a felkészültséget, mely a szovjet aggodalmak és idegesség okozója. Az amerikai elnökök megismétlődően kinyilatkoztatták, így Jimmy Carter is legutóbbi sajtókonferenciáján, hogy nem akarják kijátszani a két kommunista szuperhatalmat, Kínát és a Szovjetuniót egymás ellen. Az ilyesféle megnyugtató nyilatkozatok azonban nem befolyásolják Moszkva és Peking gyűlöletes viszonyát, amit úgy látszik feloldani nem lehet. Sokkal mélyebben gyökerezik a szovjet-kínai ellentét, mintsem azt politikai, vagy ideológiai formulával ki lehetne küszöbölni, akárcsak ideiglenesen is. Függetlenül Amerika magatartásától, vagy szándékaitól, titkos terveitől, a Szovjetunió és Kína katonai felkészülése elsősorban egymás ellen irányul. Van azonban egy olyan szempont, mely Washington mérlegelését, hogy melyikükkel mit csináljon, erősen befolyásolja, s ez Amerika biztonsága. Barátai védelmét is elsősorban saját biztonsága érdekében vállalja Amerika, ami még fokozottabban érvényesül Kína és a Szovjetunió magatartásának megítélésénél. Washington a Szovjetuniót veszélyesebbnek tekinti Amerikára nézve, mint Kínát, s ez a megkülönböztetés ugyanannyira aggasztja Moszkvát, mint Peking fölfejlődési törekvése. Az amerikai álláspontot Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főnök fejtette ki nagyon pontosan és nagyon érthetően, amivel magára zúdította Moszkva (és a keleteurópai fővárosok) minden dühét. Azt mondotta Brzezinski Pekingben, múltkori látogatásakor, hogy Kína és az Egyesült Államok barátsága életbevágóan fontos és áldásos a világbéke biztosítására ; egy erős Kína Amerika érdeke; egy hatalmas, magabiztos, világviszonylatban elkötelezett Amerika — Kína érdeke. így született meg a jelszó, hogy a kínai-amerikai érdekek párhuzamosak ,az egész világban, aminek alátámasztására örömüketfejezik ki, hogy 1949, a kínai népköztársaság megalakulása óta most először nincsenek haragban egymással. Mi több, a húszas évek óta most van először abban a helyzetben Amerika, hogy nem kell választania Kína és Japán között. A kínai-japán viszony javulása is a kínai nyitás következménye, ami beleillik abba a nagyobb képbe, melyet dr. Brzezinski vázolt fel, miszerint a világ három nagy ipari központja, Északamerika, Nyugateurópa és Japán szoros együttműködése teremtheti meg a világbéke legszilárdabb alapját. Kétségtelen, hogy van egy kínai kártya, vagy egy kínai adu, de nem abban az értelemben, ahogy Brezsnyev legutóbbi felszisszenésében értelmezte. ő az amerikai külpolitika megkeményedését azzal magyarázta, hogy felkerekedett az összetűzésre törekvők tábora az Egyesült Államokban, s a felépített Kínát rá akarják szabadítani a Szovjetunióra. Amerikának nincs szüksége Kínára, hogy elintézze a Szovjetuniót. Carter elnök az annapolisi haditengerészeti akadémián elmondott beszédében világosan Moszkva tudtára adta: választhat az összetűzés, vagy együttműködés között. Bármelyiket választja, Amerika politikailag és katonailag kész! Ugyanakkor a kínai kártya bumeráng is lehet! A kínai kommunisták együttműködésük feltételeit abban szabták meg, hogy Amerika adja fel Formozát (Taiwan) és erősítse a NATO ütőképességét (kössön le minél nagyobb szovjet erőket a Vasfüggöny vonalán). Párhuzamos érdekeket azonban nehéz találni Washington és Peking viszonyában azontúl, hogy a Szovjetuniót meg akarják fékezni. A kínai kommunizmus sokkal vonalasabb, keményebb, brutálisabb, mi több felelőtlenebb a szovjet kommunizmusnál. Amerika választása legfeljebb a kevésbé rossz helyett ezúttal a sokkal rosszabb lenne. Vörös Kína az emberi jogokat semmibe veszi, gazdaságilag fejletlen, nemzeti jövedelme alig 350 dollár fejenként, üzletelni vele aligha lehet, legalábbis egy jó ideig nem: külkereskedelme Amerikával nem éri el a félmilliárd dollárt. Taiwan se egy ideális demokrácia, de az életszint sokkal magasabb, ipara, mezőgazdasága fejlettebb, a nemzeti jövedelem fejenkénti aránya ezer dollár feletti, s Amerikával a kereskedelem eléri a hat milliárd dollárt! Úgy látszik, hogy Peking is kézben tart egy amerikai kártyát, amíg szükséges, mert végső célja, akárcsak Moszkvának, a világkommunizmus megvalósítása. A nagy kérdés: ki tudja a kártyáit jobban forgatni? Brezsnyev akaratlanul elárulta, hogy a kínai kérdés Moszkva legérzékenyebb pontja, s nemcsak Amerikát intette, hogy össze ne játszon Kínával, de Tokiót is figyelmeztette, hogy a tervezett japán-kínai békeszerződés éle ne irányuljon ellenük Úgy látszik a kínai kártyát, a kínai adut a szovjet félelem szülte, s nem az amerikai külpolitika használja. Brezsnyev fenyegetődzött, hogy a kínai kártya kijátszása keserű csalódást kelthet, s elodázhatja a SALT- egyezmény megkötését. Eddig ő szabadkozott, hogy a SALT-tárgyalásokat ne kapcsolják semmiféle más probléma megoldásához, most viszont ő kapcsolta a kínai nyitáshoz. Dehát Moszkva nem diktálhat Amerikának, hogy kivel barátkozzék, kivel nem. Carter elnök és Vance külügyminiszter megismétlődően és többször nyomatékkal kijelentették, hogy Amerika kész együttműködni és barátkozni a Szovjetunióval, és Keleteurópával és Kínával. Moszkva többé nem monopolizálhatja a barátságot és az együttműködést a Nyugattal, az kijár minden országnak, mely érti a játékszabályokat, értékeli egy plurális nyíltvilág lehetőségeit és az érdekek egyeztetésén alapuló globális békét. amikor öt év múlva végleges megegyezésre jutnak, akkor „a" határozathozatal kialakításában a Palesztinai arabok választott képviselői is résztvennének”. Vagyis, hogy a minden környező arab államtól független palesztin állam gondolatát elejtenék, ha — és ez nagyon nagy ha — ha a többi kérdésben ki tudnának egyezni egymással. Minthogy a többi kérdés közé tartozik Ó-Jeruzsálem is, amiben az izraeliek és a szaúdiak a legmerevebbek, egyelőre nem szabad túl optimistának lenni. Annál kevésbé, mert Bégin maga egy talpalatnyi földet sem hajlandó föladni. □